SzántóGráf

Reggeli hírek – Joe Biden üzenete, és menet a túszok szabadon bocsátásáért

ujkeletlive

Háború és béke?

Joe Biden elnök szombaton a Washington Postban megjelent véleménycikkben vázolta az enklávé vezetésére vonatkozó elképzeléseit a gázai háborút követően, emellett hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész szankciókat bevezetni azon izraeli telepesek ellen, akik részt vesznek a palesztinok elleni támadásokban a Júdea és Szamáriai vitatott területeken.

Az Egyesült Államok ezúton, először jelentette ki nyilvánosan, hogy egyedi szankciókat fontolgat az izraeli telepesek ellen, ilymódon jelezve a Biden-kormányzat aggodalmát miszerint az izraeli kormány nem eszközöl komoly lépéseket az erőszak megelőzése érdekében.

Az október hetedikei mészárlást követően elkezdődött, a Hamász felszámolására irányuló háborúban a Biden-kormány mindenben támogatta Izrael önvédelemhez való jogát. A szükséges katonai támogatás mellett, azonban csak azután engedélyezte Izraelnek, hogy több ezer M16-os fegyvert vásároljon amerikai fegyvergyártó cégektől, miután ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a fegyverek nem kerülnek a Júdea és Szamáriában lévő Reagáló Erőkhöz, ami szintén arra vonatkozó jelzés, hogy az Egyesült Államokat aggasztja a telepesek palesztinok elleni támadásai.

Emellett, az amerikai elnök cikkében azt is felvetette, hogy a háború befejezése után “Gázát és Ciszjordániát újra egyesíteni kell egy egységes kormányzati struktúra, végső soron egy újjáélesztett Palesztin Hatóság alatt, miközben mindannyian a kétállami megoldásért dolgozunk.”

Annak ellenére, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök az elmúlt napokban többször is ellenezte a Palesztin Hatóság bármilyen szerepét a háborút követő enklávé vezetése szempontjából, a legutóbbi szombat esti sajtótájékoztatóján enyhítve álláspontján azt mondta, hogy szerinte a Palesztin Hatóságnak “jelenlegi formájában” nem kellene szerepet vállalnia Gázában. Netanjahu nyilatkozatában némileg közelített Biden álláspontjához, aki egy “újjáélesztett” Palesztin Hatóságot említett, miközben abban mindkét fél egyetértett, hogy a palesztin vezetés jelenlegi formájában nem alkalmas semmilyen vezetésre.

Továbbá, Netanjahu az Izraelre nehezedő nemzetközi nyomásról is beszélt a Hamász elleni háborút illetően, miközben ígéretet tett arra, hogy a hadsereg addig folytatja a gázai katonai hadjáratot, amíg a terrorcsoportot meg nem buktatják, és vissza nem adják az elhurcolt túszokat.

A miniszterelnök egyúttal elutasította a “sok téves jelentést” a fogva tartottak egy részének vagy mindegyikének kiszabadításáról szóló küszöbön álló megállapodásról, hangsúlyozva, hogy “jelenleg nincs megállapodás.

Netanjahu néhány órával a jeruzsálemi menet által tartott nagygyűlés után a Kirjában sajtó előtt tartott beszéde közben, az időben a fővárosból visszaérkezett fogvatartottak családjai több ezer támogatóval együtt a tel-avivi Túszok terén tüntettek, különös tekintettel az elhurcolt mintegy 40 gyermekre.

Hozzátok haza őket!

A Hamász október hetedikei támadása során legalább 240 személyt hurcoltak Gázába. A fogvatartottak családjai összefogtak, és széles körű kampányt indítva szólítják fel a kormányt, valamint a nemzetközi szervezeteket, hogy tegyenek lépéseket a foglyok szabadon bocsátása érdekében. November 12-én szombat este már a második egymást követő héten tartottak felvonulásokat az ország városaiban, a tel-avivi tüntetésen több ezren vettek részt, köztük Reuven Rivlin, korábbi izraeli elnök, és Slomo Artzi énekes.

Emellett, tegnap délután érkezett Jeruzsálembe az a harmincezerre becsült támogatókból álló menet, ami a hét folyamán indult Tel Avivból a túszok szabadon bocsátását követelve. A felvonulókhoz számos politikus is csatlakozott, közöttük az ellenzék vezetője, Jáir Lapid, illetve Miki Zohár kulturális miniszter, és a vallásos cionista frakció tagja, Cvi Szukot.

Ahol a menet elhaladt, beleértve a főváros lakóit “Hozzátok őket haza” feliratú sárga lufikkal várták őket. A Miniszterelnöki Hivatalnál tartott gyűlésen a támogatók nevében beszédet mondók felszólították a kormányt a családtagok megfelelő tájékoztatására a túszok szabadon bocsátása érdekében tett erőfeszítéseikről.

A délutáni tüntetés befejeztével a családok közül sokan visszatértek Tel-Avivba, ahol a hadikabinet miniszterével Beni Gantzal, és a kabinetben megfigyelőként helyet foglaló Gadi Eizenkottal is találkoztak.

Eizenkot állítólag azt nyilatkozta a családtagoknak, hogy “a túszok visszatérése a legfőbb prioritás, még a Hamász elpusztítása előtt“, mondván, hogy hogy éjjel-nappal tárgyalnak a fogvatartottak szabadon bocsátása érdekében kötendő esetleges egyezségről.

Emellett, “a kabinet egységesen meg van győződve arról, hogy a katonai nyomás hozzájárul a túszok visszatérésére irányuló erőfeszítésekhez,” – tette hozzá Gantz

A Jeruzsálembe tartó menetelők a péntek estét Ein Hemedben töltötték, ahol sábáti imán, és hagyományos péntek esti vacsorán vettek részt, ahol Gantz is megjelent.

Hogyan fogadjuk a sábátot anélkül, hogy tudnánk, hol tartják fogva szeretteinket Üzenünk a háborús kabinetnek – nem lehet, hogy úgy hozzanak döntést, hogy nem ülnek le velünk és nem néznek a szemünkbe. Nézzetek a szemünkbe!” – mondta Naor Paksziarz, a Be’eri kibuc családtagjainak képviselője

Riport – lehetséges megállapodás a túszok szabadon engedése érdekében

Izrael, az Egyesült Államok és a Hamász előzetes megállapodásra jutott a Gázában túszul ejtett nők és gyermekek tucatjainak kiszabadításáról, cserébe a harcok ötnapos szüneteltetéséért, – jelentette szombaton a Washington Post az alkut ismerő forrásokra hivatkozva.

A Fehér Ház vagy az izraeli Miniszterelnöki Hivatal által nem kommentált jelentés szerint a megállapodás légi felügyelet biztosításával történő tűzszünet mellett jelentős mennyiségű humanitárius segélyt biztosítva, hangsúlyozza a túszok szabadon engedésének megkezdését a következő napokban.

The post Reggeli hírek – Joe Biden üzenete, és menet a túszok szabadon bocsátásáért first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version