SzántóGráf

A Velünk a Város frakció: Szembenézés helyett kivonulás, támogatás helyett elvtelen támadás

 

 

 

Szembenézés helyett kivonulás, támogatás helyett elvtelen támadás – A Fidesz magyarázattal tartozik a miskolciaknak

 

A Fidesz képviselői ismét bizonyították, mennyire érdektelen számukra Miskolc és a városban élők sorsa. A Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság heti ülésén Bazin Levente, az MSZP önkormányzati képviselője egy egyszerű kérdésére szeretetett volna választ kapni. Azt kérdezte a fideszes képviselőktől, Debrecen miért érdemel ezerszer több turisztikai támogatást, mint Miskolc. A kormánypárti vezetésű város annyival jobban teljesít, hogy 8 milliárdot, míg a demokratikus vezetésű Miskolc annyival rosszabbul, hogy csak 8 milliót. Válasz helyett sértődötten elhagyták a bizottság ülését, amellyel képviselői munkavégzési kötelességüket is megszegték.

A Velünk a Város frakció elfogadhatatlannak tartja a Fidesz-kormány városunkat büntető hátrányos megkülönböztetését, és helyi képviselőik a választókat semmibe vevő magatartását is. A kormánypártnak továbbra is akadályt okoz az igazsággal, tényekkel szembesülni, ezért inkább faképnél hagynák azokat. Csakhogy a tények makacs dolgok. A valóság az, hogy Miskolc kiválóan teljesít a turisztika területén, szakmai tartalmakban és turisztikai vonzerőfejlesztésben egyaránt. A Magyar Turisztikai Ügynökség a Tourinform Miskolc iroda teljesítményét kimagaslónak találta: 100 százalékkal a legjobbra értékelte az iroda működését. A Green Destinations nemzetközi szervezet fenntartható turizmus témájú versenyén a legjobb jó gyakorlatok közé választották Miskolc pályázatát. Az elmúlt években a Fidesz-kormányzat sok milliárdos forráskivonásai ellenére is sorra indultak a turisztikai fejlesztések: megújultak városunkban az avasi pincesorok, a tapolcai park, az Avas-tető, az év végére elkészül az Avasi kilátó, az idén 40 éves Állatkert rekord számú látogatót hozott, a Hermann Ottó Múzeum is jelentősen bővül. A mai Magyarország első kőszínházának 200 éves születésnapját ünnepeltük, a CineFest nemzetközi szinten jegyzett filmseregszemle lett, ősszel útjára indítottuk a rekord számú, több tízezer érdeklődőt vonzó gasztrokulturális rendezvényt, a Miskolci Pikniket. Tényleg büszkék lehetünk a város turisztikai teljesítményére.

A nem teljes felsorolás okán a Velünk a Város frakció válaszokat vár a Fidesztől. Miért érdemelnek kevesebbet a miskolciak, mint a debreceniek? A miskolci polgárok miért nem számíthatnak arra, hogy a Fidesz szembe merjen nézni a tényekkel? Mikor számíthatnak arra, hogy befejezik Miskolc értékeit lejáratni igyekvő, hazug kampányaikat? Mikor fogják a rombolás helyett arra fordítani képviselői munkaóráikat, hogy elérjék a kormánynál a várost megillető turisztikai teljesítményének megfelelő, nem csupán jelképes támogatást? – Nem nekünk kell válaszolniuk, hanem a miskolciaknak!

Exit mobile version