SzántóGráf » Észak » A Sándor-palota közleménye – a Budaházy-ügyben- a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét
A Sándor-palota közleménye – a Budaházy-ügyben- a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét
Budapest, 2022. december 27., kedd (OS)
- Novák Katalin köztársasági elnök közleménye a Budaházy-ügyben
December közepén érkeztek meg hozzám az úgynevezett "Budaházy-ügyben"
érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben
zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás.
Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized
alatt sem tudott jogerős döntést hozni.
Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon
személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve
ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az
eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a
kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött
idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat
alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási
kegyelemről döntöttem.
Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek,
az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is
megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött.
Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős
bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi
kérelmeikről.
Az úgynevezett “Budaházy-ügy" is rámutat arra, hogy a bírósági
eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az
emberek igazságérzetét.
Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek
lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.
Kiadó: Sándor-palota
Szerkesztő megjegyzése: örömmel tölt el, hogy a Köztársaság elnöke
kimondta, az igazságszolgáltatás malmai lassan örölnek. Magam ügyében négy évnél több
telt el, hogy egy jogerős ítéletig eljussunk. Hogy ez idő alatt mi minden történt
az esetemben erről a egy videóban adok hírt.
Valamikor még aktív színházjáró lélek voltam. A kötelező közös, iskolai előadásokon túl is minden darabot megnéztem. Brecht, Arturo Ui vagy a Szalamandrák minden...
Érdekes világ volt a mi fiatalságunk idején. Mertünk nagyokat álmodni. Óriásiakat. Kitalálták, a dolgozó asszonyok otthon nem főznek. Nem kell konyha a lakásokba...
Koncz Ferenc 1998-ban lett először parlamenti képviselő, azóta két évet leszámítva az Országgyűlés tagja (Fotó: MTI) Július 17-én, azaz péntek 16 órakor...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Scheiber Sándor-díjakat 2015. március 23-án, Budapesten. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai...
Szeptember 1-jétől az MVM Next veszi át az egyetemes áramszolgáltatást az Elmű-ÉMÁSZ szolgáltatási területén. A szolgáltatóváltás miatt az ügyfélszolgálati elérhetőségek megváltoznak, illetve az...
A 30 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskolájának...
Tájékoztatom, hogy hatóságunk az Ön feljelentése alapján folytat eljárást a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 272. § (1) bekezdésébe ütköző és...
Naftali Bennett miniszterelnök Moszkvából Berlinbe tartva 2022. március 5. Fotó: Miniszterelnöki Hivatal ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a hajnali órákban visszatért Izraelbe villámlátogatása...
Tisztelt Követőink! Drága Nagybátyám, Mentorom, Kalandtársam, a ClassicMobils szülőatyja, Tóth Zsolt búcsúztatása 2020.08.28-án 14:00-kor lesz Hevesen, a Gyöngyösi úti temetőben. Tóth Balázs(Operatőr,Fotós)...
80 milliárd dollár értékű aranylelőhelyet találtak Kínában, az arany ára a felfedezés hírére csökkent, majd emelkedett. Kiterjedt fúrások jövő év elején kezdődhetnek. 80...
A miskolci Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály az ország legnagyobb gyermeksebészeti osztálya, mely a régió 0 – 18 éves korosztályának csaknem valamennyi sebészeti...
Ma másról se lehetett hallani, Merkel német vaslady egy félnapot Magyarországon töltött, s mindenki a tévét leste és a rádiót hallgatta. Kíváncsiak voltunk...
Együtt pulzáltam a korabeli divattal. A Nemzeti Színház melletti FEDOSZ-ban csináltattam vízszintes kivágású, olasz nyakú inget, és a szegedi Trapper helyett, a...
Különös érdeklődés vonz a mélyben dolgozók iránt. Tisztelem, becsülöm a bányászokat. Nem lehet könnyű egy ablaktalan száraz szénporos vájatban küzdeni a fekete gyémántért....
A Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója szeptember 22-én hunyt el. Már 1980 és 1983 között teátrumunk rendezője volt, a közönség azonban 1992-től ismerhette...
Péter már tudja, hogy ki lett a tavalyi leggazdagabb magyar. Elárulná, de nem lenne fair a kiadványa előtt kiszivárogtatni. Viszont ajánlja legújabb könyvét...
A Szikszói Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt két férfival szemben. A vádirat szerint,...