Egy debreceni csalási ügy tárgyalása fulladt botrányba, az azt vezető bíró két nappal az eset után le is mondott.

24.hu információja szerint múlt héten lemondott a Debreceni Törvényszék egyik bírája, miután egy többvádlottas költségvetési csalási ügy tárgyalásán lejátszottak egy olyan hangfelvételt, amin az volt hallható, ahogyan Kálmánczi Antal bíró egy bizalmas beszélgetésben elmondta előre, hogy milyen ítéletre számíthatnak a vádlottak.

Én nektek 3 év 6 hónapnál nem akarok többet adni, 4 év volt a koncepció, de én ebben lejjebb tudok menni – mondom – egy fél évvel. Nem ígérem, hogy a tábla egy picit nem fog rajta súlyosbítani. De az sanszos, hogyha Sz.-nek ugye 5 év 2 hónapot fogok adni, ezt már megbeszéltem az ügyvéddel, akkor Sz. terhére már jogerős is a felfüggesztett…

– magyarázta a hangfelvételen Kálmánczi a portálhoz eljutott leirat szerint. Majd azzal folytatta, hogy „direkt nem akarom elkülöníteni a vádlottakra, hogy lehessen hivatkozni a belső arányosságra. Tehát próbálok huncutkodni.”

Ne vegyétek tudomásul, mindenképp fellebbezzétek meg enyhítésre, hátha a tábla még lejjebb viszi a belső arányosság miatt, jó? Erre figyeljetek oda mindenképp! Ha nem fizettek egy fillért sem, mert tudom, hogy D.-éknek kell, akkor is én tartom a 3 év 6 hónapot, csak akkor szólj vissza, mert akkor úgy fogom bemérni a többieknek is, jó? Meg még most jön a könyvelő, ha ő beismer, akkor lehet, lejjebb veszek 1–2 hónapot

– mondta.

A lapnak a Debreceni Törvényszék megerősítette, hogy Kálmánczi október 13-án lemondott, de azt is hozzátették, hogy a perben szereplő ügyvédek a bíró kizárására tettek indítványt. A szóvivő a hangfelvételt nem említette az indítványban, azonban nem is cáfolta annak létét.

A portál megkeresése után Kálmánczi nevét eltávolították az Országos Bírósági Hivatal bírói nyilvántartásából. Az eltávolított adatlap szerint viszont ő vezette a törvényszék korrupcióellenes munkacsoportját.

A perben a Kálmánczi által elnökölt bírói tanács egy olyan büntetőügyet tárgyalt, melyben bűnszervezetben elkövetett cselekménnyel vádolták meg több vagyonvédelmi cég tulajdonosát és vezetőjét. A vádlottak padján mellettük ott ültek a cégek alkalmazottai, a szolgálatvezető és a könyvelők is.

24.hu azt írja, hogy az eljárás a tárgyalássorozat egy korai szakaszában szakadt félbe. Az egyik vádlott ügyvédje már korábban is kizáratta volna Kálmánczit, az indítványból azonban azért nem lett döntés, mert közben lejátszották a felvételt, és kitört a botrány. Az ügyész még perbeszédét is megszakította, hogy annak teljes ismertetése ne lehessen előny később a védelemnek.

Kálmánczi a felvétel lejátszása után előbb rövid szünetet rendelt el, majd mégis azt mondta, hogy folytatják az eljárást. Később mégis megszakította azt, és sürgős teendőire hivatkozott, október végére napolta a tárgyalást. Két nappal az eset után viszont benyújtotta a lemondását.