SzántóGráf

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Sajtónapi díjai

 

A hagyománynak megfelelően a Szövetség a Magyar Sajtó Napja alkalmával rendezett ünnepségen adta át az idei szakmai díjakat.

Ezek; Aranytoll Életmű-díjVastollMagyar SajtódíjFöldes Anna interjú-díjAz év gazdasági újságírója díjSoó Rezső-díjVirág F. Éva-díj valamint A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja cím.

Kocsi Ilona a MÚOSZ elnöke a többi között elmondta a megnyitón, hogy papíron sajtószabadság van Magyarországon…

 

Kocsi Ilona a MÚOSZ elnöke a többi között elmondta a megnyitón, hogy papíron sajtószabadság van Magyarországon, az alaptörvény is rögzíti ezt részletesen, csak éppen amíg a kormány több mint százmilliárd forintot költ politikai propagandája terjesztésére, addig szerkesztőségeket és újságírókat zár ki a kormányinfóról és más, kormányzati eseményekről, a reklámok elosztását befolyásolva, anyagilag hátrányos helyzetbe taszítja a kabinettől független orgánumokat. Újságírókat figylenek meg titkos eszközökkel, s máig nem tudni, ki, mikor és milyen céllal rendelte ezt el, rendelte meg. A sajtó szabad, csak a működés feltételeit szűkítik a kormányzati lépések, és mivel közérdekű információkat tart vissza a kormány, valójában a cenzúrával felérő korlátozást szenved el a köz.

Lakner Zoltán szerint azzal nálunk is számolhat, aki sajtómunkára adta a fejét, hogy propaganda-céltáblává válik..

 

Ezután Lakner Zoltán politológus, újságíró, a Jelen hetilap egyik alapítója köszöntötte a résztvevőket. Petőfit idézte: ” Van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?” Elmondta, bár Magyarország még mindig nem a legrosszabb hely a sajtószabadság szempontjából, hiszen itt nem börtönöznek be politikai okokból újságírókat, mint Törökországban,nem is ölik meg őket,…..de azért azzal nálunk is számolhat, aki sajtómunkára adta a fejét, hogy propaganda-céltáblává válik, megfigyelik, befektetőnek becézett komiszárok elfoglalják a szerkesztőségét, választásra kényszerítik a megélhetés és a szakmai elvárások betartása között.

Az idei díjazottak

 

Aranytoll Életmű-díj

A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy több évtizedes újságírói
pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett kollégáinak életművük elismeréseként
Aranytollat Életmű-díjat adományoz. A díjat évente adják át a Magyar Sajtó Napján az Aranytoll
Bizottság javaslata és a szövetség elnökségének közös döntése alapján. Az idei díjazottak:

BÓTA GÁBOR

Bóta Gábor

A kulturális újságíró munkásságát Farkas Zoltán, a HVG munkatársa méltatta:

Bóta Gábor számára az újságírás életforma, személyében az alkotói szabadság,
az elhivatottság és az érdeklődés tökéletesen ötvöződik. Idestova négy évtizede
van a pályán. Kezdő éveit az Egyetemi Lapoknál töltötte, amely rangos fórum,
kiváló műhely volt. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés-
esztétika szakán végzett, és – visszatekintve – mindegyikből merített: írásai
minőségcentrikusak, van hajlama a népszerűsítő, értékekre rámutató,
ismeretterjesztő megfogalmazásra és igényes stílusban ír. Legalább harminc éve
a kulturális újságírás élvonalában van. Megbecsült munkatársa volt a fénykorát
élő Népszabadságnak, Magyar Hírlapnak, az írott sajtó válságos éveiben a
Népszavának. Pályája során dolgozott a Színház című folyóiratnak, az Új
Tükörnek és a Kritikának, hosszabb-rövidebb ideig a Magyar Rádiónak, a
Független Hírügynökségnek, a Pesti Műsornak, a 168 órának, a Mix
Magazinnak, a Pepita Magazinnak és az Art7 művészeti portálnak. Azért
foglalkoztatja szívesen megannyi műhely, mert pontos, precíz, tisztában van
vele, melyik médium mit vár el tőle. Nem rangsorol, számára nem létezik
szakmai periféria és centrum, az értelmes felkéréseknek igyekszik eleget tenni.
Alkotóként igazi demokrata: hiányzik belőle mindenféle arisztokratizmus,
érdeklődése a színháztól a bábszínházon át a cirkuszig terjed, egyetlen
szelekciós elvet ismer: a minőséget. Olvasói azt gyaníthatják, hogy Bótából több
is van: csaknem minden este valamely kulturális eseményen ül, többnyire
színházban, közben megannyi könyv szerzője, rádiós, televíziós műsorok
szerkesztője és törzsvendége. Az Aranytoll mindegyik Bótának kijár.

