SzántóGráf

Mellrák: fegyelmezett lépésekkel a gyógyulás felé

Mivel már volt cisztája a mellében, kezdetben annak újbóli megjelenését vagy menstruáció miatti mellfeszülést sejtett Farkas Beáta a 2021-ben kezdődött panaszai hátterében. Egyik éjjel viszont egy fordulásnál olyan mellfájdalomra ébredt, amit korábban nem tapasztalt. Megszólalt benne a vészcsengő. Kicsit még figyelte a tüneteit, ám amikor egy elváltozást is kitapintott a panaszos helyen, azonnal orvoshoz fordult.

– A korábbi ciszta miatt már többször végeztek nálam mammográfiát. Lelkiismeretesen visszajártam a kontrollokra is, 2020 elején még nem látszódott semmi gyanús a képeken. Bíztam benne, hogy most sincs nagy gond, ám a mammográfia és az ultrahang után a doktornő ebbéli reményemet rögtön lehűtötte, azonnal mintát is vettek a csomóból. Emlékszem: csak néztem magam elé és azon töprengtem, miért is egyedül jöttem el a vizsgálatra – idézi fel Farkas Beáta.
A párján kívül ekkor még nem avatott be mást. Úgy gondolta, hogy a szövettan megérkezéséig épp elég, ha csak ő szorong, másokat nem terhel ezzel.

– Az elektronikus rendszerben láttam meg, amikor elkészült a szövettan. Nem bírtam várni, így ismét elkövettem azt a hibát, hogy a munkahelyemen egyedül nyitottam meg a leletet… Ekkor szembesültem vele, hogy bebizonyosodott a mellrák diagnózisa. Nem mondom, hogy nem omlottam össze. Hogy mondjam ezt meg az édesanyámnak? Hogy mondjam el az akkor 18 éves fiamnak? Mi fog most történni? Mi lesz velük? Mi lesz velem? – emlékezik vissza Beáta.

Gyökeres fordulat napok alatt

A diagnózis ugyan sokkolta, ám nem bénította meg abban, hogy azonnal cselekedjen. Beáta a Miskolci Nemzeti Színház művészeti titkáraként dolgozik, így munkahelyén kért tanácsot és segítséget, hogy kihez fordulhatna. Két nap múlva már el is készült az ultrahang és a CT vizsgálat, ezek ismeretében, valamint az onkoteam javaslat alapján is egyértelművé vált, hogy műtétre lesz szükség, amit viszont megelőz egy kemoterápiás kezelés.

– Igazából csak a teendőket megbeszélni mentem be az onkológiára, ám a főorvos úr azt mondta: ha már ott vagyok, minden lelet rendelkezésre áll, és tudjuk, hogy mit kell tennünk, vágjunk is bele. Szinte fel sem ocsúdtam, máris a kemoterápiás kezelőben találtam magam. Féltem, de egyben jó érzés is volt, hogy ha már így alakult, akkor máris történik valami az érdekemben és máris megkezdődhet a gyógyításom. Nagyon furcsa volt megélni, hogy szinte néhány nap alatt gyökeres fordulatot vett az életem és kemoterápiás infúzió csöpög az ereimbe.

Amint Beáta felidézi, az első három kemoterápia „meg se kottyant” számára. A második háromnál a fehérvérsejtszámot rendezni kellett és voltak nyálkahártya problémái, de „az sem volt kibírhatatlan. Különösen, hogy minden egyes kemoterápiáról úgy jöttem haza, hogy azt éreztem: megint eggyel közelebb léptem a célomhoz, a gyógyuláshoz.”

Mit tehetek önmagamért?

– Megkérdeztem a kezelőorvosomat, mit tehetek önmagam azért, hogy segítsem a gyógyulást. A főorvos azt tanácsolta, ne vegyek össze-vissza mindent, amivel a daganatos betegeket megtalálják. Megbeszéltük, hogy milyen vitaminokat szedjek és mivel csökkenthetem a mellékhatásokat. Egyik legfontosabb tanácsa pedig az volt, hogy ne engedjem el magam és rendszeresen mozogjak. Lehet, hogy szerencsém is volt, de fizikailag valóban nem viselt meg annyira a kemoterápiás kezelés, mint amilyen rossz híre van. A kezelések hetének egy-két napját leszámítva folyamatosan tudtam dolgozni is.

– A hajhullástól sem elsősorban hiúságból tartottam, hanem attól féltem, ha szembetűnővé válik, hogy beteg vagyok, „szent borzadállyal” fognak rám nézni és hozzám szólni. Odahaza a tükörbe nézve eleinte billognak éreztem a hajvesztést, de igyekeztem túltenni magam ezen. Parókát használtam, így a nem beavatottaknak nem tűnt fel a betegségem. A kollégáimtól, barátaimtól nagyon sok támogatást kaptam. Konkrét segítséget ritkán kértem, de nagyon jó érzés volt a tudat is, hogy számíthatok rájuk.
2022. április elejére tűzték ki a műtétet. Beáta ekkorra már tisztában volt azzal, hogy a daganat elhelyezkedése és a hónalji nyirokcsomókba való terjedése miatt teljes melleltávolításra és kiterjesztett műtéttel a nyirok csomók kivételére is szükség lesz.

