SzántóGráf

Hűség mindenekfelett – Hszi engedelmesség iránti igénye állhat több kínai miniszter eltávolításának hátterében


Li Sang-fu volt kínai védelmi miniszter és Csin Kang volt külügyminiszter
Li Sang-fu volt kínai védelmi miniszter és Csin Kang volt külügyminiszter

A kínai védelmi és külügyminiszter menesztése kapcsolatban lehet azzal, hogy Hszi Csin-ping elnök maximális engedelmességet követel, és rövid úton megszabadul minden lehetséges riválisától a kommunista párton belül – közölték elemzők.

A kínai állami média a héten megerősítette, hogy nincs már hivatalban sem Li Sang-fu védelmi, sem Csin Kang külügyminiszter, azonban részleteket nem árultak el.

Az egypárti, autoriter rendszer átláthatatlansága nyomán számos találgatás látott napvilágot távozásuk okáról, továbbá arról, hogy egyéb büntetéssel is szembe kell-e nézniük. Mindkét politikust Hszi hivatali idejében nevezték ki, ami azt jelzi, hogy bár alapos ellenőrzésen kellett átesniük, később kétely merült fel személyes magatartásukat vagy politikai hűségüket illetően.

„Az átalakításra Hszi gyengesége vagy épp erőssége jeleként is lehet tekinteni. Én a bizonytalanság felé hajlok” – mondta June Teufel Dreyer, a Miami Egyetem szakértője.

Ehhez kapcsolódóan: Az újabb ötéves ciklusban tovább erősödhet a kínai elnök hatalma

Steve Tsang, a Londoni Egyetem Kínai Intézetének igazgatója tudatta, hogy az elnök szakított az eddigi megszokásokkal, és eltávolította két nagy hatalmú kinevezettjét, amivel még inkább Hszi-frakcióvá alakította az egész kommunista pártot.

Szinte semmilyen információt nem közöltek Li és Csin sorsáról. Utóbbit júliusban menesztették, egyes hírek szerint bizonyos „íratlan etikai szabályok” megsértése miatt, ami valójában belső politikai harcokat takarhat.

A márciusi kormányalakítás során kinevezett Li augusztus 29-i beszéde nem volt látható a nyilvánosság előtt.

Nincs jele annak, hogy a két tárca vezetőjének leváltása bármilyen irányváltást hozna Kína védelmi vagy külpolitikájában, amelynek ma fő célja a szövetségépítés az Egyesült Államok és partnerei által vezetett liberális, demokratikus világrenddel szemben.

„Ez nem néz ki jól. A közeli szövetségesei, épphogy kinevezte őket. Világos, hogy történnie kellett valaminek, ami nem pozitív rájuk nézve, hogy ilyen drasztikus lépésre kerüljön sor, és elég sietősen eltávolítsák őket a pozíciójukból” – vélekedett Meia Nouwens, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) munkatársa.

Hozzátette, hogy ugyanakkor az intézkedést Hszi hatalmának jeleként is lehet értelmezni. „Belső köreiben gyengeséget mutat, viszont egyértelműen erősséget abban a tekintetben, hogy ha akarja, határozottan meg tud hozni ilyen döntéseket” – húzta alá.

Ehhez kapcsolódóan: A kínai elnök türelmet kért, miközben pártja megpróbálja megállítani a gazdasági visszaesést

Hszi olyan vezető hírében áll, aki mindennél többre értékeli a hűséget, és nagy erővel lép fel a korrupció ellen. Sokak szerint időnként ez eszköz lehet politikai riválisai kiiktatására és pozíciója megerősítésére is a romló gazdasági helyzet, illetve az Egyesült Államokkal fokozódó feszültségek közepette.

A volt kínai védelmi miniszter amerikai szankciók hatálya alatt áll bizonyos oroszországi fegyverüzletek miatt, ennek értelmében nem is léphet be az Egyesült Államok területére.

Ehhez kapcsolódóan: Milyen válaszokat ad Kína a gazdasági kihívásokra?

A CCTV kínai állami csatorna a héten azt is bejelentette, hogy új vezetőt neveztek ki a pénzügyi, illetve a tudományos és technológiai minisztérium élére.

A kínai politikai és jogrendszer jelentős részben átláthatatlan, így gyakran nem tudni, mi zajlik a színfalak mögött, mi áll egy-egy döntés hátterében.

Exit mobile version