ESZÉKI ERZSÉBET

Eszéki Erzsébet munkásságát Dobó László fotóriporter méltatta

Dobó László fotóriporter laudációja:

Ahány karakter, annyi Eszéki Erzsébet – tartja a (most született) mondás.
Mennyiféleképpen lehet jellemezni valakit? Az újságírót lehet az ÉS-től a
Kettőspontig, és tovább. Íróinterjúk készítője, irodalmi oldalak szerkesztője,
egyszemélyes kultúrarovat. Közgáz középiskolai padalattolvasó, interjúkötetek
szerzője. Újdonságkereső, összművészeti sorozatok kitalálója és szerkesztője. A
kölcsönhatások inspirálják, ez hozza a flow-t. Na, meg az úszás, de erről még
később.
Egyetemistaként, csak úgy az utcáról betoppant az ÉS szerkesztőségébe, senkit
sem ismerve ott, a legelső szobába: Miért nem készít senki interjút Franz
Fühmann (kelet)német íróval?
Itt van Budapesten! A meglepett főszerkesztő-helyettes, Faragó Vilmos csak
annyit mondott: Írja meg!
Így lett a három bölcsész szak mellé az Élet és Irodalom a negyedik. Igazi
műhely, mesterekkel, akik elismerésként egyeseket adtak. Egyforintosokat. A
szakma csínját-bínját lehetett tanulni tőlük.
Ha ilyen a kezdet, akkor talán nem véletlenül kedvenc műfaja az interjú.
Napilapos ritmus mellett is alapos, íróportréihoz teljes életműveket olvas újra.
Empátiájával, kíváncsiságával mély rétegeket, emberi univerzumokat tár fel.
Felkészült, tehát rögtönözhet is, így beszélgetései oldottak, mégis feszesek.
Elhivatott kultúraközvetítőként új irányokba is fordul. Az első átfogó, napi
frissítésű kulturális portál főszerkesztő-helyettese. Közben gazdasági napilapnál
az átalakuló kultúrafinanszírozásról készít kolumnákat. Kíváncsi fiataloknak
szívesen adja át a mestereitől tanultakat és a saját tapasztalatait, akár a
változatosságról is. Ennyiféle tevékenységhez csak kell valami, ami egyhangú!
Sokan monotonnak tartják az úszást. Különösen, ha megtudják, hogy valaki
rendszeresen 3-4-5000 métert úszik. Én ismerek ilyet, szinte vizilény. Állítja, hogy az úszás is
maga a flow.
Ha valakinek úszóhártyája van, attól még lehet aranytollal is!
Elgondolkodtató kifejezés az életmű-díj. Az életmű Aranytollal folytatódik.
Gratulálok!

KÁRPÁTI JÁNOS

Kárpáti János és a laudációt mondó M.Lengyel László

A külpolitikai újságíró munkásságát M. Lengyel László méltatta:

Kárpáti János a külpolitikai újságírás kimagasló képviselője. Abban a
hagyományos, a szakmai előírásokat maximálisan szem előtt és tiszteletben
tartó értelemben, ahogy az életműveket megítélni egyedül helyes.
Kárpáti János nem a nyomtatott sajtóban vagy az elektronikus felületeken
megjelent helyszíni nagyriportok, kimagasló személyiségekkel készített interjúk,
hanem a tűpontos hírek, a műfaj minden szabályának megfelelő korrekt
tudósítások, az elfogulatlanul eligazító elemzések, az érvekkel alátámasztott
kommentárok igazi mestere. A hírek világának soha el nem tévedő, a szakmai
és etikai normákat megkérdőjelezhetetlenül betartó robotosa, akit a szakmai,
munkahelyi követelmények más utakra is vezényeltek, és ott is megállta a
helyét.
1981 tavaszán kezdte pályáját a Magyar Távirati Iroda külpolitikai
főszerkesztőségén. Évtizedeken át volt a hírügynökség tudósítója, újságírója,
szerkesztője, mígnem áldozatául esett a legújabb kori magyar sajtótörténet
nagy botrányának, amikor a minden szempontból kiváló brüsszeli tudósítót
2015-ben hazarendelték, majd elbocsátották. A háttér az volt, hogy komolyan
vette a közszolgálatiságot és ehhez minden politikai nyomás ellenére hű
maradt. Az Európai Unió, az Európai Parlament és más, brüsszeli és strasbourgi
székhelyű európai intézmények egyik legjobb szakértője lett a szakmában.
Tudósításai nagy szerepet játszottak abban, hogy a magyar közvélemény hiteles
képet kapott az úniós intézmények munkájáról, nemkülönben a mindenkori
magyar kormány személyiségei és a képviselők ottani tevékenységéről.
Új szakmai életében a Népszava külpolitikusa volt két éven át; előtte a
Vasárnapi Hírek szerkesztőjeként dolgozott. Sokoldalúságának egyik
bizonyítéka, hogy évek óta hallhatjuk a Klubrádióban, ahol hírszerkesztő és a
népszerű Eurozóna, valamint az Esti gyors egyik műsorvezetője. Tudósításaiban,
jegyzeteiben, műsoraiban, köztük a széles látókörrel szerkesztett klubrádiós
sajtószemléiben, mindig előtérben áll az európai együttműködés, a szakszerű,
elfogulatlan tájékoztatás a magyar politikai szereplők és az európai
intézmények kapcsolatáról. Nem kihagyható az sem, hogy két évig a 168 óra
főszerkesztő-helyetteseként dolgozott.
Kárpáti János kiérdemelte és megkapta a MÚOSZ (szakosztályunk által
gesztorált) Európánkért- díját.
Mindezek mellett ő a szakosztályunk alelnöke, vagyis a társadalmi munkára, a
kollégák érdekében végzett tevékenységre, a MÚOSZ tekintélyének és erejének
karbantartására is maradt ereje. Csak egyetlen példát mondok: szerkesztő-
riportere volt a 103 éves Tatár Imrével a MÚOSZ produkciójában elkészített
interjúfilmnek.

