SzántóGráf

A Velünk a Város frakció – aláírásgyüjtés a diósgyőri járóbeteg szakrendelésért

A Velünk a Város frakció két MSZP-s képviselője Barta György és Bazin Levente tavaly azonnali aláírásgyűjtésbe kezdtek, miután elterjedt a hír, hogy megszüntetik a diósgyőri járóbeteg-szakrendeléseket.

A Belügyminisztérium fenntartásában lévő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórháznak még nyáron megírt levélben az önkormányzat arra kérte a Főigazgató Urat, hogy őszintén kommunikáljon.

Akkor azt a választ kaptuk, hogy szabadságolások miatt vannak zárva ideiglenesen egyes szakrendelések. Úgy tűnik azóta is… Az MSZP-s önkormányzati képviselők több száz aláírását gyűjtötték össze, hogy megmutassák a terület országgyűlési képviselőjének az emberek véleményét: szükség van a rendelőintézetre! Sajnálattal vesszük azonban újra és újra tudomásul, hogy a felelős országgyűlési képviselőt nem érdekli az emberek hangja. Az Orbán-kormány úgy tűnik most olyanoktól veszi el helyben a legalapvetőbb egészségügyi szolgáltatásokat, akik mozgásukban korlátozottak, nehéz sorsúak, idősek, kismamák.

Kényszerűen átterelik őket a város másik felében található központi kórházba, esetleg Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó valamely magánegészségügyi intézménybe. Az államnak befizetett társadalombiztosítási adóból joggal várhatjuk el a tisztességes egészségügyi ellátást. Megfelelő eszközöket és higiéniát, kórházi fertőzések helyett orvos- és páciens barát ellátást, roskadozó falak helyett, megfizetett, elegendő számú személyzetet a hosszú várólisták helyett. A legsérülékenyebb társadalmi rétegek életét keseríti meg a kormány például azzal is, hogy megvonja a pelenka támogatását, illetve a csecsemőktől elveszi a tápszer támogatását.

Spóroljon a rekord létszámúra duzzadt kormány saját milliós fizetésein, de ne a magyar emberek egészségén! Mi szocialista képviselők, ha kell újra és újra a nyilvánossághoz fogunk fordulni a diósgyőri járóbeteg ellátás megtartása érdekében, és azért a nagyjából 40.000 emberért, akik ehhez a körzethez tartoznak. Követeljük a járóbeteg-szakellátások visszaállítását és az emberek tájékoztatását!

Exit mobile version