SzántóGráf

Hat esztendeje mondogatják – mindent kivizsgáltak , miközben egyetlen szabályos , szabálytalan szembesítés sem történt – friss elutasító határozatokban védelmezik a bűnösöket

Tisztelt Olvasóim,

Ez nem egy példabeszéd, ez a valóság.

A Miskolci Járási ügyészség szokásos hétvégére időzített válasza. Ők mindent – mi az  minden ? – megvizsgáltak és rendbe találtak. Egyébként is állandóan ugyanazokkal az állításaimmal hozakodom elő.  Elnézésüket kérem, de hat év után úgy a tanúk és a támogatóim nem találnak ki újabbakat.

 A kérésem világos egyszerű, a feljelentés nyomán vannak kötelező  bizonyítási kisérletek és szembesítések.  Mi lenne  ha,  hat év után ezeket elvégeznék, elvégeztettnék, s nem hagynák az önjáró  az ügyészség kérését megtagadó, elutasító , az igazság kiderítését akadályozó rendőrők gyanúsnak tetsző ellenállását. Persze, hogy létezik az egyenruhások között is szolidarítás, nehéz is olyanokkal szembe eljárni akinek még tegnapelőtt a hátát lapogattuk. Ráadásul tekintélyes családi háttérrel bármire képesek… Ime a levél:

“B. 4171/2023/2.
H A T Á R O Z A T
a feljelentés elutasítása elleni panasz elbírálásáról
A büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt tett feljelentés
tárgyában a Miskolci Rendőrkapitányság előtt 464/2023. bü. szám alatt indult ügyben
a nyomozó hatóság 2023. július hó 31. napján hozott, 464-1/2023. bü. számú, a
feljelentés elutasításáról rendelkező határozata ellen Szántó István feljelentő által
bejelentett panaszt megvizsgáltam, és azt, mivel alaptalan,
e l u t a s í t o m.
A határozat ellen további panasznak nincs helye.
I N D O K O L Á S
A fenti ügyben Szántó István azért tett feljelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon
Kovács László Csaba és társai ellen, mert állítása szerint Kovács László Csaba
hamis tanúzásra bírt rá olyan tanúkat a Szántó István ellen hivatalos személy elleni
erőszak bűntette miatt folyamatban volt eljárás során, akik valótlan tartalmú
vallomást tettek, illetve nevezetteknek olyan tényről volt tudomásuk, amelytől a
Szántó István ellen indult büntetőeljárásban a terhelt felmentése függött.
A fenti tényállás alapján büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette (Btk. 272.
§ (4) bekezdés), büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette (Btk. 276. § (1)
bekezdés), valamint mentő körülmény elhallgatásának bűntette (Btk. 281. § (1)
bekezdés) merülhet fel.
A nyomozó hatóság a 2023. július hó 31. napján hozott, 464-1/2023. bü. számú
határozatával a feljelentést a Be. 381. § (1) bekezdésének a) pontja alapján – mivel a
feljelentett cselekmény nem bűncselekmény – elutasította.
A feljelentés elutasításáról hozott határozat ellen Szántó István feljelentő a törvényes
határidőben panaszt jelentett be. Panaszában lényegében megismételte a
feljelentésében foglaltakat.
Az iratokat a panasz alapján megvizsgáltam és megállapítottam, hogy ugyanezen
történeti tényállás alapján már több megszüntető illetve elutasító határozat
keletkezett…. “

Szándékosan nem írom ki a levél küldőjének nevét.  Ő ugyanis feltehetően tisztában van, hogy mi a valóság, de ahogyan mondják állásunk meghatározza az álláspontunkat. Megjegyzem hiányzik ebből a fegyveres erőszak, csak most jöttek rá vagy elírták?

Tisztelt Ügyészség,

mentségünkre szolgáljon, hogy védjük a környezetet és online levelezünk.

Mi lenne,  ha felhagynának a látványos és nyílvános bűnpártolással és közzé tennék ezt az állítólagos megvizsgáltam és megállapítottam címzetű szériában gyártott válaszok mögötti semmit nem tevő adminisztrációs  intézkedéseket.  Önök felügyelték az ellenem folyó nyomozást miközben az alapvető dolgokban is szemet hunytak a vizsgáló rendőrnő részrehajló és elfogult intézkedései felett.

