Csák János miniszter, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát. A miniszter indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során.
Szántó István
Related article
Szobrot kapott Puccini az Operában
Bár Giacomo Puccini művei az operairodalom legkedveltebb darabjai közé tartoznak, és Budapesten a kezdetek óta – két kivétellel – a teljes életművet bemutatták,...
Jövőre indul a citromsavgyár építése
A szükséges engedélyek beszerzését követően a tervek szerint 2015 júniusában indul a kínai RZBC csoport citromsav termelő gyárának az építése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében –...
Környezetvédelmi Mini Konferenciát rendeznek Edelényben
A Szent János Görögkatolikus Gimnázium Környezetvédelmi Mini Konferenciát rendez Edelényben 2015. szeptember 24-én 14 órától az iskola aulájában Dr Török Csaba, a Pázmány...
Önkormányzati támogatás az egyenruhásoknak
Kiképzést elősegítő és a szolgálati tevékenységet támogató technikai és személyi felszereléseket adott használatba a borsodi rendőröknek Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
Listát állított az LMP
Az LMP-Magyarország Zöld Pártja vasárnap, az LII. kongresszusán megválasztotta a 2022. évi országgyűlési választások közös ellenzéki listáján szereplő jelöltjeit. Az LMP elkötelezett a...
Arat az Avalon park – Miskolc Tapolca szuper centruma – itt ami a szemnek szájnak ingere
Városunk legújabb vendéglátó centruma az Avalon Park. Nekik köszönhető, hogy a nyaralóhely forgalma megháromszorozódott. A Bajusz Gergő mester vendéglátó szakember éttermében kora délutántól...
Még nem késő – egy elrejtett világháborús emlékmű – megérdemelnek egy főhajtást – az útódók büszkék rájuk a távolban
Kevesen tudják, hogy a Miskolci Kazinczy Ferenc utcai zsinagóga udvarán van egy első világháborús emlékmű. Ezen részben sikerült megörökíteni a csatában elesett zsidó...
Sábát Sálom – elhunyt “A Grúz”, 64 éves volt – sok izraeli az életét köszönheti neki
ujkelet.live Jitzhák Ilán, a Sin Bét (Sabak) volt igazgatóhelyettese, akinek nevéhez többszáz terrorelhárítási művelet fűződik 64 éves korában elhunyt. Ilán három évtizedes biztonsági...
Feltalálóknak születtünk – ki szerkesztette a helyből felszálló röpcsit – Trabant gyártás házilag – mindenre van megoldás
Valamikor hajdanán sokat olvastam Asbóth Oszkár életéről. Tudomásom szerint ő volt az a magyar aki, megalkotta a helikoptert. S íme mit látok, egy...
Lottózni – csak szépen ahogy csillag megy az égen – milliárdokat herdálunk el a blindre számokkal
Mára az egyik leghatékonyabb kitörési pont a középszerűségből egy óriási nyeremény valamelyik szerencsejátékon. Ez az egyetlen lehetőség, ahol háromszáz forintos befektetéssel gondtalanná válhatunk....
Tömlöcbe a renitenskedőkkel – javaslom az állva ülésezést – gyorsabban fárasztják egymást
Mi tagadás a miskolci közgyűlés egyre szórakoztatóbb. Időnként úgy érzékelem – biztosan bennem van a hiba nem a készülékemben – hogy a képviselők...
Kádártól Castróig
Mint korábban írtam, készült egy könyvem a Balatonaligai pártüdülőről, arról a rezervátumról amelyben a legfelsőbb hazai és nemzetközi pártvezetők nyaraltak.A történet Kádár és...
Bojkott a Mancs filmre – ami jár az jár a gazdinak – harcoljuk ki az elmaradt jogdíjat
Megfilmesítették Mancs életét. Már vetítik a filmet a mozikban. Most éppen azzal kampányolnak, hogy Budapesten hátrányos helyzetű gyerekeknek ingyen mutatják be a nyolcadik...
Előtérben a különleges zöldséges – egyszer meg kell nézni – meg majd mégegyszer
Nagy csöndben nyílt meg a COOP egyik legelegánsabb áruháza a belvárosi lakótelepen. Ott ahol valamikor még nagy csemege is volt majd egymást érték...
Az edelényi kastély – a Bódvasziget éke – nem szabad kihagyni
Akik már bebarangolták a nevezetes magyar kastélyokat, voltak Keszthelyen, Fertődön és még több más dunántúli úri épületben okvetlenül látogassanak el az újonnan megnyitott...
Na még ez is – vszélyes baktérium a Hirös ásványvízben – igyunk csapvizet, a miskolci a legjobb
Veszélyes baktériumot, úgynevezett Pseudomonas aeruginosát mutatott ki egy laboratóriumi vizsgálat, amelyet a 24.hu rendelt meg, a Hirös ásványvízben. A Kecskeméttől pár kilométerre, Kerekegyházán gyártott ásványvíz,...
Ismét odaítélik a Bornemisza Péter- és az Írónád díjat
A kitüntetésekkel azokat a világi és evangélikus egyházi felületeken publikált médiakommunikációs alkotásokat kívánják elismerni, amelyek az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését,...
Milyen is a kombinált sifonér – tart még a garázsvásár
A jobb polgári lakások dísze volt a kombinált szekrény. A kétajtós ruhás a vitrines résszel a szoba fő helyén állt. A ruhásból kipárolgott...
Milyen nyavalyákat okozhat az antennadzsungel – Füredi Péter levele – mi a helyzet a magas házak legfelső emeletein
Megkaptam az első levelet az antennadzsungel című írásomhoz. Köszönöm és a várom a többit. Olvastam az írását az antennákról, elektroszmogról és ezeknek...
Professzionális egészségügyi háttér
Péntek kora délután együttműködési megállapodást kötött a B.-A.-Z. Megyei Kórház és a DVTK annak érdekében, hogy a sérülés megelőzés és sérülést követő rehabilitáció...