



Beértem Széphalomra. Egy sor fehérre meszelt falusi ház mellett vitt az út a parkig, amelynek vasrácsos kapuja mögött, a szelíd lankájú domb tetején...
Frakciónk, a Velünk a Város kiemelt ügyként kezeli az oktatást. Büszkék vagyunk arra, hogy Miskolc mindig is az élen járt a pedagógusok melletti...
Dúl a vita kié a kürtős kalács. Magyar vagy román találmány e, ezen a kérdésen vajúdunk az unió nagy tanácsa előtt. Aki magyar...
A China Smart Expo-t idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a China Mart Project Centerben, Budapesten. A rendezvény mára a közép-kelet-európai régió legnagyobb kínai...
„Feketelistákból még nem épült ország” címmel adott ki közös közleményt 50 magyarországi civil szervezet és médium a Fidesz „tavaszi nagytakarítási törvénye”, vagy másképp,...
Gyakran reagálnak az itt megjelent írásaimra. Hol így hol úgy. A Krisnások sajtófönöke is reagált erre a bejegyzésemre. Mint írtam, nem akartam bántani...
Az alábbi vezetői álláspályázatok tekintetében került sor eredményhirdetésre és ez alapján 2021. november 1. napjától 2027. október 31. napjáig terjedő időtartamra dr. Senyei...
Valamikor az átkosban volt két étel amiért bármikor kedvem szottyant átmenni Egerbe. A vár alatti pinceétteremben – szörnyű, de a neve nem jut...
Szá’ár-6 osztályú korvett fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Az izraeli haditengerészet a jövő héten várhatóan megkapja a négy új német gyártmányú Szá’ár-6 osztályú...
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány 2023. június 6-án benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét. A törvényjavaslat megalapozza...
A Miskolc Megyei Jogú Város által fenntartott bölcsődékben 2020. március 16-től életbe lépett rendkívüli szünet miatt egyik bölcsődében sem tud a...
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás – ilyen körülmények között vette át a Deutsche Welle rangos Szólásszabadság Díját (DW Freedom...
Két anyagon dolgozom – mint a lassított villám, szerdára mindkettő kész lesz. A szokásos Északos szerdai retro jegyzetem most csúszik csütörtökre. Jobb is...
Horn Gyula és Kovács László idejében szárnyalt a baloldal. Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc regnálásakor elkopott, lendületét vesztett párttá silányult . A nagy...
Telekom új roamingkedvezményeket vezet be: díjmentes hívások az EU-ból nemcsak hazai irányba, hanem azon külföldi országba is, ahol éppen tartózkodunk! A Telekom 2015....
Tavaly indult a Pécsi Diagnosztikai Központban az a nagy sikerű, alacsony dózisú CT-vel végzett tüdőrákszűrő program, melynek célja a tüdőrák elleni küzdelem elősegítése...
A Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Imre Tagiskolájában már hagyomány, hogy minden év októberében a névadó tiszteletére rendezett több napos...