Figyelmen kívül hagyták a nálam jelentkező tanúkat, egyikőjüknek sem akarok rosszat, akik készek voltak tanúsítani az ártatlanságomat. Aki elmondta volna Önöknek, hogy ki volt az elsődleges felbujtó, ki adott parancsot a kapitányságvezetőnek a támadóim bevédésére máig sem hallgatták meg.

Tulajdonképpen mit is  vizsgáltak mit is  tanulmányoztak, ha az alapvető törvénytelenségek felett simán átsiklottak.

Meghallgatták e a tanúimat, nem. Számításba vették e, hogy a Kovács László Csaba által kiválasztott felbujtott személyek elérhetősége hogyan jutott el a nyomozóhoz. Megkérdezték e a nyomozót, ha talált a gyanúsított ellen 11 mellette szóló személyt, miért kellettt telefonálni a MIÖR igazgatójának, tanúkat rendelni. Tényleg megvizsgáltak e mindent, beleolvastak e a névtelen tanúk vallomásába, észrevették e, hogy Soltész Edina határozottan mondja a tárgyaláson, őt Kovács beszélte rá erre a feladatra.

Ugyanezt mondta a kettes névtelen Petroci Attila az első szembesítéskor, majd próbálta kimagyaráznia magát ezért a zavaros állításai után a meghallgató szobában folytattuk a beszélgetést.  Feltünt e Önöknek, hogy az ottani felvétel és a rendőrnő feljegyzése között micsoda különbség van.  S, nem elhanyagolható az a körülmény, hogy az ottani felvételből simán eltünhetett 37 perces részlet, a teljes CD lemez, amelyen az volt látható – a rendőrnő visszahívja a zavaros, egymásnak ellentmondó hamis tanút és 27 percre bezárkóznak. Majd ezt a filmrészletet még a bírónő sem nézheti meg.

Természetes e , hogy az egyes számú tanút elfelejtik megidézni a kétszer is elrendelt bizonyítási kisérletre. Mi oka volt erre a rendőrnőnek? Természetesen az, hogy a hazudós hölgy állítása szerint engem egy hosszú világos klasszikus Colombo ballonban vizionált én meg ugye a felvételek és a rabosított képem szerint barna rövid dzsekiben voltam.( Nem szóltak minek öltözzek…)   Ezt is megvizsgálták , ezt is tanulmányozták e , s ha igen akkor ezt miért nem tetszettek kiszúrni. Vagy e miatt kellett ad acta tenni az általam megmentett eredeti videót, amelyet a szemközti mélygarázs kamerája készített,  s ennek okán tagadta meg a bírónő, hogy megtekintsük a tárgyaláson.

Leírják mindent megvizsgáltak – csak akkor ezt az ügyvédemmel együtt miért nem olvashatjuk el mint a nyomozati cselekményt, amely üres hablatyolásokkal volt teli. A  törvényszéken  a kettes számú hamis tanút kizárták, tessék megmagyarázni, ha valaki hamisan tanúskodik, gyülölettől csöpögő szájjal  – mert neki erről már igazolása van miért nem gyanúsították meg.

Önök hajtogatják mindent megvizsgáltak – megkérdezték e Szabó Krisztiánt és Tóth Tamást igaz e, hogy Colombo ballonban láttak és ők bujtották fel a rágalmazóimat.  Most küldte meg Szabó Krisztián,  hárman tudjuk mi történ ott, tehát elismeri a két felbujtott személy kiválasztásáról a főnöke döntött. Elárulta jutalmul ebédre hívta.  Ők készítették fel mit mondjanak, de a sajtónak is csak Kovács nyilatkozott. A két rendésznek megengedték , hogy lefotózzák őket , közszemlére állítva, de ők nem beszélhettek az újságírókkal.

Tehát a kommunistázó, antiszemita gyülölködő írásokat a főnökei szerkesztették, ezzel befolyásolva a közvéleményt, municiót szolgálva a médiának és befolyásolni az igazságszolgáltatást. Igy lettem ötven év után egyik pillanatról a másikra  a rabbi sofőrje míg utasom a magyar zsidó hitközségek szövetségének a magasrangú  vezetője.

