



A sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá...
Régi duma – mi a hazai mezőgazdaság két rákfenéje – a muszáj és az aszály. Ez a szöveg ment akkoriban, amikor a kolhozosítást...
A Magyar Véreb Egylet és az ÉSZAKERDŐ Zrt. november harmadik hétvégéjén rendezte meg a Zemplén Kupa nevű verseny jellegű véreb fővizsgát...
A hagyományok szerint 2019. december 11-én díjátadó ünnepség keretében ismerte el egész éves teljesítményét Miskolc város a legkiválóbb sportolóknak és edzőiknek....
A miskolci centrum sparban fotóztam. Sonka akció. Minden darab átcímkézve. Próbáltam egyet-kettőt lefejteni. Sikerült is, de azt nem tudhattam meg, hogy miért engedtek...
Napokon belül elkezdődnek a 31. Nyári Olimpiai Játékok. A NÉBIH összegyűjtötte a legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat a Brazíliába utazók számára, hogy csak a sportversenyek...
Laczó József az Észak örökös fotóriportere készítette ezt a képet, hajdanán. Erről jutott eszembe, hogy talán itt ebben a kasban merültem le először...
Fáradtságos napom volt, de élveztem. Sok sok baráti segítséggel megnézhettem a földhivatali és az úgynevezett vízi könyvi bejegyzéseket mindazt amit a Pece patakkal...
Tinédzser voltam, amikor felfedeztem a kék fényes Szabó László újságíró úti beszámolóját, amit Hamburg speciális szórakoztató negyedéről írt az Ország- Világ heti lapba....
Energia-veszélyhelyzet van Európában; az ukrajnai háború miatt emelkednek az energiaárak, és az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi-téli időszakban nem lesz elegendő...
A termékdíj átalakulásával nagyobb hangsúlyt kap majd az EPR köteles cégek ellenőrzése. Készüljön fel időben a változásokra és kerülje el a bírságokat!...
Régi kép. Rajtam maradt. Közreadom. Szerintem mindenki tudja Kloss kapitány balján dr. Szepesi György az aranycsapat utolsó élő tiszteletbeli tagja. És Kloss kapitány...
42 városvezető közös levélben szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak beteget negatív teszt nélkül. Az ellenzéki vezetésű...
Győzködtek, hagyjam már a francba ezt a témát. Nem hallgattam rájuk. Ilyen poént nem hagyok ki. A téma szakállas, több sebből vérző. Valakinek...
A Városért Egyesület, valamint a tiszaújvárosi FIDESZ szövetségre lép a 2019. október 13-i önkormányzati választásokon való minél sikeresebb szereplés érdekében, ezért minden körzetben...
Életörömre hangolunk: a Rumbach-ban is! 2022. szeptember 4-12. Mivel megkezdődött a jegyvásárlás az idei Zsidó Kulturális Fesztivál Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tartandó programjaira...
A mai napon írta meg a középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma...
A Dayka-átkötéshez kapcsolódó átalakítások eredményeként funkcióját veszítette az az útszakasz, ami korábban a Zenepalota irányába vezette el a forgalmat. A miskolciak...

