Valaha két gyümölcsfánk volt. Szezonban sorra kényeztetett minket. Kezdte a cseresznye majd nemsokára következett a meggy. Mindkettő annyi termett, hogy nem győztük elajándékozni, úgy jártak hozzánk fára mászni, örültünk ha elviszik. Szomorú vagyok ilyentájt , ilyenkor már leszüreteltük a cseresznyét már csak a madárkáknak maradtak a fenti ágakon amelyet mi soha el nem érhettünk.
Ma már csak egy nagy lombos óriási árnyékot vető cseresznyénk van. A meggyet még kidőlés előtt kivágtuk. Az idén jó ha két kukacos félpiros szemet legelhettem le. A zöme még a fán elrohadt, kukac ette penészes pondrós lett. Igaz mi aztán tényleg biogazdálkodást folytatunk, semmilyen kártékony vegyianyagot nem permetezünk ki. 
Talán vagy három esztendővel ezelőtt mésszel körbemázoltam egyúttal már a diófánkat is. Halottnak a beöntés. A dió is zölden pereg, de már ezekből is kikandikál a pondró. Még annyit sem sikerült a 25 esztendős fáról leszednem, hogy zöld dió befőttet barkácsoljak. Ez a kedvencem, főleg ahogyan drága Édesanyám tette el. Valamikor addig emlegettem ezt a szép emlékemet, hogy egy kedves kolléga nő meglepett néhány dunsztossal. Jut eszembe, hogy Pesten a Duna parton van egy orosz bolt, csupa orosz áruval élelmiszerrel. Korábban oda jártam zöld dió lekvárért befőttért és Néva parti halkonzervért. 
