A 63 éves sofőrt és egy nőt sikerült élve kimenekíteni, őket sérülésekkel egy közeli kórházba vitték.
Szántó István
Related article
Lezárt ügyek: Elfogott sorozatbetörő
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiatal fiúval szemben, aki több miskolci lakásba, garázsba is betört. Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított...
Mit ér a tudomány, ha nem áltudomány?
Január 12-én futótűzként égette be magát a hír szinte valamennyi hírportál oldalára: a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a HYD...
Debrecen: Tégy ma a holnapodért!
A Holnapom Egyesület (korábbi cikkünk róluk itt érhető el) a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontban (Debrecen, Csapó utca 30.) vár minden érintettet és érdeklődőt október...
Vegyem, ne vegyem – tetszene , de lebeszéltek róla – pedig csere is szóba jöhet
E z az óceánon túli nyaraló nagyon olcsón megvehető. Egy miskolci ingatlanos szakértővel alaposan körbe néztük. Lesújtó a véleménye. Szó szerint lebeszélt. Meglátása...
Vérünket akarják – biznisz a javából – az utolsó cseppet is szeretnék – Miskolcon nyitotta első plazmaközpontját a CSL Plasma – sok a kérdőjel – az országos vérellátónál nem nyilatkoznak a konkurrenciáról
Szóval az alábbi cikk nemrégiben jelent meg a gráfon. Közben rengetegen telefonáltak, hogy itt nincs, s nem lehet minden rendben. Van nekünk...
Itt a drótszamár szezon – pattanjunk nyeregbe – hírek a Pétfűrdői futamról – hírek a biciklis versenyekről
Biciklizni jó. Kerékpározni egészséges. Óvodába már magam is kétkerekűvel jártam, drága Édesanyám nem győzött futni utánam. Emlékszem édesapám a Corvinban vett egy olyan...
A Lidl már rendben – ingyen doboz és grátisz százas szimulátor – az Aldit favorizálom – amikor a plébános tanácsot oszt a koldusoknakh
Ugye ismerős a kép. Csaknem két hétig láthattuk ezt a Csabai kapui Lidl áruháznál. Nem volt egyszerű a helyreállítás. A hírek szerint a...
Aratunk – kombájnkorszak – amikor a tarlóról szereztük be a szívószálat – félkézzel morzsolta
Elkezdődött az aratás, Ömlenek a régi emlékek. Édesapám a terményforgalmi vállalatnál dolgozott, így ilyenkor , nyáridőben elterültem a Warszava hátsó ülésén és mentünk...
Vége a világnak – vagy csak egyszerű, szokásos világvége jön – mi dönt, a hadihajók vagy a csillagok állása – interjú Balog Zoltán miniszterrel a hétfői Északban
Nyakunkon a vörös hold. No meg a félholdasok ármádiája, serege. Idáig már sok sok világvégét sikerült túlélnem. Az első amire konkrétan emlékszem 1962...
Átfogó könyv a vastagbélrákról laikusoknak: 200 kérdés, 200 válasz
A kötet 16 fejezetben fogalja össze a legfontosabb tudnivalókat a betegségről és annak kezeléséről. Örökölhető a vastagbélrák? Milyen szűrésre küldje a beteg a...
Mi okozza a tavaszi fáradtságot?
A tavaszi fáradtság tünetei, az álmosság, a fejfájás, az ingerlékenység, a levertség és az ízületi fájdalmak az északi féltekén rendszerint március közepe és...
Mit ehet és mit egyen egy daganatos beteg?
Török Éva dietetikus Számos kérdés napirendre kerül a daganatos betegség és a táplálkozás összefüggésében az ingyenes betegnapon, ahová egyesületi tagságtól függetlenül, regisztráció nélkül...
Megsemmisült 4000 videó – hackerek letörölték a Hetek YouTube csatornáját
Hétfőn, a hajnali órákban külső, rossz szándékú támadás érte a Hetek YouTube csatornáját. Ismeretlenek előbb feltörték a Hit Gyülekezetéhez tartozó lap főszerkesztő-helyettesének a...
Retro Falunap Alsódobszán
„Alsódobszának nem csak múltja, jelene, de jövője is van.” –jelentette ki dr. Mengyi, országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke szombaton, az Alsódobszán megrendezett...
Itt a zöld is kinő – sajátos miliő, süteményillattal
Egy Kazinczy utcai több százéves lakás gangja. A lakók büszkék rá, hogy a folyosó alja minden esztendőben kizöldell. Jobban is mutat az épület....
Új autót kaptak a taktaharkányi polgárőrök
Egy négykerék meghajtásos Suzukit nyertek a taktaharkányi polgárőrök a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán. Az új autót dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke,...
10 milliós bírságot kaptak Balázsék – eljárás indult a TV2, az RTL, a HírTV és a Duna Médiaszolgáltató, valamint a Rádió 1 ellen
Több mint tízmillió forint bírságot szabott ki a „Balázsék” című műsorszám egyik adása miatt a Rádió 1 médiaszolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési...
Félpályás útlezárás – lakodalom a Vigadóban
A szombati szürkületben gázolás történt a Népkert előtt a csabai kapuban. Jó ideig félpályás útlezárás volt a helyszínelés miatt. Majd mint láthattuk nem...
Leukémia, limfóma, myeloma multiplex: élő online előadás és fórum
Kérdések, amelyek terítékre kerülnek: Áttekintés a leggyakoribb hematológiai daganatokról Meggyógyulni vagy együtt élni a rákkal? Milyen kilátásai vannak ma egy leukémiás, limfómás, myeloma...
Ezt már olvasta?
No Image

