SzántóGráf

Alfa és Ómega – Lévay Gimnázium- FILMVETÍTÉS MISKOLC VÁROS NAPJA ALKALMÁBÓL

FILMVETÍTÉS MISKOLC VÁROS NAPJA ALKALMÁBÓL

Alfa és Ómega – Lévay Gimnázium

magyar dokumentumfilm, 115 perc, 2022Rendező: Kerényi László

„Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” 1993. augusztus 30-án kisdiákok és szüleik, tanárok és a meghívott vendégek zsúfolásig megtöltötték az avasi református templomot. Történelmi eseményre, ünnepi istentiszteletre, az újraindított Lévay Gimnázium évnyitójára érkezett a gyülekezet. Másnap két osztály, 45 diák ült be a padokba, hogy új fejezetet nyissanak a város református oktatásának történetében. A református oktatásnak nagy hagyományai vannak Miskolcon. Három fontos évszámot említhetünk: 1560 körül Miskolc lakosságának többsége áttért Kálvin hitére, ezért a város magisztrátusa és a református egyház vállalta egy „nagyobb műveltséget közvetítő iskola” alapítását, fenntartását. 1560-ban indult a tanítás, amit 1948-ban az államosítás megszüntetett, de 1993-tól ismét a református egyház lett az iskola fenntartója. A film egy történeti áttekintésen túl bemutatja azt az utat, amit a Lévay Gimnázium az elmúlt 29 év alatt megtett.

A vetítés után közönségtalálkozóra kerül sor, amelyen jelen lesz a film miskolci rendezője, Kerényi László.

Vetítések:

 

MÁJUS 11. CSÜTÖRTÖK 17:00

Béke-terem / 2D / 0 Ft

Exit mobile version