A kerékbilincs idejétmúlt, a magyar jogrendszer egy vitatott
eszköze, mely visszaélésekre is lehetőséget ad. A digitalizáció
miatt ma már elkerülhetetlen a szabálysértések és parkolási díjak
befizetése, ezért Molnár Zsolt egyéni képviselői indítványt nyújt be
a kerékbilincs megszüntetéséért.
A kerékbilincs alkalmazása a ’90-es években volt indokolt, amikor a
büntetések és a pótdíjak befizetését elkerülni vágyókat csak így
lehetett kötelezni a fizetésre. Ma már a jogrendszer fejlődésével és
a digitalizációval idejétmúlttá vált a kerékbilincs intézménye,
valamint aránytalan korlátozást is jelent a tulajdonjogra
vonatkozóan.
Molnár Zsolt egyéni képviselői indítványa nem hagyja figyelmen kívül
az önkormányzatokat sem. A városvezetéssel együttműködve a
közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságokat,
számos adminisztrációs terhet kénytelenek viselni. Ennek ellenére a
bírságokból befolyó bevételekből nem részesülnek, hiszen ezek a
központi költségvetésbe kerülnek.
Molnár Zsolt egyéni képviselői indítványa szerint a központi
költségvetés 50%-át engedje át azoknak a pótdíjaknak, szabálysértési
helyszíni bírságoknak, melyeket az önkormányzatok
közterületfelügyelői rónak ki a közlekedési szabályok megsértése
miatt. Így a központi költségvetés és az önkormányzatok is
részesülnének a büntetésből befolyó összegből.
A kerékbilincs intézménye közutálatnak örvend, megosztó és a
tulajdonjog aránytalan rendelkezési jogának korlátozását is jelenti.
Javaslom ennek az idejétmúlt intézménynek a megszüntetését!
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója
Kiadó: MSZP Országos Központ
A Magyar Franchise Szövetség a szakma legrangosabb elismeréseit február 1-jén adta át. A Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hazai Hálózat díját idén (második alkalommal) a...
Martini Emil, a demjéni négycsillagos Cascade Hotel igazgatója jogosan büszke az Egerhez közeli gyógyszállóra. A jó szervezésnek, marketingnek köszönhetően szinte telt házzal üzemelnek....
Az előző héten nemcsak hagyományos kongresszusát tartotta meg a Fidesz, hanem a kormánypárt budapesti szervezetének is jelöltállító gyűlése volt. Szentkirályi Alexandra az esemény...
Minden elismerésem azoké a nyomozóké akik kiderítették az utóbbi félévtized legrejtélyesebb halálos ételmérgezésének az okát. Több országban kutatták a lisztériás fertőzés eredetét mígnem...
Forradalmian új, magyar világszabadalom első hazai bajnokságát hirdeti meg a Telekom a legismertebb nyári zenei fesztiválokon Vadonatúj, eddig még sehol nem látott, izgalmas,...
Hosszú, súlyos, méltósággal viselt betegség után 2021. január 18-án elhunyt Dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere. Dr. Kriza Ákos Nagyváradon...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala még januárban írt ki pályázatot osztály- és csoportvezetői pozíciókra. Ezen álláspályázatok meghirdetését a polgármesteri hivatal...
Most, hogy perelek, fellebbezek, bíróságra, rendőrségre járok, és a sebeimet nyalogatom, minden kevésbé kellemes és kellemetlen emlék beugrik. Hol volt, hol nem volt,...
A Miskolci Törvényszéken középiskolás diákok perszimulációs verseny keretében elevenítették meg az edelényi rablógyilkos büntetőperét. Regula Ede, az edelényi rablógyilkos történetét a nagyközönség már...
Miskolcon a Fehér Holló patika milliókat fizet az önkormányzatnak, hogy parkolóhelyeket biztosítson a vásárlóinak. Nagy táblán jelzik, hogy itt korlátozott időtartamú a...
A Kormány a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedései körében adott felhatalmazása alapján 2020. március 16. napjától rendkívüli szünet került elrendelésre a város...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Kardiovaszkuláris Centrumában – egy korábban pályázati forrásból beszerzett céleszköz alkalmazásával, több szakma együttműködésével -, sikeres...