SzántóGráf

Vaskardok: Megtalálták 2 fogoly holttestét a Sifa mellett

Avi/ujkelet.live

Vaskardok-42.nap: 15 óra szünet után reggel újraindultak a gázai rakétatámadások a határ melletti, többnyire kiürített közösségek ellen, sérülés vagy kár nem történt.

Gyász: Az izraeli hadsereg este közölte, hogy megtalálták a Sifa közelében lévő egyik épületben a 64 éves Jehudit Weiss holttestét, akit a Hamász terroristái október 7-én hurcoltak Gázába Be’eri kibucból. A holttestet Izraelbe vitték azonosításra, majd értesítették a családját. Férjét, Smulik Weisst meggyilkolták a mészárlás során.

Az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy: ,,Jehudit Weisst meggyilkolták a Gázai övezetben. Sajnos nem tudtuk időben megtalálni”.

Reggel a hadsereg bejelentette, hogy szintén a Sifa melletti épületben megtalálták a 19 éves Noa Marciano szakaszvezető maradványait, akit múlt héten halottnak nyilvánítottak, miután a Hamász propagandavideót tett közzé róla, mely négy nappal azután készült, hogy foglyul ejtették. A videó első felében Marciano azonosítja magát, majd zárásul a kamera a holttestét mutatja.

Déli front: Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy a tegnapi Gázai övezetben tett látogatása során: ,,Meglehetősen közel vagyunk ahhoz, hogy megsemmisítsük a [Hamász] katonai rendszert, amely az északi Gázai övezetben létezett. Be fogjuk fejezni, van még némi elvégezni való, de szépen haladunk.”

Sifa: A hadsereg feltárt egy Hamász alagutat a Sifa Kórház komplexumában.

Az alagút közelében a katonák megtalálták a Hamász egyik kisteherautóját, benne fegyverekkel, hasonlókkal, mint amilyeneket az október 7-i támadások során használtak.

A hadsereg továbbá képeket tett közzé a Rantiszi Kórház alatti Hamász alagútról és az Al-Kudsz kórházban talált fegyverekről.

A hadsereg továbbá közölte, hogy több mint 4000 liter vizet és 1500 adag készételt biztosított a Sifa Kórháznak.

,,A civilek, köztük a betegek és a személyzet jóléte továbbra is prioritást élvez” – hangsúlyozza a nyilatkozat.

Éjszakai műveletek: Izraeli vadászgépek az éjszaka csapást mértek a Hamász „számos” telephelyére és operatívjára a Gázai övezetben.

A Biszlamach Dandár és az elit harcmérnöki Jahalom egység csapatai tegnap rajtaütöttek egy Iszlám Dzsihád előőrsön Gáza északi részén, és Badr-3 rakétákat, drónokat és egyéb fegyvereket lokalizáltak. Az előőrsöt később megsemmisítették.

A Givati Gyalogdandár csapatai a Gázai övezet egyik iskolájában megbújó Hamász-operatívokkal harcoltak. Több terrorista meghalt, a csapatok fegyvereket gyűjtöttek be.

A Nahal Gyalogdandár, az Ejtőernyős Brigád és a 460. Páncélosdandár csapatai az éjszaka razziát tartottak a Hamász számos posztján, és géppuskákat, robbanószerkezeteket, RPG-ket, páncéltörő rakétavetőket és egyéb felszereléseket találtak.

Harcok: A hadsereg nyilvánosságra hozott videókat a Gázai övezetben harcoló kommandós dandárjáról, mely harckocsikkal, harcmérnökökkel és légi támogatással együtt bevették Gázaváros al-Sati táborát.

A kommandósok 54 légicsapást, haditengerészeti csapást és tüzérségi lövöldözést irányítottak, megölve Hamász-operatívokat, és megsemmisítve a terrorcsoporthoz tartozó infrastruktúrát.

Az erők egy becsapdázott szállodában is razziáztak Gáza északi részén, és találtak egy fegyverraktárt, amelyet később megsemmisítettek.

Metró: Hagari katonai szóvivő szerint a hadsereg a héten két jelentős csapást mért a Hamász földalatti infrastruktúrájára a Gázai övezetben.

Az egyikben a Hamász magas rangú parancsnokai bujkáltak, köztük Ahmed Ghandur, a Hamász észak-gázai dandárjának parancsnoka és Ajman Sziam, a Hamász rakétakilövő részlegének vezetője.

Egy másik földalatti helyszínen a Hamász politikai szárnyának magas rangú tagjai bujkáltak, köztük Rawhi Mustaha, Esszám al-Dalisz és Stameh al-Sziradzs.

Északi front: Izraeli vadászgépek csapást mértek csütörtökön a Hezbollah terrorszervezet számos posztjára Dél-Libanonban, válaszul a határnál lévő izraeli katonai posztokat célzó több páncéltörő rakétatámadásra. Sérülés nem történt.

Foglyok: Eddig 238 fogoly családja kapott hivatalos értesítést, hogy szeretteiket Gázába hurcolták. A foglyok között van öt magyar-izraeli állampolgár.

A Hamász elengedett két túszként tartott amerikait, az 59 éves Judith Raanant és 17 éves lányát, Nathalie Raanant, illetve két izraelit, a 85 éves Jocheved Lifshitzet és a 79 éves Nurit Coopert.

Az Izraeli Védelmi Erők csapatai a szárazföldi művelet során kiszabadították a Hamász terrorszervezet fogságából Ori Megidis közlegényt.

Az izraeli erők megtalálták a 64 éves Jehudit Weiss valamint Noa Marciano szakaszvezető holttestét a Sifa Kórház mellett.

A Népjóléti Minisztérium adatai szerint a Hamász mészárlása Izraelben 20 gyermeket hagyott árván. 96 gyerek vesztette el az egyik szülőjét. Emellett további 18, 18-25 év közötti fiatal vesztette el mindkét szülőjét a támadásban.

Adatok: Az október 7-i mészárlás áldozatainak száma 1200 körüli. Eddig 859 civil holttestét azonosították.

A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium legalább 11470 halottról számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.

The post Vaskardok: Megtalálták 2 fogoly holttestét a Sifa mellett first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version