
Látogatható a miskolci zsidó múzeum a régiségvásár idején – judaisztikai tárgyakkal kapcsolatban ingyenes a tanács adás – ma vasárnap megtekinthető a zsinagóga



Régiségvásár – Szakmai szempontok alapján választották ki a szervezőket Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata január közepén tett közzé nyílt pályázati felhívást a...
Eluralkodik a politikai bizonytalanság a kilencvenes évek elején. A rendőrségtől ezrével mennek nyugdíjba alig ötvenesztendős, rutinos rendőrök. Annyi idejük se marad, hogy megosszák...
Az ünnepek múltával, pénteken és szombaton két napig bontották a Városház téri, úgynevezett Adományfa építményt. Egy hónapon át, az Advent...
Nagyon régi fotó most valahogyan előkerült az archívumból. Sokan már nem ismerik őket. Dr. Toller László Pécs akkori polgármestere és és dr. Csomai...
Többen is jelezték – úgy tűnik vannak akik olvasgatják a megyei kórház honlapját – hogy új főigazgatója van az intézménynek, dr. Révész János...
Életem legjobb , leginkább vágyott kocsiját Leninvárosban vettem. Húszévesen döntöttem úgy, hogy elég volt a motorozásból, kellene egy négykerekű fedett jármű. Az volt...
Pesti Vigadó – Központban a művészet Ingyenes, regisztrációhoz kötött programok. Kézműves foglalkozás, Csoportos idegenvezetések, Táncbemutató és táncház, Maszk Bábszínház előadásai, A Snétberger zenei...
Az Enyedi-Nagy Mihály Médiahajókázásának már régen befellegzett. A nagy ötlet elsüllyedt. Aki nem tudná miről búsongok elmesélem – Misi minden évben meghajókáztatta a...
Az idős hölgy kiválasztott három vagy négy szép paprikát, mert úgy gondolta, hogy a saját pénzéért azt veszi, amit szeretne. Történt mindez ma...
Óh mennyit álmodoztunk már – mi minden lehetne Miskolcon. Zsenge koromban nekünk nagy vidámparkot ígértek, folyt a vita a Majálisparkba vagy Tapolca mellé....
Mozgást láttam a hajdani kis csemege bolt körül. Már csak a Fűszer felírat olvasható. Ha emlékeznek rá, a közelmúltban a Káderház szelleme című...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlása alapján az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott...
Minden vendégem rákérdez, hogy miért is nevezik Miskolc centrumát villanyrendőrnek. A szakállas történet számunkra egyszerű és ismert. Eszünkbe se jut ezen töprengeni. Nemrégiben...
Szabadságunk szeretetében és szuverenitásunk megvédése érdekében nem ismerünk alkut, belátást vagy érdeket – mondta Nagy István agrárminiszter, szerdán, Budapesten, az 1848/49-es forradalom és...
Nézni is jó. Meleg volt, s egyszerre ugrottunk a folyóba a Tiszatarjáni strandon. Rekordot döntöttünk. Hogy milyet azt már nem tudom, lehet, hogy...
A terápiahűséget nagymértékben meghatározza, hogy a gyógyszer okozta mellékhatás milyen mértékű, hogy egy nap hányféle és mennyi gyógyszert kell bevenni. A hypertonia...
Minden férfi életében van egy pillanat – amikor rádöbben , neki is van egy olyan apró dülmirigye. Amíg az kedvére teszi a dolgát...
Emlékszem, gyerekként a piacon ámulattal bámultam a kofák trükkjeit, amikkel csapdába csalták az édes dinnye mellett a darazsakat, a húsos pultnál pedig a...
A szavaim felelőssége, a tetteim felelőssége az életem felelőssége. Ki miért felelős az életében, a párkapcsolatában — honnan indulunk, hova...
Különös, de megnyugtató, hogy immár három évtizedes, ha bármilyen zár vagy épület biztonsági problémám van a Cézár Kft Szeles utca 31. szám alatti...

