Temesvári Miklós,  84 éves!  – már 2023 és 85 lett – gratulálunk, 120 évig meg se álljunk!

Az talán kevésbé ismert egykori edzőnkről, hogy labdarúgóként kezdte pályafutását. Tizenhat évesen lett a Miskolci Építők igazolt játékosa.

1957-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója volt magyar-angol középiskolai tanár szakon. Ebben az időszakban a Debreceni EAC csapatában játszott.

1981-ben az Újpesti Dózsához szerződött. A lilákkal két magyar kupagyőzelmet ért el és az 1983–1984-es kupagyőztesek Európa-kupája sorozatban a negyeddöntőig jutott a csapattal, ahol a címvédő Aberdeen FC-vel hosszabbításban maradtak alul

1983 és 1984 között a magyar utánpótlás válogatott szakvezetője is volt.

2010-ben megkapta a Mesteredző címet

Magyarországi edzői és FIFA instruktori munkái mellett volt szövetségi kapitány is a Maldív-szigeteken, az 1991-es Dél-Ázsiai Játékokon ezüstéremet, az 1993-as játékokon pedig bronzérmet szerzett csapatával. Itt még a cipófűzést is ő tanította meg a focistáknak.

Megfordult az al-Naszr (kuvaiti), az Orchid SC (maldív-szigeteki), az al-Hilal, az al-Merreik (szudáni) és az FK Tirana (albán) együttesénél is, utóbbival albán szuperkupát nyert.

Nagyon jó barátságban van Sir Alex Fergusonnal, akivel mostanában, legnagyobb sajnálatára ritkán tud beszélni.

A 84 éves magyar mesteredző, aki bejárta az egész világot, ugyanis FIFA-instruktorként a feladata a futball oktatása, népszerűsítése volt. Neki (is) köszönhető, hogy 1977 és 1992 között a fejletlenebb országok – Szudántól Albániáig – labdarúgása felfutott.

Jelenleg visszavonultan él, de naprakész a futballvilág történéseiből.

Születése napján (és nem csak akkor) szeretettel gondolunk a vele eltöltött időre!

Nagyon boldog születésnapot és még hosszú boldog életet kívánunk, egészségben! Isten éltesse sokáig!

UTE Baráti kör

Ennyit a megemlékezésről. Nekem angol tanárom volt a Földesben. Valahogyan, bármenyire szerettem volna nem ez a nyelv volt az erősségem. Ez csak Bencsnek ment nagyon. Nekem,  annyira nem, hogy drága Édesanyám fogadott hozzám egy korrepetáló tanárt. Aki nem más volt mint egy nagyon idős asszony a szomszédos házban, aki nyugdíja híján óraadásból tengödött. Viszont ő maga sem beszélte a nyelvet, de az óránként húsz forintot pontosan bezsebelte,

Miklós órái fenomenálisak voltak. Ha jó kedvében találtuk halálra nevetetett minket.  Ha nyert a csapata ,s ha ő ezen a meccsen brilirozott nyert ügyünk volt.  Talán még egy hármasra is felelhettem nála. A kubikba kijárni nem volt kötelező, de én mentem.  Ha csak tehettem szurkoltam, rekedtre kiabáltam magam a nagy hajrázásba. Voltunk néhányan.  akik a hiányos angol nyelvtudásunkat ezzel a nyílvános csápolással kompenzáltuk. Mivel már rendelkeztem játékvezetői igazolvánnyal- asztalitenniszből – nem került pénzembe a stadionlátogatás. Ki is használtam, bár sosem rajongtam a fociért. Miért is kellett volna mikor egy egy ilyen rangadó végén nem győztem kiszedni a hajamból a szotyolahéjat.

Miklós meccseit látogatni viszont illően  kötelező volt. Szerintem az angol hármasomba beszámolhatta, hogy rendszerensen búzdítottam.

Másnap hétfőn ha sziporkázott mi fényesen szórakoztunk. Voltak bevált viccpaneljei.

– Ha valaki mentegetözött , hogy nem tud valamit, megkérdezte van e otthon  rossz

kitaposott bakancsa…

–  Majd hozzátette, fűzze azt, de ne Őt

–  Rosszul állt a csapat – jelezte mennek norvég turára – Oslóba ….

-Amikor megszületett a gyereke  (1969)  –  három órás bűszke  kérdezz felelekre váltott – többen között valaki felvetette – mi lett volna ha ikrekkel áldja meg az ég  – válasza,  biztosan megtartotta volna mindkettőt. Igazi humorzsák volt jókedvében. Talán ennek köszönhettem, hogy átengedett…

 Egyébként akkor tájt futottam össze vele az Ofotértban , ki akarta nagyitatni az újszülöttje  képeit. Panaszolta, hogy három napra vállalják.  Felajánlottam neki, hogy egy óra múlva kiviszem neki a képeket. Úgy is volt, ott az Avas alatti lakásukra szállítottam a fotókat. Emlékszem a ház előtt parkolt a bordó Renault 10-ese. Nem sok ilyen volt akkoriban még  Miskolcon.

Talán hat éve találkoztunk utoljára Balatonszárszón, éppen a párjával sétáltak az ottani strand előtt. Egy jót beszéltünk – angolul – akkoriban a cégemnél intenziven gyúrni kellett ezt a konyha nyelvet.

Búcsúzóul egy hármassal szánt meg…

Éljen Tanár úr!