Vasárnap elnökválasztás lesz a Mazsihisz közgyűlésen. Idáig két jelölt van, korábban bemutatkozott itt dr. Nógrádi Péter ügyvéd most pedig dr. Grósz Andor katonaorvossal beszélgettem. Nem lesz könnyű a döntés, két jól felkészült aspiráns van az elnöki posztra. Korábban talán sosem volt ennyire éles a helyzet, igazi kampányhajrá zajlik. Mindannyian ígérték, bárki is győzzön, nem engedik a zsidóság legnagyobb ernyőszervezetét szekértáborokra szakadni. Most van igazán nagy szükség az összetartásra, az összefogásra egymás támogatására. Ezért imádkozzunk!
Szántó István
Related article
Vagyont lehetett keresni – mint a cukrot vitték a parazsast – nem sikerült teljesítenem a rendelést
Már aligha emlékszem rá, hogy honnan de nekünk kettő is volt ebből a hetvenes években. Sose használtuk, már régen nem volt rá szükségünk....
Hetvenöt esztendős az Észak – gratulálok a volt kollégáknak, akik írják, szerkesztik, tördelik, nyomják és házhoz viszik –
Nos, ha valaki nem tudná 1969 júniusában , érettségi után két nappal verekedtem be magam az Észak-Magyarországhoz. Cirka három hónapig urizáltam ott a...
Itt nem várnak a Godotra – egy cuki , kuckós kávézó a belvárosban – milyen az igazi, jó koffeinmentes
Tessék mondani nekem Miskolcon egy olyan kis kávézót ahol a fekete levesből olyan nagy, s igényes választék van mint a Rákóczi utcai Godotban....
Navracsics méltatlan hangulatú meghallgatása – milyen posztot kaphat az oktatás helyett – számon kérték az augsburgi várkaput
Navracsics Tibort szívatják Brüsszelben. A legfrissebb hírek szerint átment a vizsgán ,de mégse akarják megadni neki az eredetileg szánt biztosi posztot. Az oktatási...
KI LEHET Ő?
2024. 01. 29., h – 15:16 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy csalással gyanúsítható személy azonosításához. A...
Miskolc történelmét írta – a Déli Hírlap – megérdemelne egy emléktáblát
Kezdem azzal, hogy ez az írásom ahogy megjelent a Miskolci Naplóban sok barátomnál azonnal kiverte a biztosítékot. Hívnak, hívogatnak, hogy miért maradtak...
A Vágatlanul vendége – Antal Jenő, a miskolci Don Juan – 18 karikás dumcsi – in flagranti a termálfűrdőben – úgy járt mint Gedeon bácsi a nők bálványa
Aprópó a lenti cikket nemrégiben írtam róla, a Torony – magasan című könyvemben is megtalálható. A mostani zoomos beszélgetésün amolyan 18 karikás. Közben...
Miénk volt az első autótelefon társaság – ki fényezzen ha nem én – életet is mentettünk – a távhő csatornáján beszéltünk
Nos, éppen tegnap csesztetett egy névtelen posztoló – miért is mutatkozna be – aki azt tette szóvá, hogy mindig csak magamat fényezem. Hiába...
Nem mindenkinek van előkostolója – Vlagyimir óvatos – mi van ha allergiás valamire az étekfogó – mivel etetnek minket
Azért ez nem akármilyen megtiszteltetés. Maga Putyin elnök tölti meg barátja poharát. Amikor megláttam ezt a fotót elsőre az jutott eszembe ki lehet...
Sepri a pályát -olyan mint a régi műhelykocsi – újnak látszik
Megvallom régen nem láttam ilyet. Annyira megtetszett mint az új villamos. Emlékszem, hogy ilyen, ehhez hasonló járművek mindig is közlekedtek a pályán, a...
Hamis oltási igazolványokkal üzérkedni nem szép dolog
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megdöbbenéssel értesül arról, hogy miközben a COVID-19 járvány több, mint negyvenegyezer honfitársunk életét követelte és már második éve...
Sörfest Miskolcon – népkerti bulik- start csütörtöktől négy napig
Hahó! Csütörtöktől ismét lesz miskolci sörfesztivál. A kulisszák mögött megint Hajdú Péter és Sarka Kata. A támogatók – a városháza a HELL, a...
1989 -et írunk -amikor a Helvétia lóvá tette a fél országot – Bécsbe rohantunk az aranyért – a magyar buszkaravánok eltorlaszolták a Tabor strassét – a Déli Hírlap melléküzemága volt a kiállításszervezés
Ha elfelejtették volna a Déli Hírlap ebben az esztendőben megszervezte az országos ékszerkiállítást – szinte minden megyeszékhelyen bemutattuk Dárius kincsét, akarom mondani Julius...
Az egy kis dombra nem csűcsülünk le – kell a napi túra – egy körrel valaki elszámolhatta a családban
Ha tetszik ha nem a privát személyi edzőm, maga Edison bejön a szobámba minden délután három órakor – az órát hozzá lehet igazítani...
Október 22-én nyit a Diósgyőri Tanuszoda
A Miskolc Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Diósgyőri Tanuszoda a múlt héten meghirdetett 2020. október 15-i dátumhoz képest – váratlan műszaki meghibásodás...
Pintér Sándor belügyminiszter soron kívül előléptette rendőr ezredessé Lukács Ferenc nyugalmazott rendőr alezredest
Az egykori rendőri vezető a Rendőri Ezred Miskolci Zászlóaljának zászlóalparancsnoka volt. Az elismerést több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége, életútja megbecsüléséül a rendőrség...
Vasvári Bandi bejelentkezett Amerikából – egy volt Miskolci aki meg se állt Amerikáig – utoljára, ötven esztendeje egy érettségi bizonyítványt kért
Az élet sok meglepetést tartogat- csak legyünk türelmesek. Hadd untassam Önöket egy személyes, kimondottan privát élményemmel. A hatvanas hetvenes években Miskolcon a Széchenyi...
Elköszön a riporter – Buzafalvi Győző búcsúztatója – elment Lévai Györgyi miskolci újságíró
Általában csak akkor írjuk, mondjuk a szépeket – a Te esetedben ráadásul igazak is – , amikor már hiábavalóak a szavak. Nem...
Péntek délután 3-4 között dedikálok a Vörösmarty téren – A Kádártól Casztróig utánnyomásban
Mit tetszik csinál a héten pénteken délután? Ha ideje engedi nagy szeretettel meghívnám Budapesten a Vörösmarty téri könyvvásárba. Mint tavaly most is dedikálok,...