Sajtóreggelivel összekötött kötetlen beszélgetésre invitálta a helyi médiatartalom-szolgáltatók képviselőit pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
– A rendőri munkánk nagyon összetett, de alapvető célunk az, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzetét javítsuk, az eddig elért eredményeket megőrizzük, és minden olyan célcsoportot, ami esetleg bűncselekmény áldozatává válhat elérjünk annak érdekében, hogy minél kevesebben váljanak értelmetlen tragédia vagy bűncselekmény áldozatává. Ehhez a mai magyar sajtó nagy segítséget tud nyújtani – fogalmazott Czinege László, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrfőkapitány, aki a március 15-ei Magyar Sajtó Napja alkalmához igazított eseményen a sajtó munkatársainak munkáját emléklappal is megköszönte.
Az elmúlt évben, és az idei év első két hónapjában is emelkedett némileg a bűncselekmények száma, de alapvetően stabil közbiztonsági helyzet jellemzi Miskolcot – mondta el érdeklődésünkre Bakk Richárd, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője.
– Markáns emelkedés kizárólag az online térben elkövetett csalásokkal kapcsolatban tapasztalható. Ezek száma meredeken ível felfelé. Éppen ezért szeretném is minden állampolgár figyelmét felhívni arra, hogy nagyon körültekintően járjon el az interneten, amikor a különböző felületekre próbálják átnavigálni, mert rengeteg adathalász oldal van, és sokan esnek áldozatul – hangsúlyozta a rendőrkapitány. Márciustól működik a kapitányság kiber-csoportja. A speciális nyomozócsoport szakismeretekkel felvértezve deríti fel az ilyen jellegű bűnügyeket.
Hozzátette, a Miskolci Rendőrkapitányság határozott célkitűzése az, hogy minél nagyobb közterületi jelenlétet biztosítsanak a városban, főleg a bűnügyileg fertőzöttebb városrészekben.
– Folyamatosan monitorozzuk a bűnügyi folyamatokat, mindig oda igyekszünk erőforrást koncentrálni, ahová éppen a helyzet indokolja. A belvárosi szórakozóhelyek környékén hétvégente minden alkalommal tartunk közterületi portyát, amiben nyomozók is részt vesznek az egyenruhás szolgálat tagjai mellett. Emellett az önkormányzati rendészettel is szorosan együttműködünk. Rendszeresen közös párosokat alkotnak a kollégáim a rendészekkel, így próbálunk minél nagyobb jelenlétet biztosítani Miskolc közterületein – ismertette Bakk Richárd.