SZEKFŰ ANDRÁS

Szekfű András munkásságáról Báron György beszélt

A laudációt Báron György tartotta:

Kedves Kollégák, Barátaim!
Aranytollal a zakóm hajtókáján némileg kínosan érzem magam, hogy a
kiváló Szekfű Andrást köszönthetem ugyane kitüntetése alkalmából. Nem
a laudáció miatt, amit boldogan, sőt, lelkesen teszek, mert ha valaki, ő
erre az elismerésre sokszorosan érdemes. Hanem, hogy ő még ezt nem
kapta meg. Megpróbálom e köszöntéssel némileg jóvátenni ezt a
nyilvánvaló igazságtalanságot. Merthogy az én nemzedékem, mozibolond
ifjú egyetemisták a hetvenes években Szekfű Andráson nőtt fel. Nem
csak rajta, persze, de ő is tagja volt az általunk látogatott Egyetemi
Szinpadnak, parádés társaságban, ma már vezető színészek, rendezők,
filmesek aranycsapatában. Mi tőlük tanultunk, s ugyanakkor irigyeltük is
Andrást, hogy színjátszik Fodorral, Jordánnal, filmet forgat Jelessel,
Kardossal, filmklubokat tart Bíró Yvette-tel, és a két Balázzsal, Szabóval,
Förgeteggel. Sőt, mi több, Jancsóhoz is bejáratos, jelen lehet a
forgatásain, szerepel a filmjében, interjút készít vele, s róla írja első
fontos könyvét. Alkotó, kritikus, film- és médiatudós egyszerre, a
Tömegkommunikációs Kutatóközpont, a téká munkatársaként
vizsgálatokat folytat, felméréseket készít, s az akkori szellemi
tekintélyekkel, Józsa Péterrel, Hankiss-sal, Horányi Özsébbel ő hozza el az
országba az új eszméket, a filmszemiotikát, mert persze nyelveket is jól
beszél, amit később külföldi egyetemek tanáraként kamatoztat.
Szerettünk volna akkor mi is Szekfűvé lenni. Elvégre azidőtájt nem
luxusautókkal lehetett a lányokat elcsábítani, hanem azzal, ha tudtunk
két jegyet szerezni az Egyetemin a Jancsó-premierre, amin a mester is
megjelent, s amire a Pesti Barnabás utcán végig állt a sor.
Bő fél évszázad is lepergett azóta, sokan hiányoznak már, egyesek
ragyogó pályát futottak be, mások nem, s Szekfű Andris semmit nem
változott, maga az állandóság, ugyanolyan lelkes filmszakember és
termékeny író, amilyen volt, amikor megismertem. Most éppen
életműve egy fontos fejezetét, válogatott interjúit publikálja
folyamatosan folyóiratokban és kötetekben. Tanítani lehet ezeket a
beszélgetéseket, amelyekből kibontakozik nem csak az elmúlt ötven év
filmtörténete, hanem szellemi áramlatainak és kultúrpolitikájának a
hullámzásai is. Tanítani főleg azért szükséges, hogy mindenki lássa,
milyen az, ha a kérdező egyenrangú beszélgetőtárs, mert legalább
annyira ért ahhoz, amiről beszélgetnek, mint a riportalanya. Nem divat ez
manapság. Abban a szerencsében van részünk, hogy András ma is korát
meghazudtoló lelkesedéssel és energiával vesz részt a Film- és
Tévékritikus Szakosztály vitáin, megszólalásai mindig megalapozottak,
higgadtak, parádésan érvel olyan ízlésbeli kérdésekben is, amelyekben
nem könnyű megmaradni a racionalitás talaján. Nehéz elképzelni nála
jobb, felkészültebb vitapartnert. Önző módon azt kívánom neki és
magamnak, hogy még nagyon sokáig vitatkozhassunk filmekről,
médiáról, írásól, ízlésről, politikáról – és életről, amelyhez szintén nagyon
ért, ezért tudta bő ötven év elteltével is megőrizni friss, mindig kíváncsi
szellemét.

