SzántóGráf

Nemcsak kertelünk – faeltüntetők az udvarunkban – csak hívják őket és házhoz mennek

Számunkra nagy nap volt a hétközepe.  Már régóta szúrta a szemünket a kertünk jobb sarkában, a hátsó szögletben kialakult dzsungel. Kellemes árnyékot nyújtottak a kiszáradóban lévő fák, de ideje volt már leszámolni velük. Fontolgattam mi lenne ha családilag vágnánk ezeket a nagyranőtt fákat, bokrokat.  Árajánlatokat kértem, több helyről majd kiszámoltam ha ebből a költségből két elektromos és két benzines fürésztt veszek akár házilag is megbírkozón ezzel a feladattal. Majd levontam ebből a korommal járó nehézséget, fáradtságot és kockázatot és kiválasztottam a legjobb és a legígéretesebb ajánlatot.  Az alku telefonon zajlott így már megszokásból eleve kész előítéletekkel vártam a mestereket .

Nyolc órát mondtak, s meglepett, percre pontosan érkeztek két kocsival.Nem olyan szokványos favágók patanttak ki a kocsikból mint amilyeneket korábban megismerhettem. Ráadásul mint a búvárok vagy az űrhajósok azonnal munkaruhába öltöztek és egyszerre három motoros fűrészt is berántottak. Minden olyan pontos, precziz és szakszerűnek tünt mintha egy oktatófilm forgatása zajlana, hogyan vágjunk ki magasfákat gyorsan kockázatmentesen címmel. Alig egy óra alatt világos lett az udvarunk, a magas száradt fák méltósággal elterültek és a nejem kérésére még le is szalámizták a vastagabbakat.  Szóval tetszett a melójuk, a két fiatalember fényvisszaverő munkaruhájukban idő előtt teljesítették a vállalásukat.

Ha Önöket is érdekli az elérhetőségük – hívja Vörös Dávidot telefonszáma +36 30 630 3799

Megtalálják őket mint vállalkozás a facebookon is / origodefend/

 

Exit mobile version