SzántóGráf

A Magyar Lapkiadók Egyesülete közleménye -ismét bizalmat szavaztak a Repropress elnökének

 Újabb öt évre megválasztotta elnökének Hivatal Pétert
 a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai és Szomszédos Jogi
Egyesülete (Repropress).
 A tisztújító közgyűlésen az elnökség és a felügyelőbizottság 
tagjait is megválasztották.

A Repropress közzétette a korábbi ciklusról készített beszámolót is:
“Sikerként értékeljük, hogy rendkívül sokrétű előkészítő munkánknak
köszönhetően az év elején, a Repropress a Szellemi Tulajdon Nemzeti
Hivatalától - közigazgatási határozat alapján - megkapta az
engedélyt így, mint reprezentatív közös jogkezelő szervezet
kiterjesztett hatállyal végezheti tevékenységét, annak érdekében,
hogy méltányos díjazást biztosítsunk a kiadói tartalmak digitális
platformokon történő terjesztéséért a sajtókiadók számára. A
sajtókiadói díjakkal kapcsolatos közös jogkezelés képes a jogosultak
egységét képviselni az olyan nagy szolgáltatók felé is, mint a
Google vagy a Meta. A jogosultaknak nem egyedül kell végig járniuk a
felhasználás engedélyezésének folyamatát, és nem kell idegen nyelven
szerződéseket kötniük az érintett cégekkel. A következő lépés,
melyen már dolgozunk, a törvényi előírásoknak megfelelő díjszabás
elkészítése és elfogadtatása." mondta Hivatal Péter elnök.
Napjaink egyik legfontosabb kihívását a generatív mesterséges
intelligencia (GAI) rendszerei jelentik a kiadók számára. A GAI-k
(pl. ChatGPT, Bard, DALL-E 2, Midjourney, Stable Diffusion) rohamos
térnyerése fontos kérdéseket vet fel a médiaszektor és a
tartalomszolgáltatók számára. A mesterséges intelligencia nemcsak a
tartalomgyártásra, hanem a közönség fogyasztási szokásaira, a
tartalmak és felhasználói adatok más, harmadik felek általi
felhasználására és a monetizáció lehetőségeire is hatással van.
Álláspontunk, hogy ezeket a rendszereket csak a kiadói tartalmak
szerzői jogának tiszteletben tartása mellett, transzparens módon
szabad fejleszteni azon alapelvek figyelembevételével, amelyek védik
a kiadók szellemi tulajdonát, a brandet, az olvasói kapcsolatokat és
a befektetéseiket. A szellemi tulajdonjogok által védett tartalmak
kereskedelmi célú felhasználásához minden esetben a jogosultak
engedélye szükséges. - nyilatkozta Havas Katalin, a Repropress
főtitkára.

A közgyűlés a rendes tisztújítása keretében az alábbi vezetőséget
választotta ötéves időtartamra:
 Elnök:
 Hivatal Péter
 Az elnökség tagjai:
 dr. Bezzegh Emese (Mediaworks Hungary Zrt.)
 Fári István (Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.)
 Kardos Gábor (Magyar Jeti Zrt.)
 Lipták Tímea (Central Médiacsoport Zrt.)
 dr. Szilágyi Zsuzsanna
 Tóth-Császár Gergely (Ringier Hungary Kft.)
 A Felügyelő Bizottság tagjai:
 Hargitai Ádám – (Mediaworks Hungary Zrt.)
 Győri Izabella –  (Central Médiacsoport Zrt.)
 Körtvélyesi Csaba – (Ringier Hungary Kft.)
 Főtitkár:
 Havas Katalin
     Kiadó: Magyar Lapkiadók Egyesülete

Exit mobile version