Minden haderőnek, így a Magyar Honvédségnek is stratégiai érdeke, hogy megfelelő
lőszertartalékai legyenek, valamint, hogy az utánpótlást is
folyamatosan és biztonságosan biztosítani tudja – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az ukrajnai háború
rávilágított annak a problémának a súlyosságára, hogy az európai
államoknak nem áll rendelkezésére elegendő lőszerkészlet. Minden
európai haderőnek, így a Magyar Honvédségnek is stratégiai érdeke,
nemcsak, hogy megfelelő lőszertartalékai legyenek, hanem hogy az
utánpótlást is folyamatosan és biztonságosan biztosítani tudja –
tette hozzá.
Közölte: ennek megfelelően Magyarország csatlakozik az Európai
Védelmi Ügynökség (EDA) 7 éves lőszerbeszerzési keretprogramjához,
amely az európai igények összegyűjtésével közösen koordinálja a
beszerzési folyamatokat. Magyarország ezen keresztül tudja
biztosítani a jobb hozzáférést és az olcsóbb árakat a Magyar
Honvédség stratégiai lőszerigényére – magyarázta a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: Ukrajna katonai
támogatásával kapcsolatban a magyar kormány álláspontja változatlan,
továbbra is az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése
jelenti az életek mentését és a háború végét, a fegyver- és
lőszerszállítás ezzel szemben csak a háború eszkalációját és
kiterjesztésének veszélyét eredményezheti. Magyarország továbbra sem
szállít sem fegyvert, sem lőszert Ukrajnának, a keretmegállapodáshoz
való csatlakozással a Magyar Honvédség saját stratégiai
lőszerigényének kielégítésére vonatkozik. A csatlakozás nem jelent
ugyanakkor kizárólagosságot a lőszerbeszerzéseink tekintetében –
tette hozzá.
A miniszter kiemelte: a közös európai lőszerbeszerzés egyúttal a
jövőben elkészülő magyarországi lőszergyár piacainak megteremtéséhez
is hozzájárul.
A honvédelmi miniszter megismételte: Magyarország tehát a
fegyverszállításban nem vesz részt, ugyanakkor minden olyan, a
tagállami védelmi eszközöket, kapacitásnövelést szolgáló
felkészülésben aktívan részt veszünk, ami akár a NATO védelmi
képességeit erősíti meg, akár pedig a magyar hadsereg jobb
felszerelését szolgálja.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
Az 1946-os munkástüntetések és lincselések igaz történetére derül fény Pelle János új könyvéből. Fotók: Mocsári László Péntek délután mutatták be Pelle János Vérvád, hisztéria, népítélet...
A nyolcvanas évek kultikus kocsmájáról van szó – nehogy félreértse valaki: nem a Tenkes kapitány tévésorozat mellékszereplőjéről beszélünk. Bár Eke Máté kuruc...
A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres...
Gyurcsány Ferenc Miskolcon egy avasi lakótelepi bérházban kevergeti a reggeli kávéját. Nem mai felvétel. Elgondolkodva mered előre. Még nem is sejti, hogy hamarosan...
Rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 41 éves sajószentpéteri férfival, továbbá társával, egy 30...
Az Avalon Ristorante a hazai versenyeken már bizonyította kiválóságát, ez alkalommal nemzetközi viszonylatban száll ringbe a világ legjobb éttermeivel. A World Luxury Restaurant...
Járóka Lívia a szükséges számú európai parlamenti képviselőnél jóval több támogatásával, egyedüli magyar jelöltként indul az Európai Parlament alelnöki tisztségéért. "Meggyőződésem, hogy a...
Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozata az augusztus derekán, idén 23. alkalommal megrendezésre kerülő Zempléni Fesztivál. A rendezvénysorozat a kulturális kormányzattól ez évben...
A levél nem a nevemre szól. Viszont megkaptam. Egy újabb szélhámosság kulisszatitkait fedi fel. Érdemes elolvasni, mindazoknak akik elhiszik, hogy a férfi szerszámot fel...
Nem is tudom, sajnáljam e a görögöket vagy szánakozzak rajtuk? Azt ugyanis régóta tudjuk, hogy igazi mediterrán típusú, keleties gondolkodású nép. Nem ismerik...
Aki a virágot szereti, ültessen magának. Nejem ilyentájt lázban ég, virágültetési lázban. Az utcánkban zajlik a versengés, kinek szebb a muskátlija, kié tart...
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban 2020. augusztus 20-án díjmentes...
Van egy jó és rossz hírem. Na, melyikkel kezdjem? Az utóbbi elég lehangoló, a nyáron nem strandolhatunk Mezőcsáton. Vigaszként mondom, egyébként is az...
Az idén nem nagyon fűlött a fogam a biciklizéshez. Most vasárnap viszont nem tudtam ellenállni az unokám csábításának. Egyszerre, egy szuszra karikáztunk ki...