SzántóGráf

Harminc éves a háziorvosok egyesülése

Hétvégén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a miskolci Háziorvosi Egyesülés.

A Borsod Vármegyében több,mint 200 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxist képviselő és segitő szervezetet  Veres Pál,Miskolc MJ Város polgármestere is köszöntötte.

Elmondta többek között,hogy az egészségügyi alapellátásban tevékenykedő orvosok és szakdolgozók azok,akik arra tették fel életüket,hogy segitsék embertársaik egészségének megőrzését és gyógyítását. Az MVHR Egyesülés munkájukban immár 30 éve folyamatosan segiti őket és szakmai, érdekképviseleti tevékenységet is nyújt.

A miskolci Háziorvosi Egyesülés szakmai, érdekvédelmi és gazdasági társaságként is működik. Egyrészt segítséget vállal a közfeladatok szervezésében, koordinálásában, valamint a biztonságos háziorvosi ellátás biztosításában tölt be a megyeszékhely mindenkori vezetésével egyeztetett feladatokat. Másrészt az egyesülést alapító érdekvédelmi szervezetek által összegyűjtött és megfogalmazott kéréseket képviseli, továbbá támogatja az egészségpolitikai és gazdasági döntéshozók előtt. Azóta is meghatározó jellemzője a szervezetnek a közösségformáló erő, az összetartozás felelőssége, a heterogenitás és a homogenitás összhangjának folyamatos biztosítása, a nyitottság és befogadókészség a változások kezelésében, a minőség iránti igényesség, a politikai és gazdasági függetlenség megőrzése – tudtuk meg Soltész Rudolftól, az egyesülés igazgatójától.

Kerényi László képei

Exit mobile version