Higgyék el, nem könnyű egy fesztiválszervezés. Hogy mi kell a jó hangulathoz, egy olyan szuper étel, amely mindenkinek bejön és fület csiklandozó zene. Ezt próbáltuk ötvözni egy csodálatos millióban a miskolci zsinagóga udvarán, egy olyan helyen, amely már évtizedek óta elhagyatott, csöndes és még a helyiek által sem látogatott ismert. Elsődleges nem is titkolt célunk, hogy a miskolci zsidó múzeumba mindenkit becsalogassunk. Nem érdemes tovább ragoznom, ez a fesztiválnak aposztrofált rendezvény úgy sikerült, ahogyan terveztük. A sólet a csólent, a marhahúsos finomság elnyerte a közönség tetszését. Miután belakmároztak ismét sorba álltak, hogy bespájzoljanak, haza is vittek még egy két dobozzal. Jól mértük fel az igényt, nemcsak a szakács remekelt pontosan az utolsó porcióig minden elfogyott. A flódni kevésnek bizonyult. Sajnos a vihar korán jött, felkapta a szél büfésátrat s ezzel lett végre a klezmer nótáknak. Nézem a felvételt, száll a sátor, düledezik a napernyő és a csapadék már verdesi, a hangfalakat mi meg magunkban csak imádkozunk – majd eláll és alább hagy az eső – hiszen ennek a műsornak nem lehet vége…. Jó három órával rövidültünk meg a jó kedvből. Lesz még sólet és lágykenyér, csapolt sör és laza fröccs és a zsidós fásy mulató hamarosan folytatódik. Csak akarnunk kell… Köszönjük a rendezőknek, a résztvevőknek a támogatóknak a MAZS közalapítványnak és a fellépő művészeknek és mindenkinek, aki megtisztelt a jelenlétével.