Utoljára  Miskolcon 1946 – ban jelentek meg ilyen úszító írások, amikor a kommunista tömeget az István malom zsidó tulajdonosának a meglincselésére búzdították.A lényeg, elmaradtak a szembesítések, nem idézték be azt a személyt akit velem egyidőben hozzám hasonlóan inzultált a két támadóm. Önök elintézték ezt azzal, a rendésznek is lehetnek rossz napjai.

Tudják mindvégig igyekeztem törvénytisztelő magyar állampolgárként eltürni a korrupt hazugságokat, bíztam az igazságszolgáltatásban. Most is hiszem, hogy addig mondogatják, hogy mindent kivizsgáltunk, amíg egyszer csak tényleg megteszik. Mondjuk amíg a tárgyalás tartott az itéletig nem tudtam ki az a szende szőke hazudós tanú, aki a barna dzsekimet Colombo kabátnak nézte és folyamatosan sértegetett a tárgyaláson, de kimondta, Kovács , csak ő tudta rávenni a tanúskodásra.

Kiderült ő Kisvárkonyi Csaba  volt barátom élettársa. Csaba úriemberként telefonba magnóra mondta, ige arra jártak, 15 másodpercig és ők valójában nem láttak semmit. Mire odaértek a sarokra – megnéztem a videót is, ezen is látszanak – meséli, addigra már megbilincselve a földön feküdtem hátamon térdeltek a rendészek. Akkor zsebeltek ki.

Tóth Viktor alezredes ezt írásban is rögzítette, ahogy neki is elismételte Csaba a rendőrségen. Mire ők oda értekmár csak egy dulakodást láttak.Csaba a fenyegetésen kívül megjegyezte – tesz egy nagyot erre – ezt a meccset játszam le a párjával…

Csak hogyan, amikor a miskolci biróságon meginditott rágalmazási perben oly mértékében részrehajló a bíró, hogy meg sem idézi a két feljelentett személyt. Még egy érdekesség,  amikor Kovács és baráti köre közzé tette az antiszemita fröccsögő hazugságokat a város lapjában  rögtön feljelentést tettünk a bíróságon.  Majd ott a pártatlannak mondott bíró  kijelentette- amíg nem zajlott le az alapügy bírósági eljárása, addig nem foglalkozik ezzel.  Mihelyst megszületett az ítélet, indult a feljelentés – ennek, ugyanennek  a bíróságnak a válasza – elkéstünk, 30 napunk lett volna reklamálni.

Persze Kovács nem egy buta ember a választások után rögtön jelentkezett békülésre, 2020. januárjában már zsarolásba is kezdett, valamit valamiért, javasolta jelöljük be a védelem tanújaként.  Furcsa helyzet állt elő, de  respektáltuk az ajánlatát. Mos, már csak az ügyészség rendőrség bátorságán múlik, rákérdezzennek,  Kovács úr miért is jelentkezett a védelem tanújaként. És miért leplezte le a hozzám írt levelében, hogy csak 2019.-ben kapták meg a hitelesített fényképező gépeiket.  Előtte a BM közölte velük a rendészek visszaélései miatt csak azokat a feljelentéseket fogadják be, amelyeket előzetesen aláírnak az autósok, elismerik a szabálysértést.

Nos, honnan tudhattam volna, hogy ha a kezembe nyomott tollal csak aláírom  azt  a kitöltetlen centit , akkor az egyenruhások nem jönnek dühbe és nem rángatnak ki a kocsiból , s nem bilincselnek meg mérgükben….

Kérem mindenki adja tovább, küldje el , ossza meg, csak akad egy olyan érdemi intézkedésre feljogosított ember, aki megkérdezi az ügyészséget, mit értenek a minden alatt. S kiváncsi lesz , mit is vizsgáltak és mit is tanulmányoztak, hogy hogy ilyen alapvető tényeken átugrottak, nem látják a fát az erdőtől.

Közös érdek, hogy ebben a városban soha többé senkit ne  alázzanak meg, nem támadjanak le és bilincseljenek meg ok nélkül, ezek az egyenruhások kényükre kedvükre. Ha valaki a témában újabb adalékkal információval szolgál előre is köszönöm.

 

 

 

 

 

 

Exit mobile version