A fizetésképtelenség az ORÖ fenntartásában álló két iskola működését
is veszélybe sodorta. A helyzet megoldása érdekében a kormány
elfogadta a 367/2023. (VIII.3.) számú kormányrendeletet, Maruzsa
Zoltán köznevelési államtitkár pedig az érintett iskolák
vonatkozásában elrendelte az abban foglaltak végrehajtását. Így a
tanintézetek jövő héten esedékes támogatásának utalása közvetlenül a
két iskola számlájára történik, az intézmények bérszámfejtéshez
kapcsolódó adminisztratív feladatait pedig az érintett tankerületek
támogatják. Az ORÖ gazdasági helyzetének rendeződéséig garantált az
iskolákban foglalkoztatottak illetményének kifizetése, az ORÖ
továbbra is az intézmények fenntartója marad.
Kiadó: Belügyminisztérium
Nemrégiben írtam az utolsó miskolci akasztásról. Nem volt egyszerű felkutatni azt a máig is élő börtön parancsnokot aki precízen elmesélte az utolsó nap...
Megesett aminek meg kellett történnie. Megmondom, hogy kedvenc sorozatom a Jóban rosszban és ebben a filmben Roland szerepe volt a legvisszataszítóbb. Egy meglehetősen...
Túl vagyunk a harmadik Miskolci zsidó sóletfesztiválon. Akár elégedett is lehetnék hiszen minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés. Jó volt látni, hogy benépesült...
Egy hete próbálom kiadni a fenti lakást. A Szuperinfóban megtörtént hirdetés után egyszerre kilencen jelentkeztek. Ennél jobb referencia aligha lehet egy szórakoztató reklámújság...
Az elmúlt 24 órában 306 új esettel 9404-re emelkedett a koronavírussal diagnosztizált izraeliek száma. 147 beteg állapota súlyos, 122 közülük lélegeztetőn van. 199...
Az ausztrál nő nyolcvannal haladt egy Melbourne melletti autópályán, mikor egyszer csak azt érezte, hogy valami a lábára tekeredik. Csoda, hogy megúszta. Az...
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2022. július 15. és 2022. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a...
Világosan látszik, hamarosan Kína lesz a világ közepe. Le kell számolnunk azzal a tévhittel, hogy Kína egyenlő a pesti Józsefvárossal. A bazárral. Kína...
Szerencsénk volt a nyolcvanas évek Ceausescu érájának idején. Agyelszívásban jók voltunk. Erdély értelmisége áhította a magyar szót. A magyar ajkú diplomások hada egyik...
2021.01.19. 07:38 Meghalt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – derül ki a család kedd reggeli közleményéből, amit változtatás nélkül közlünk. Kriza Ákos...
Hétfő reggel koronavírus-tesztet kellett elvégezni a DVTK Jegesmedvék kapusán. Azért volt erre szükség, mert Kiss Bence felkészülési mérkőzésen szerepelt annál az Újpestnél, ahol...
Megtalálták a legideálisabb szóvivőket. A két miskolci Edit sikeresen debütált az első sajtó tájékoztatójukat megtapsolták. Kérdezni nem lehetett viszont mindent megválaszoltak, megmagyaráztak. Kérdeztem...
Hetvenéves az Észak-Magyarország, mostani nevén az Észak. Szépkor egy újság, egy napilap esetében. A mai lapban egy színvonalas szerény összefoglaló olvasható a jubileumról....
Volt a miskolci sajtóban egy úgynevezett konszolidált időszak a rendszerváltás után. Az önkormányzatnak még csak televíziója volt és ez teljes harmóniában, szinte szinkronban...
Katonai járműveket csoportosít át a Magyar Honvédség február 8-án és 9-én, ezért menetoszlopok közlekedésére kell számítani a keleti országrészben, a 41. főút, M3...
Május 12-13-14 napokon kerül megrendezésre Putnokon Észak-Magyarország hagyományosan leglátogatottabb kereskedelemfejlesztő és gazdaságélénkítő rendezvénye a XIX. Gömör Expo Magyar-Szlovák kiállítás, vásár & fesztivál. 2017-ben...