SzántóGráf

Meghívó a tárgyalásra – hétfőn megláthatom a rágalmazómat -lassan örölnek Justitia malmai

posta előtti vasak

Alig akarom elhinni. Tudom , korai még az öröm, még nem most nem lehet velem madarat fogatni, de csak alakul az ügy. Mint ismeretes a képen látható hölgy( meggondoltam nem népszerűsítem tovább)  – a felvételt a közösségi oldaláról mentve – megtette azt a szívességet a rendészetnek, hogy önként jelentkezett tanúnak ellenem. Ő az aki mindent látott hallott, s a bíróságon is megesküdött, úgy éljen a Lajos címén, csak az igazat a színtiszta igazat mondja. S el is hítték neki.

Mesélte munkába menet látta,  milyen rossz helyen parkolok és hallotta miket mondogatok a békés rendészeknek, de félelmében meg sem mert állni.  Egyébként aznap nem dolgozott, s nem egyedül s nem a traffikjába ment.

Aki ismeri az ügyet már lexarja, rajtam kivül nem sokakat érdekel én viszont ezúttal is mindenkit meghívok erre a nyílvános tárgyalásra. Hozzáértők szerint sok értelme nincsen, csupán már a saját idegeimet morzsolom, el kellene engedni  úgy ahogyan van. Lehet, talán igazuk is van. Mindenesetre készülök a tárgyalásra. Nem akarom az ügyet prejudikálni, de ha valaki kiváncsi, hogyan fest egy profi rágalmazó, szendén jöjjön el szurkoljon valamelyikünknek.

Meghívok mindenkit erre a műsorra.

Remélem a rágalmazó is el mer jönni. A rendőrségen kerülte a szembesítést, félelmében, kérte az anonimitását. Meg is adták neki mint a nagy olasz maffiaperekben szokás. Talán még rendőrségi védelmet is kaphatott. A másik tanút felfedték a helyszíni bizonyítási kisérlet alkalmával őt viszont a bíróságon kizárták. Időmúlás cimén nem emlékezett, hogy a szembesítéskori hazugságait hogyan mesélte. Jó barátai lehetnek mert a hamis tanúzás következményeit idáig még megúszta.
Erre a rövid barna kabátra mondta SE. hogy ő klasszikus hosszú Colombo ballonban látott. A rendőrnő meg hiába néz i a rabosított fotómat mégis a szőke védett hölgynek hisz. Nem érdekes?
Exit mobile version