– Amikor még egészséges voltam és hallottam ilyen élethelyzetekről, úgy gondoltam, hogy ez egy tragédia lehet egy nőnek, ha elveszíti a mellét. Most, hogy én kerültem bele, persze nem örültem neki és féltem tőle, de erősebb volt bennem az érzés, hogy ez az én érdekem, az életem védelmét szolgálja a teljes eltávolítás. Négy napot töltöttem kórházban, szövődmények nélkül, rendben ment minden.
– Tartottam a tükörrel való otthoni szembesüléstől, de azt sem éltem meg olyan rosszul, mint előre gondoltam. Nézegetni ma sem szeretem, de úgy fogtam fel: milyen szerencsém van, hogy egy olyan részemben alakult ki daganat, ami nem szükséges az élethez. Ez így „csak” esztétikai kérdés, ami persze nem elhanyagolható, de ha ezzel megmentették az életem, akkor nem volt drága az ár érte – vallja Beáta.
A helyreállító plasztikai műtét lehetősége egyelőre nem foglalkoztatja, azt mondja, éppen elég annyit kórházba járnia, amennyit muszáj. Bár melegben nem a legkényelmesebb, de alapvetően komfortosan érzi magát az implantátumot tartalmazó melltartó viselésével.

Nem sugározta a Petőfi Rádiót

A műtéti szövettan eredménye nyomán a kiújulási kockázat csökkentése érdekében sugárkezelést és kombinált antihormon kezelést is indokoltnak láttak.

– A sugártól nagyon féltem. Legalábbis az első kezelésig. Akkor megtapasztaltam, hogy a besugárzásból semmit sem éreztem, sőt utána nem sugároztam a Petőfi Rádiót és semmilyen panaszom nem alakult ki. Megnyugodtam. Betartottam a javaslatokat, amiket az orvostól kaptam, hogy semmilyen vegyszer, tusfürdő, dezodor, púder, kenőcs és napsugárzás se érje az érintett bőrfelületet, de még a gyógynövényekkel is vigyázni kell. Tizenöt kezelést kaptam, semmilyen mellékhatás nem jelentkezett – számol be tapasztalatairól Beáta.

Mivel a daganat hormonérzékenynek bizonyult, antihormon terápia is indokolt volt. Naponta kell tablettát szednie és havonta kap egy injekciót is.

– A hormonmegvonás nyomán egy gyors lefolyású klimax alakult ki: elővesznek a hőhullámok, a hangulatingadozás. A változó kor tüneteit az egészségeseknél enyhítő gyógyszert nem szabad alkalmazni, hiszen azok egy része éppen visszapótolná azokat a hormonokat, amiket kikapcsolunk, nehogy daganatképződést okozzanak. Viszont könnyebb a panaszokat elviselnem, mivel tudom, hogy mi áll a háttérben. Például, hogy nem azért érzem olykor indokolatlanul idegesnek vagy kétségbeesettnek magam, mert elment az eszem vagy mert egy hisztérika volnék – avat be a mindennapi nehézségek feldolgozásába Beáta. Az orvosi javaslatok elfogadásán és a kijelölt betegút fegyelmezett követésén túl sokat változtatott az életmódján is.

Megújulás testben és lélekben

– Ugyan nem sokat, de korábban dohányoztam. A diagnózis napján még muszáj volt rágyújtanom, ám akkor tudtam, hogy az volt az utolsó. Úgy gondoltam, ha már egy ekkora figyelmeztetést kaptam, nem lehetek olyan gyenge, hogy ezt nem teszem meg az egészségemért. Egy percre sem inogtam meg később, ma már pedig eszembe sem jut – számol be sikeres leszokásáról Beáta. A rehabilitációt is komolyan vette: tudta, hogy a jól megtanult és rendszeresen végzett gyógytorna a záloga annak, hogy a műtött oldali karjával mennyi panasza lesz a jövőben, megmarad-e annak a mozgástartománya, kialakul-e benne fájdalmat is okozó nyiroködéma, mennyire állhat helyre a nyirokkeringés. A fizikoterápia mellett egy pszichológiai támogató csoporthoz is csatlakozott. A kifejezetten daganatos betegeknek szervezett Simonton-tréninggel a célja az volt, hogy védje önmagát a depressziótól, legyen eszköze megállni a lejtőn, ha úgy érezné, hogy érzelmileg negatív spirálba kerül.

– A diagnózis óta sokat tanultam önmagamról és másokról is. Teljesen más szemüvegen keresztül nézem a világot. Nagyon sok dolog kikerült a „baj” kategóriából. Amit korábban bajnak gondoltam, az mára legfeljebb kellemetlenség, de nem üti meg a „baj” szintet, az sokkal súlyosabb dolgoknál kezdődik, mint amiken bosszankodni szoktunk.
– Előfordul, hogy vannak gyenge pillanataim, előfordul, hogy szorongok, hogy félek. Ez talán így normális, emiatt nem szabad senkinek bűntudatot éreznie. De nem adom át magam a kesergésnek. Nem tudhatom, hogy mi lesz az utam vége, azt viszont tudom, hogy egészen biztosan nem fogok rosszkedvűen végigmenni rajta, mert azzal magamnak, szeretteimnek és barátaimnak is csak ártanék. Bízom a gyógyulásomban: amire nincs befolyásom, azzal próbálok nem foglalkozni, amire van befolyásom, azt pedig megteszem, hogy „happy end” legyen a történetem vége.

Exit mobile version