SzántóGráf

A hútik eltérítettek egy hajót a Vörös-tengeren, IDF: ,,A hajó nem izraeli”

ujkelet.live

A szaúdi Al Arabiya csatorna arról számolt be vasárnap délután, hogy egy részben izraeli tulajdonú hajót, a GALAXY LEADER-t elraboltak a jemeni hútik a Vörös-tengeren.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy a hajó eltérítése az Irán támogatását élvező hútik részéről ,,nagyon súlyos incidens globális szinten”. Továbbá, a hajó Törökországból Indiába tartott nemzetközi legénységgel, izraeliek nélkül.

,,Ez nem egy izraeli hajó” – hangsúlyozta a hadsereg nyilatkozata.

Az izraeli Miniszterelnöki Hivatal ,,iráni terrorcselekménynek” nevezte a támadást, amely hatással van a hajózás szabadságára a nemzetközi hajózási utakon.

A Bahamai lobogó alatt közlekedő GALAXY LEADER hajót egy brit cég lízingelte egy japán cégnek. A brit cég résztulajdonosa Rami Ungar izraeli iparmágnás.

A húti lázadók Izrael Hamász terrorszervezet elleni háborújának kezdete óta fokozzák támadásaikat. A jemeni, Iránhoz kötődő húszi lázadók szóvivője, Jechíje Szarea vasárnap azt mondta a csoport Telegram csatornája szerint, hogy az összes izraeli vállalat tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, illetve izraeli lobogó alatt közlekedő hajót célba fognak venni.

A szóvivő felszólította az összes országot, hogy vonják ki állampolgáraikat az ilyen hajók legénységéből.

The post A hútik eltérítettek egy hajót a Vörös-tengeren, IDF: ,,A hajó nem izraeli” first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version