TAMÁS ERVIN

Tamás Ervin nem tudott eljönni a díjátadóra, később veszi át az Aranytoll-díját.

Gyürke Kata vezette a díjátadó ünnepséget

Gyürke Kata laudációja:

Tamás Ervin, a vérbeli újságíró

Tamás Ervin vérbeli újságíró. Dolgozott vidéki tudósítóként – Pécsen és
Szegeden –, majd a legnagyobb példányszámú napilap, a Népszabadság
főmunkatársa, főszerkesztőhelyettese lett. Tehetséges, kíváncsi, az
„igazság bajnoka”, közben pedig bölcs publicista. Szenvedélyes,
indulatos, ugyanakkor a tények, a valóság nagy tisztelője. Szuverén
egyéniség. Volt, van tartása, a nehéz időkben sem kötött elvtelen
alkukat. „Egy lap kötődhet értékrendhez, világnézethez, de pártnak,
kormánynak nem esküdhet örök lojalitást, személyeknek végképp nem” –
mondta egy interjúban.
Vállaltan baloldali újságíró, ám szinte „rögeszmésen” próbálta megérteni
a másik oldal döntéseit, gondolkodását, mert úgy vélte, ez az alapja a
kölcsönös tiszteletnek. Rendszeres szereplője volt a valamikor még létező
sajtóvitáknak, amelyekre jobb-és baloldalról is hívtak vendégeket. Az
ellenfelei is értékelték nyitottságát, párbeszédre törekvését, gyakran
kérték, kérik ki véleményét.
Sokan tisztelik, szeretik, talán azok is, akik korábban bírálták
türelmetlenségéért, s azért, mert néha túl sokat követelt munkatársaitól.
Igaz, ő is éjjel-nappal dolgozott, egy-egy exkluzív információ
megjelentetéséért még lapzártában is átrendezte a lapot. Hamar
begurult, ha valaki azt mondta, „ezt nem lehet megcsinálni”. Ma már
ebben is megértőbb. A Népszabadság volt a mindene, mindent megtett
azért, hogy a legszínvonalasabb, mindig jólértesült lap legyen. Ma már
nincs Népszabadság, Tamás Ervin is nyugdíjas. Persze, nem igazán, hiszen
hetente egyszer-kétszer azért csak megírja véleményét. Tényleg vérbeli
újságíró – volt, és az is maradt.

NÉMETH ZOLTÁN

Németh Zoltán vajdasági magyar újságíró díját Máriás Endre vette át.

Máriás Endre laudációja:

Németh Zoltán a vajdasági magyar újságírás legnagyobb alakjainak
egyike, aki mind szakmai felkészültségét, mind emberi nagyságát illetően méltó
példakép lehet a felnövekvő generációk tagjai számára, hiszen több mint négy
évtizeden át volt a Magyar Szó napilap munkatársa, ám ami talán még ennél is
fontosabb, a szerkesztőség olyan alakja, akinek mindig mindenkihez volt egy-
két kedves szava, mert mindig is az ember volt számára a legfontosabb, az
ember, akivel, akinek és akiért alkot, és nincs ez másként ma sem.
Németh Zoltán 1956-ban született Kishegyesen, az általános iskolát és a
gimnáziumot Újvidéken végezte el, majd a Közgazdasági Főiskola
idegenforgalmi szakán szerzett oklevelet 1979-ben. Rövid rádiós kitérő után
a Magyar Szó újságírója lett, majd 1996 és 1998 között, valamint 2011 és 2021
között a főszerkesztő-helyettese is. 2021-ben vonult nyugállományba.
Kezdetben ugyan némiképp félt a terepi munkától, később azonban
olyannyira megszerette, hogy a riportkészítés vált az elsődleges
tevékenységévé, riportkörútjai során bejárta nemcsak az egész Vajdaságot,
hanem az egész Jugoszláviát is, beleértve a legveszélyesebb frontvonalakat is,
számos olyan pillanatot élve át, amelyeknek a nagyközönség csupán a részleteit
ismerheti.
Munkásságát a hiteles és pontos tájékoztatás iránti elkötelezettsége
mellett mérhetetlen igazságérzete is jelentősen meghatározta, mindig kiállt az
igazság mellett, sőt ha kellett, harcolt is érte, soha nem volt hajlandó
megtagadni önmagát csak azért, hogy mások kedvében járjon, mindig a saját
elvei, a saját értékrendje alapján tette a dolgát.

