SzántóGráf

Tel Aviv rakétatámadás alatt és az ellenséges ENSZ-főtitkár

Vaskardok, 18. nap: Az ország déli részének támadása után, délután helyi idő szerint 5 óra körül megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén is. A Magen David Adom mentőszolgálat szerint két személy könnyebben megsérült rakétasrapnel következtében, hárman pedig akkor, amikor az óvóhelyre sietve elestek.

Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Herci Halevi altábornagy kedden kijelentette, hogy a Hamász terrorcsoport „megbánja”, hogy háborút indított Izrael ellen, és a szárazföldi offenzívát a Gázai övezetben „taktikai, sőt stratégiai megfontolások késleltetik”.

A hadsereg ,,készen áll a [szárazföldi] manőverre, és a politikai vezetéssel együtt fogunk dönteni a következő szakasz formáját és időpontját illetően”.

  • A mintegy 1400 izraeli lemészárlása a Hamász terroristái által október 7-én „példa nélküli az államalapítás óta. Ehhez alapvető változásra lesz szükség biztonsági valóságunkban. Ennek ára lesz, beleértve a háború hosszát is. Ennek a háborúnak egyetlen címzettje van: a Hamász vezetése és mindazok, akik a parancsnoksága alatt tevékenykedtek. Meg fogják fizetni az árát annak, amit tettek.”

Likvidálás: Az izraeli hadsereg likvidált számos hamászos operatívot a Gázai övezetben, köztük:

  • Abed Alrahmant – a Nuszeirat zászlóalj parancsnok-helyettesét, aki részt vett a Be’eri kibuc elleni mészárlásban
  • Khalil Muhadzsezt – A Sati zászlóalj parancsnok-helyettesét
  • Khalil Tatrit – A Radwan Sejk zászlóalj parancsnok-helyettesét

PR-kudarc: Hatalmas felzúdulást okozott, hogy a tegnap szabadon engedett egyik izraeli túsz, a 85 éves Jocheved Lifshitz a ma délelőtti sajtónyilatkozatában úgy tűnt, dicséri hamászos foglyul ejtőit és kritizálja Izraelt.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató jelentése szerint izraeli PR-szakértők „hibának” nevezték Lifshitz kamerák elé állítását. A csatorna megjegyezte továbbá, hogy a nemzetközi média felkapta a nyilatkozat azon részeit, melyek szerint a Hamász gondoskodott a túszok szükségleteiről.

Egy „diplomáciai forrás” nevében izraeli újságíróknak küldött üzenet azzal vádolja a Hamászt, hogy a nácikat utánozza, amikor két idős izraeli túsz szabadon bocsátásával próbál PR-pontokat szerezni.

„Ahogy a nácik megtervezett és rendezett túrákat szerveztek a Vöröskeresztnek egy ’tiszta’ koncentrációs táborban, hogy megtévesszék a világot és emberségesnek mutassák magukat, úgy a Hamász is, miközben csecsemőket mészárol le, nőket erőszakol meg és gyerekeket lő le, megpróbálja humánusnak mutatni magát azzal, hogy szabadon enged néhány túszt, akiknek látszólag gondját viselte” – áll a kormány közleményében Theresienstadtra utalva.

Vigyázat, propaganda célú videó:

„A világ nem veheti be a Hamász propagandáját. A Hamász rosszabb, mint az Iszlám Állam. A Hamász az új nácik”.

Északi front: Az izraeli hadsereg kedden dróntámadást hajtott végre egy terrorista ellen Dél-Libanonban, aki rakétákat próbált kilőni Izraelre, Baram északi közösség közelében.

A hadsereg késő délután dróntámadást hajtott végre két terrorsejt ellen Libanon déli részén, akik aknavetőkkel és irányított páncéltörő rakétákkal céloztak katonai posztokat és határ közeli közösségeket.

A harmadik csapást pedig egy rakétatámadást előkészítő sejt ellen hajtották végre Jiftach kibuc közelében.

A hadsereg a közelmúltbeli támadásokra válaszul egy harci helikopterrel támadásokat hajtott végre a Hezbollah terrorszervezet posztjai ellen.

Oktatás: Az izraeli egyetemek elhalasztják a tanév kezdetét a tartalékos katonák tömeges behívása miatt, legalább december 3-ig – jelentette be az Egyetemi Elnökök Bizottsága.

Tech: A Google ideiglenesen felfüggeszti a Google Maps és a Waze élő forgalom frissítéseit, válaszul az Izrael-Hamász háborúra, a helyi közösségek biztonsága érdekében.

A Google szerint a felhasználók továbbra is megkapják az útvonaltervet és a várható érkezési időpontokat.

ENSZ: „Fontos azt is elismerni, hogy a Hamász támadásai nem légüres térben történtek” – mondta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsának Izrael-Hamász háborúról szóló ülésén kedden.

  • ,,A palesztin nép 56 éve van kitéve a fullasztó megszállásnak.
  • Látták, hogy földjüket folyamatosan felfalják a telepek, és erőszakkal sújtják; gazdaságuk elfojtott; népüket kitelepítették, otthonaikat pedig lerombolták.
  • A reményeik, hogy politikai megoldást találjanak helyzetükre, elszállnak.”

Guterres hozzátette, hogy „a palesztin nép sérelmei nem igazolhatják a Hamász megdöbbentő támadásait. És ezek a szörnyű támadások nem igazolhatják a palesztin nép kollektív megbüntetését.”

Gilád Erdán izraeli ENSZ-megbízott „sokkolónak”, „borzalmasnak” és „térségünk valóságától teljesen elrugaszkodott”-nak nevezte Guterres kijelentéseit.

„A megjegyzései… a terrorizmus és a gyilkolás igazolását jelentik” – mondta Erdán. ,,Szomorú, hogy egy ilyen nézetű ember egy olyan szervezet vezetője, amely a holokauszt után alakult meg.”

Foglyok: Eddig legalább 220 családot értesítettek arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.

A Hamász pénteken elengedett két túszként tartott amerikait, az 59 éves Judith Raanant és 17 éves lányát, Nathalie Raanant. Hétfő este pedig a 85 éves Jocheved Lifshitzet és a 79 éves Nurit Coopert.

Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 308 katona és 54 rendőr. Jelenleg 278 sérültet kezelnek kórházban. 784 civilt azonosítottak, közülük 688-at adtak ki temetésre.

A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 5791 halottról és legalább 16297 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.

Exit mobile version