Csuda jó kép. Elég ránéznem , csak egy pillantás erejéig és máris bevillannak a múlt század hetvenes évek történései. Ez volt a kedvenc helyem. Tavasztól késő őszig a Görömbőlyi utca végében laktunk a a tiszta jó erdei levegő kedvéért. A városban bármilyen tikkasztó hőség volt az utca végi dzsungelben lengedezett a hűsítő szellő. Élmény volt ott aludni amikor már Miskolc ilyentájt egy izzasztó betonteknőként éjjel visszasugározta a hőséget.
Hazafelé rendre megálltunk a sarki önkiszolgáló étteremnél. Babfőzelék kakastaréjjal két szelet kenyér és egy pohár csapolt sör. Nekem. Előétel a vacsora előtt. Ennek az ára kijött egy zöld hasú tízesből. Különben bármit választottunk itt minden nagyon finom, ehető volt és sosem csalódtunk, bármit kértünk. A pultnál tisztes kínálat volt a zárásig, de a placcon ócska rozsdálló vasasztalok és bármikor összecsukló székek szolgálták a vendégek kényelmét. Ne tévesszen meg senkit a reggeli előtt még látható abroszok déltájban már mosásra éretten őrizték az aznapi étlapot.
Számomra ez bejáratott hely volt, mindenkit megismertem, így aztán a strandra menet bármikor átosonhattam a felírónéni pultja előtt a konyha melletti folyóson. Ugyanitt visszafelé is nyitva volt az egérút, nem kellett megkerülnöm a parkot. Valamikor azon töprengtem mitől is voltak ennyire háziasok a Miskolci önkiszolgálók. Mi volt a titkuk ezeknek az pléh kanalas örökké zsíros és vizes tálcás kifőzdéknek. Bizonyára itt is akadtak mester szakácsok, akik álmukban Michelin csillagokról ábrándoztak , de az üstöknél és a tűzhelyek mellett – láttam – sok idős fejkendős konyhatündér szorgoskodott. Ők lehettek azok akik tudták milyen is a szájízük, maguk is ott étkezhettek tehát ők a főzés tudományát még otthon a családban ellesték. Megtanulták. Emlékszem, szívük is volt a fehér fejfedős hölgyeknek, mikor feltűnő szorgalommal eltakarítottam magam után a tálcát csak megkérdezték – ízlett e mert zárás előtt még maradt egy fél adagra való, van e kedvem eltüntetni…. Utoljára ilyen gesztusban a Kossut Lajos téri Pick önkiszolgáló vendéglőben részesültem úgy jó 10 éve. Annyira házias konyhát vezetett az OTP vezér tulajdonában lévő bisztró, hogy a parlamenti képviselők is gyakran felkeresték. Na, de erről majd legközelebb – csináltam is ott néhány extra fotót mielőtt bezárt volna.
Nyakó István az MSZP szóvivője számba vette azokat a médiákat amelyeknek a szocialisták a jövőben nem nyilatkoznak. Mondván a felsoroltak nem tartoznak a...
Kővári István, Pista a nagy tudású zenetanár és bárzongorista életének 88 esztendejében csendesen vissza adta a lelkét a teremtőnek. Ha igaz a refrén...
Ha miskolci vagy rögtön felismered melyik miskolci házat látod. Nekem igazán könnyű a dolgom, húsz évig ezt láttam a miskolci Széchenyi úti ablakunkból....
Emlékezetem szerint talán a múlt évezred végén vettünk búcsút dr. Csomai Zoltántól az IPC vezérigazgatójától. Mint ismeretes a gazdasági társaságokról szóló törvény megjelenését...
Még nem is dicsekedtem, hogy valamikor hajdanán egy évtizedig Tapolcai lakos voltam. Nyaranta. Az ántivilágban amikor júniustól szeptemberig alig tudtam végigmenni a strand...
Anyai nagyszüleimről egy aprócska, megsárgult fotó sem maradt. Mindenük odaveszett a háborúban, így aztán drága édesanyám szóban próbálta megeleveníteni arcvonásaikat. Nővérével egy...
Egyszem gyerekként uralom a Széchenyi utca ötvenes számú egyemeletes házat. A pincétől a padlásig. Bejáratos vagyok valamenynyi idős szomszédhoz. A közös témánk sosem...
Mentsük meg a miskolci repülőteret. Végóráit éli a zöld bázis. Aggódnak a klubtagok, a repülés szerelmesei. Az országban egyetlen olyan nagyváros sincs amelynek...
Valahogyan már régóta nem fényezem magam eléggé. Korábban mindig beharangoztam, miről is írok majd a szokásos csütörtöki retro jegyzetemben az Északban. Például a...
Ez az egyetlen fotó számolatlanul ontja az ihletet. A Kossuth utcai iskolában jártam hét évig, így kitörölhetetlenül emlékszem erre a városrészre. A...