Magyar Sajtódíj

A díjat 2019-ben alapította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Ez egy olyan szakmai díj, amely a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó
sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére hivatott. Évente három díj adományozható.

NYILAS GERGELY – HUSZTI ISTVÁN

Nyilas Gergő és Huszti istván érdemeiről Dull Szabolcs beszélt

Dull Szabolcs laudációja:

Nyilas Gergő és Huszti István már az orosz-ukrán háború kitörése előtti
hetekben is járt Ukrajnában. Gergő külpolitikai újságíróként már ekkor is
tűpontos idézetekkel, Pista pedig harcedzett fotóriporterként mindig
felejthetetlen képekkel mutatta be, hogy élik meg az emberek a
fokozódó feszültséget.
Tavaly február 24-én egy percig nem haboztak: azonnal indultak kocsival
Kijevbe, hogy a helyszínről nyújthassanak hiteles tájékoztatást a magyar
olvasóknak.
2022-ben a magyar újságírók közül egyedülálló módon összesen több
mint három hónapot töltöttek Ukrajna különböző régióiban. Kijev
környékén kívül jártak északkeleten Harkivban, délen Odesszában, a
keleti front közelében, például Kramatorszkban. Herszonból a város
visszafoglalása utáni napokból számoltak be, mindössze néhány száz
méterre a fronttól. Mikolajivban a laktanyát ért orosz támadáskor a
nyugati sajtónál is hamarabb voltak a helyszínen
Nyilas Gergő – magyar médiában ma már ritkának számító – orosz
nyelvtudása segítségével tolmács és fixer nélkül tudott beszélni az ukrán
emberekkel. Így ők ketten a legmélyebb és leginkább átérezhető módon
tudták és tudják bemutatni a mindennapi megpróbáltatásaikat.
Mindkettőjükben megvan a legjobb újságírókat jellemző határtalan
kíváncsiság és kérlelhetetlen szakmai alázat: más eszközökkel, de
egymást kiegészítve hónapról hónapra mutatják be, mi történik a
szomszédunkban. A háborús tudósítóknál olykor előforduló önfényezés
és önmaguk középpontba állítása egyáltalán nem jellemzi őket, közös
anyagaikban, nagyképes riportjaikban és videóikban mindig a tényekre és
az érintettekre helyezik a hangsúlyt, sosem önmagukra.
A 2022-es Magyar Sajtódíj nem is kerülhetett volna méltóbb kezekbe.

PARTIZÁN

Gulyás Márton és a Partizán szerkesztői csapata

Uj Péter laudációját Gyürke Kata olvasta fel:

Aki 2023 Magyarországán él, és nem egy sárga centrumos szatyorban, vagy kő (nyilván térkő) alatt,
valamint nem nagy rajongója az orbáni populo-nacio-állampártizmusnak, annak aligha kell ellaudálni
kicsoda/micsoda Partizán Márton, és mit művel.
Véráztatta, lángoktól ölelt, bújt-az-üldözött-s-felé-kard-nyúlt-barlangjába, átoksúly alatt sorvadozó,
szigorúan monoton zsugorodgató független médiaszeletkénk kevéske innovátorszerűségeinek
legtársadalmifelelősebbike, társadalmifelelősség-vállalóinak leginnovátorabbika, meggyőződéses
közösségitársadalmasként a privát, alternatív közszolgálati kereskedelmi tévézés föltalálója. A XXI.
századi ember NapTV-je, Friderikusz-showja és Napzártája (3 in 1).
Hogy hogyan csinálta, pláne miért, rejtély. Ha jó értem, a cél egész más volt, mint díjakat kapni. Ez
lett. Fogpiszkáló, ha el nem problematizálom.
Mindazonáltal az oknyomozó dokumentumfilmek, popkulturális rácsodálkozások, a Marcel Proust-i
(vagy Lenin-összes?) terjedelmű interjúk Paganinijaként  a Partizán szerkesztői megkerül- és
verhetetlen főszereplői lettek a saját maguk által teremtett mozgóképes közéleti hogyishívjáknak.
(Vicc: piacnak.)
Partizán nélkül aliha tudhatnánk a venezuelai autonóm faluközösségek reménykeltő
kezdeményezéseiről, talán dr. Gődény sem futott volna be ekkora karriert, és Lendvai Ildikó életének
számtalan részlete is homályban maradt volna a szélesebb publikum előtt. (Félretéve a tréfát, csak a
kamupártos filmért járt volna weboknyomozó Nobel.)
A fáradhatatlan robotfrontember mögött már szerkesztőségnyi csapat robotol. Gulyás Márton tehát
kollektíva, valódi közösség, összhangban az ideológiával. NekiK jár ez a díj. Nagyon.
Vagy ahogy a magyar sajtószabadság megteremtéséért leginkább felelőssé tehető költő mondta
annak idején: Ej, mi a kő, tyúkanyó kend!

