SzántóGráf

Indul a tesztüzem – 184 ponton bérelhetünk elektromos rollert Miskolcon

Hamarosan Miskolcon is lehet majd elektromos rollert bérelni. Egyelőre tesztüzemben, de elindul az a rollermegosztó szolgáltatás, amely a város számtalan pontján kínál bérlési és parkolási lehetőséget azoknak, akik ezt a közlekedési eszközt választják.

 

Miskolc MJV önkormányzata és a szolgáltatást biztosító cég (TIER) közösen dolgozta ki és határozta meg a működés keretfeltételeit, az üzemelési területet és a parkolóhelyek elhelyezkedését. Az üzemeltetési terület Miskolc belterületére terjed ki. A forgalmasabb pontokon már kialakították a szolgáltatás feltételeit, a többi helyen várhatóan a következő hetekben festik fel a parkolóhelyeket.

 

A járművek bérlése és használata egy okoseszközökre telepíthető alkalmazás segítségével lehetséges. A használat végén az eszközt csak a kijelölt mobilpontokon lehet elhelyezni. Miskolcon a rendszer 184 darab úgynevezett mikromobilitási pontot foglal magába, ezeket applikáció jelöli a felhasználók számára. A hálózat kialakítása még nem ért véget, ezért a szolgáltató várja a visszajelzéseket és a javaslatokat a rendszerrel kapcsolatosan.

 

A kialakításra kerülő mikromobilitási pontok helyszínei online térképen is bejelölésre kerültek:

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1Ow-4hXpU_loydtDODxr_St-EcUFi1sU&usp=sharing

A KRESZ szabályai az elektromos rollerekre is vonatkoznak, ezeket az eszközöket pedig elsődlegesen a kerékpárutakon javasolt használni. A kerékpáros forgalommal azonos módon, a Széchenyi utcában az ilyen eszközökkel való közlekedés a villamossíneken megengedett, a villamosközlekedés akadályoztatása nélkül. A rollerek sebessége 25 km/h-ra van korlátozva, forgalmasabb gyalogoszónába érve pedig automatikusan 10 km/h-ra lassítanak. Az elektromos rollerek hatótávolsága kb. 40 km, és vezeték nélküli telefontöltőt is kínálnak az utasuk számára. A 330 járműből álló flotta karbantartásáról a szolgáltató gondoskodik. A hibásan parkoló járműveket a felhasználók és a városlakók a support@tier.app és a miskolc@tier.app e-mail címen, vagy az applikációban található telefonszámon jelenthetik be.

 

A bevezetésre kerülő szolgáltatás árai országos viszonylatban Miskolcon a legalacsonyabbak. Az utasoknak 250 forintos feloldási díjjal, valamint 60 forintos percdíjjal kell számolniuk. Lehetőség lesz havi bérlet vásárlására is, amely biztosítja az ingyenes feloldást, az utasnak pedig csak a percdíjat kell ilyen esetben megfizetnie.

Miskolc MJV önkormányzata, a szolgáltatást biztosító TIER és az MVK Zrt. pedig egyeztetéseket folytat egy közös, MVK-TIER bérletkonstrukció bevezetéséről is.

 

A rollermegosztó szolgáltatás indulásától a többi közt azt is várják, hogy csökkenhet az egyéni gépkocsihasználat, amely napjainkban jelentős közúti terhelést és környezetszennyezést, valamint forgalmi dugókat és parkolási nehézségeket okoz. Továbbá, egy környezetbarátabb alternatívát kínál a városban való közlekedéshez.

Exit mobile version