SzántóGráf

Szabadulhat Lagzi Lajcsi ? – egy éjszakát sem aludt a zárkájában

Hamarosan szabadulhat Galambos Lajos

Hamarosan szabadulhat Galambos Lajos© Technológia: Index.hu

Egy percet nem tudott tölteni még a zárkájában, mivel orvosi felügyeletre szorul.

A feléhez ért Galambos Lajos börtönbüntetésének ideje, így akár fél év múlva szabad emberként távozhat a börtönből. A trombitás azonban a rossz egészségi állapota miatt egy percet sem tudott tölteni a zárkájában, a börtönkórházban igyekeznek az első naptól fogva kezelni a művészt.

Hat hónappal bevonulása után most a Bors megkereste Galambos Lajos ügyvédjét, Csontos Zsoltot, hogy érdeklődjenek a trombitás állapotáról.

Ügyfelem továbbra sincs jól, az állapota nem javult, igaz, nem is romlott az utóbbi időben. Kórházi körülmények között van, nincs igazán jókedvében

– fogalmazott az ügyvéd.

A védő hozzátette, hogy Galambos Lajos inkább szomorúan tekint az előtte álló fél évre, ahelyett, hogy örülne, hogy a felén már túl van.

Mint azt korábban megírtuk: tavaly decemberben Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopási ügye miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, 4 évre eltiltották a közügyektől, valamint a több mint 4 milliós bűnügyi költséget is neki kell fizetnie. Megromlott egészségi állapota miatt azonban április 26-ig el tudta halasztani a bevonulást.

Exit mobile version