NYUGAT.HU

Roznár Gyöngyi a nyugat.hu főszerkesztője és a laudáló Kocsi Ilona

Kocsi Ilona laudációja:

Budapestről más a világ… Nagyobb a mozgástér, több a lehetőség,
kisebb a kiszolgáltatottság. Éppen ezért különösen sokra értékelendő,
hogy a szombathelyi Nyugat.hu csapata több mint 20 éve él, létezik, s
bizonyítja, hogy Budapesten kívül is lehet független, hiteles, nagy
olvasottságú helyi hírportált készíteni.
Küzdelmes volt az elmúlt 20 év: hol a túlélésért kellett harcolni, hol
meg újabb olvasók szerzéséért, a régiek megtartásáért, hol meg a
függetlenség megőrzéséért. E küzdelem sikerrel járt: Vas megye az
ország egyetlen olyan régiója, ahol az első számú hírforrás egy
független hírportál.
Volt, hogy minden bedőlni látszott, akkor az újság készítői tágították a
kört, s már nemcsak a megyében kerestek támogatókat, hanem a
fővárosban, majd azon túl is. A kritikus pillanatokban mindig akadtak
segítők, határon innen és túl, s az utóbbi időben már az olvasók is
aktív támogatók lettek.
A stabil anyagi háttér megteremtése, megtartása a függetlenség
nélkülözhetetlen feltétele. Ugyanakkor nagyon nehéz. Vidéken
különösen az. A Nyugat.hu csapata azonban vette az akadályokat:
ellenálltak az időnkénti helyi nyomásgyakorlásnak, szembe mennek az
állami propagandával és mindenfajta álhír terjesztéssel. Így most Vas
megyében van egy helyi hírportál, ahol hitelesen, az újságírás
alapvető normáit, etikai szabályait betartva gyorsan, pontosan
valóban tájékoztatják az olvasókat. Óriási eredmény ez!

Vastoll-díj

A MÚOSZ Elnöksége 2018-ban hozta létre a szövetség Vastoll-díját, amelyet sok évtizedes újságírói
munkásságukért és a MÚOSZ iránt tanúsított hűségükért azoknak a tagtársaknak adományoznak,
akik betöltötték 90. életévüket.
Díjazottak: Feuer Mária, Horn János dr. ,Kovács Gábor, Kulcsár István, Libik Gábor András,
Nádory István, Sándor György, Surányi Erika, Vitray Tamás

Vitray Tamás átveszi a Vastoll-díjat Keleti Évától, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökétől

Földes Anna interjú-díj

Földes Anna előbb az Irodalmi Újság, majd évtizedeken át a Nők Lapja munkatársaként több ezer
interjút készített művészekkel, tudósokkal és közemberekkel. Nemcsak művelte az interjúkészítést, de
tanította is: 17 éven át a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia igazgatójaként illetve tanáraként is
tevékenykedett. Munkásságát a szakma Rózsa Ferenc-díjjal és Aranytoll-díjjal ismerte el.
A díjra olyan, írásos formában elkészített interjúval lehet pályázni, amely a díjátadást megelőző évben
készült és jelent meg a nyomtatott vagy elektronikus sajtóban. A pályázatokat idén is egy – Földes
Anna családja által felkért – háromtagú szakmai kuratórium értékelte
A Földes Anna interjú-díj idei nyertese:

MÁTRAINÉ MESTER KATALIN

A díjat Földes Anna fia, Mijályi Péter adta át

Földes Anna fia Mihályi Péter laudációja:

Az idei kitüntetett M. Mester Katalin nyugdíjas tanár, oktatásszervező, festő, hét nyomtatásban megjelent történelmi tárgyú kismonográfia szerzője. Vagyis semmiképpen sem mondható főállású sajtómunkásnak és nem is budapesti. A Veszprém megyei Devecseren él. MÚOSZ tag, tagja a Krúdy Gyula Irodalmi Társaságnak, választott ügyvezetője a Fekete István Irodalmi Társaságnak. A Veszprém megyei Naplóban 1989-től jelentek meg közéleti, egyháznéprajzi írásai. Másfél évtizeden át, megszűnéséig szerkesztő bizottsági tagja volt a havonta megjelenő Devecseri Újságnak.

Pályamunkája valójában egy „maratoni”, közel 100 nyomtatott oldal terjedelmű interjú ifjabb Fekete Istvánnal, az egykoron hihetetlenül népszerű Fekete István (1900 – 1970), Amerikában élő, matuzsálemi korú 90 éves fiával, aki saját életéből több évtizednyi időt szentelt apja munkásságának dokumentálására, népszerűsítésére. Azzal, hogy Mester Katalin őt mikrofon – vagyis telefon elé – ültette, irodalomtörténeti jelentőségű értéket mentett meg az utókornak. Noha Fekete sem életében, sem halála után nem került be az irodalmi kánonba, az megkerülhetetlen tény, hogy Fekete Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 végéig magyar nyelven 8,7 millió példányban adták ki műveit. Külföldön 10 nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei. Ennek a titkokat rejtő életműnek ilyen formában történt feldolgozása valójában irodalomtörténészi feladat, s az eddigiek közül az idei döntés áll a legközelebb Földes Anna szellemiségéhez.

Az év gazdasági újságírója díj

JANDÓ ZOLTÁN

Vicsek Ferenc adta át a szakosztáklyi díjat Jandó Zoltánnak

Vicsek Ferenc laudációja:

Mit díjazunk? – tettem fel a kérdést tavaly is, az Év gazdasági Újságírója díj
laudációjában, amikor éppen Szabó Yvett munkásságát méltattam. Aztán
valamiért kérdések maradtak, a szövegben az amúgy állítások. A bátorságot? A
tényekkel szembeni alázatot? Az állhatatosságot? Az alapos felkészültséget? Az
erős hivatástudatot? A társadalmi felelősségérzetet? A kitartó kíváncsiságot? A
nyelvi igényességet? A soha nem lankadó igazságérzetet? Vagy mindet együtt?
Nincs érdemi különbség a költői kérdés és az állítás között, hiszen a költői
kérdésben benne van a válasz…
Sok éve, sőt sok évtizede ezek a legfontosabb kritériumai Magyarországon a
gazdasági újságírásnak. Egy-egy korszak talán átrendezi a kérdések, állítások
sorrendjét, mert van, amikor a bátorságot, van, amikor a szakmai alázatot, van,
amikor az alapos felkészültséget sorolja előrébb az aktuális történelmi helyzet,
de lényeg alig változik. Talán érthető, hogy tavaly, a generális energiaválság
kellős közepén, kicsit hátrébb szorultak a korrupciós botrányokról szóló
beszámolók, hiszen háborús időkben, az agresszor zsarolásával szemben,
valahogy életben kellett tartani Európát, és meg kellett értenünk, mi zajlik az
energiapiacokon. Nem mintha nem lett volna vastagon átható korrupciós szaga
a gáz biznisznek, de attól lényegében függetlenül is rég voltunk már ennyire
kiszolgáltatottak, mint 2022-ben. Mindennapos élményünk volt a rettegés,
hogy jön-e a fagy és kifizethetetlen lesz-e számla a családi, a nemzeti és uniós
léptékben -egyaránt.
Jandó Zoltán tökéletesen eleget tett a felfokozott érdeklődés kielégítésének.
Aki rendszeresen olvasta a cikkeit, az pontosan tudhatta, hogy éppen hányadán
állunk, milyenek az esélyeink itthon és az Unióban, illetve betekintést
szerezhetett abba is, hogy milyen súlyosak és milyen sötétek olykor az
energiapiacot mozgató játszmák. Ezt a lelkiismeretes, alapos, felkészült és jól
érthetően fogalmazó teljesítményt díjazza a Gazdaságpolitikai- és
Médiatudományi Szakosztály.
Az év gazdasági újságírója díjat az idén Jandó Zoltán, a G7 munkatársa kapja.
Egyúttal bejelentem, felfogtuk: olyan magas a gazdasági újságírás színvonala
ma Magyarországon, és olyan kiélezett a verseny ezen a pályán, hogy a
díjazottak körét kibővítjük, már jövőre, mert már évek óta az a tapasztalatunk,
hogy sokan lennének méltóak a díjra, és rendes támogatást is szervezünk
mögé, mert bőven vannak olyanok, akik megérdemelnék, hogy kiemelt
elismerésben részesülhessenek.

Soó Rezső-díj

OSVÁTH SAROLTA

Osváth Orsolya kapta a Soó Rezső díjat

Bódi Ágnes laudációja:

A Soó Rezső díjat idén Osváth Sarolta, újságíró, szerkesztő kapja
1971-ben kezdte a szakmát a Veszprém megyei Naplónál. a magyar-orosz
szakos tanári pályát cserélte fel az újságírásra. Az MÚOSZ Újságíró Iskolát
gazdaságpolitikára szakosodva végezte el. 1979-től az MTI gazdasági rovatában
dolgozott. 1983-1998 között hosszabb, rövidebb ideig több országos napilap és folyóirat
szerkesztőségének tagja (Népszava, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Privát
Profit), majd 1998-tól 2005-ig a Pannon Lapok Társasága budapesti Központi
Szerkesztőségének vezetője, egy évtizedig budapesti tudósítója volt.
1990 óta számos egyéb újság, szaklap, folyóirat, kiadvány szerkésztőjeként,
illetve főszerkesztőjeként is dolgozott.
2016-tól a Heti Tv főszerkesztője.
A környezet- és természetvédelem ügye mellett személyesen és szakmai
munkásságában is elkötelezte magát, több, az ebben a témakörben megjelent
nagyszabású reprezentatív album létrejöttében szerkesztőként, illetve
szerzőként is részt vett.
(Nagy Káli Könyv, Nagy Pécs Könyv / szerkesztő, Tokaj-Hegyalja szerző és
szerkesztő.)
2019-2022 között két különleges művet írt és szerkesztett, a Mesterségek
címere – Nemzeti parki védjegyes termékek, valamint a Nemzeti Parkok 10
című fotókkal gazdagon illusztrált nagykönyvet.
2015-ben Aranytoll-díjat kapott
1971 óta MÚOSZ tag. 2005-től a MÚOSZ Ellenőrző Bizottság tagjaként, majd
2012-től 2017-ig elnökeként dolgozik.
jelenleg: a Heti Tv főszerkesztője.

Virág F. Éva-díj

HERCZOG NOÉMI

Herczog Noémi munkásságát Murányi Gábor laudálta, amit Vámos Éva olvasott fel

Murányi Gábor laudációja:

Ez évi Virág F. Éva-díjasunk Herczog Noémi, aki a színházi világban egy
évtized alatt jutott el oda, hogy esztétaként, színháztörténészként, kritikusként
majd lapszerkesztőként is megkerülhetetlen szakemberként tarthassuk számon.
Nem csak a szakma, a színházszerető közönség is figyel rá, a kritikusra. A
bemutatók utáni remek gyorselemzései mostanság a nyomtatott kulturális
sajtó zászlóshajóján, az Élet és Irodalom hasábjain olvashatóak el. (és egyre
kevesebb ilyen lapunk van). Korábban az ugyancsak fontos Magyar Narancsnál
publikált.
Színházi beszámolói érzékenységéről, nyitottságáról tanúskodnak, tiszteli a
hagyományokat és támogatja a jelenre és a jövőbe mutató kísérleteket.
Bírálatai olykor fájóan szókimondók, semmifajta tekintélyt nem tisztelők, ám
kerüli a bántást, a gonoszkodó oldalvágásokat. Elismerő szavait ugyanolyan
komolyan vesszük, mint a nagyelődökét. Mint amilyen Koltai Tamás is volt,
akinek nehéz örökségét, az 55 éves Színház című folyóiratot Herczog Noémi –
szerkesztőtársaival vállvetve – viszi tovább a nyomtatott sajtóból a digitális
világba átmentve. Tavaly elsőkönyves szerzőként debütált Kuss! Feljelentő
színikritika a Kádár-korban című kötetével, amely a 2018-ban – az azóta hatalmi
tébollyal meggyalázott – Színház- és Filmművészeti Egyetemen megvédett
doktori disszertáció bővített változata. A vaskos monográfia az újkori
színháztörténet olyan alapműve és kimeríthetetlen példatára, amely messze
túlmutat a szakmai berkeken – és sajnálatos módon aktuális, felkiáltójeles
figyelmeztetéssé is átlényegül.
Mindezek ismeretében, írásainak olvastán örömmel adjuk át az idei a Virág F.
Éva-díjat Herczog Noéminek.

Tiszteletbeli tagok

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2013 óta – néhány év kihagyással – a Magyar Sajtó Napja
alkalmából rendezett ünnepség keretében kiemelkedő és példaadó szakmai és közéleti
tevékenységükért a MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja címet adományozza. Kapták:

  • L. Ritók Nóra pedagógus, grafikusművész, az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola
    igazgatója
  • Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének
    tanszékvezető docense, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója.
  • Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Nyugodt Szív A Lakhatásért Alapítvány megalapítója, 2020-ban az ő kezdeményezésére jött létre újra a Baumgarten Emlékdíj és Jutalom -díj.
A Magyar Sajtódíj
Exit mobile version