SzántóGráf

Rámalláh tagadja az október hetedikei Hamász terrortámadást

ujkeletlive

Rámalláh szerint a világ…

A Palesztin Hatóság tegnap valótlanul azt állította, hogy az Izraeli Védelmi Erők felelős a Re’im Kibuc közelében, az október hetedikei Hamász terrortámadás során meggyilkolt mind a 364 áldozat haláláért. Rámalláh szerint az előzetes izraeli rendőrségi vizsgálatok kimutatták, hogy a médiában megjelent izraeli állítások hamisak, majd ezt követően azzal vádolták Izraelt, hogy mindezt “a megszállás arra használta fel, hogy igazolja Gáza elleni agresszióját.”

Továbbá, a Hatóság Külügyminisztériuma közleményében, – amelyet azóta töröltek a közösségi médiában, azt állította, hogy izraeli helikopterek október 7-én a Szupernova zenei fesztivál alatt civileket támadtak, és öltek meg az úgynevezett “Hannibál-direktívára” hivatkozva.

Az ellentmondásos, és félreértelmezhető Hannibál – direktívát, amely széleskörű engedélyt adott a katonáknak arra, hogy bármit megtegyenek, ami szükséges katonatársuk elrablásának megakadályozására, beleértve az élet veszélyeztetésének lehetőségét is, a hadsereg 2017-ben hatályon kívül helyezte.

A direktívát felváltó új protokoll pontosan fogalmaz, a katonáknak a túszejtőre kell tüzelni, ügyelve, hogy a túszt ne találják elugyanakkor kihangsúlyozza a katonák felelősségét abban, hogy elkerüljék saját és társuk elrablását, miközben óvják a túsz életét.

A Palesztin Hatóság közleményét, állítólag külföldi diplomatáknak, és az ENSZ-nek is továbbította, felszólítva őket arra, hogy kövessék nyomon az említett vizsgálatot, és ennek megfelelően változtassák meg álláspontjukat.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök a  közölt valótlanságok miatt “teljesen abszurdnak” nevezte a nyilatkozatot.

Ma a Palesztin Hatóság Rámalláhban valami teljes képtelenséget mondott. Tagadta, hogy a Hamász követte el a Gáza melletti fesztiválon a szörnyű mészárlást. Izraelt vádolta meg a mészárlás elkövetésével. Ez az igazság teljes megfordítása,” – közölte a miniszterelnök egy angol és héber nyelven közzétett nyilatkozatban, majd hozzátette – “Abu Mazen, aki a múltban tagadta a Holokauszt létezését, ma a Hamász mészárlásának létezését tagadja, és ez elfogadhatatlan.”

Az a célom, hogy a Hamász elpusztítása utáni napon a Gázai övezetben a jövőbeni polgári közigazgatás ne tagadja a mészárlást, ne nevelje a gyermekeit terroristáknak, ne fizessen a terroristáknak, és ne mondja a gyermekeinek, hogy végső életcéljuk Izrael Állam elpusztítása, és felbomlása. Ez elfogadhatatlan, és nem ez a módja a béke elérésének,” – hangsúlyozta Netanjahu.

A Palesztin Hatóság által terjesztett álhír egy múltheti Haaretz-riportra utal, amely egy meg nem nevezett rendőrségi forrást idézve lehetőségként azt vetette fel, miszerint katonai helikopterekből a terroristákra leadott baráti tűzben néhányan megsérülhettek. A rendőrség cáfolta a Haaretz jelentését.

Emmanuel Macron francia elnök tegnapi beszélgetésük során figyelmeztette Abbászt arra, hogy “a Palesztin Hatóságnak, és a régió valamennyi országának egyértelműen, és a legnagyobb határozottsággal el kell ítélnie a Hamász által október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadást.”

Emellett, Macron párhuzamosan Netanjahuval is beszélt. A francia elnöki hivatal szerint az elnök megemlítette, hogy túl soknak tartja a civil veszteséget Gázában. Továbbá, hangsúlyozta – miszerint “feltétlenül meg kell különböztetni a terroristákat a lakosságtól,” illetve felhívta a figyelmet az azonnali humanitárius tűzszünet fontosságára, és azt is közölte, hogy “nagy aggodalommal figyeli a palesztin civilek elleni erőszak eszkalálódását a területeken, és nyugalomra szólított fel.

Háborús politika – és választások előszele

Hónapokkal azután, hogy a drúz közösségek fellázadtak a nehezményezett állami diszkrimináció ellen, és miközben egyre több drúz katona veszti életét a hadsereg Hamász ellen vívott, többfrontos háborújában, a kormány közölte a közösség státuszának rögzítéséről szóló törvény előterjesztésére irányuló terveit.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök, és kormányzó Likud pártjának egyes miniszterei konkrétumok megjelölése nélkül, a drúz közösség aggodalmai orvoslására tettek ígéretet.

Eli Cohen külügyminiszter, és Ofir Katz, a Likud koalíciós frakcióvezetője szombat esti nyilatkozata szerint – “az elkövetkező napokban támogatni fogjuk a drúz közösség alaptörvény-tervezetét, amelynek célja a drúz közösség fontos státuszának rögzítése Izrael államban.” A nyilatkozat azonban nem tér ki a drúz közösség vezetői szerinti 2018-as ellentmondásos alaptörvény hatályon kívüli helyezésére, illetve módosítására.

Emellett, Netanjahu szintén kétértelmű választ adott azon újságírói kérdésre, miszerint eleget tenne-e a drúz közösség a nemzetállami törvény módosítására vonatkozó követelésének, mondván – “a drúzok értékes közösség, harcolnak, elesnek, mindent meg fogunk adni nekik, amit megérdemelnek. Meg fogjuk találni ennek a módját, ez elengedhetetlen.”

A Hamász brutális támadása, és mészárlásait követően október hetedikén kitört háború óta, eddig hatra nőtt a közösség halálos áldozatainak száma.

Legutóbb szombaton a 23 éves Dzsamal Abbász őrnagy Peki’inből, az Ejtőernyős-dandár 101. zászlóaljának századparancsnoka esett el a gázai hadművelet során. A katonai rádiónak nyilatkozó nagybátyja hangsúlyozta, hogy egy külön törvény elfogadása nem lenne elég, és azzal érvelt, hogy a nemzetállami törvényt olymódon kell módosítani, hogy választ adjon a közösség aggodalmaira.

“A nemzetállami törvényt egyszer és mindenkorra ki kell javítani. Izrael vezetésének meg kell tanulnia a leckét arról, hogy ki a sorstársa ebben az országban,” – mondta Ijád Abbász, aki maga is tartalékos szolgálatra van beosztva.

Ezen túlmenően, a drúz közösség vezetője Mowafaq Tarif sejk levélben pontosította követeléseiket, és lehetséges megoldásként a nemzetállami törvény szigorításainak enyhítését, illetve a házak lerombolására vonatkozó rendeletek hatályon kívül helyezését szorgalmazta.

Szögezzék le alkotmányosan a drúz közösség státuszát, és tagjainak jogait,” – követelte Tarif a november 6-án kelt levelében, miközben sürgette a drúz falvakban lévő, engedély nélküli építmények elleni bontási határozatok megsemmisítését, amennyiben azok magántulajdonban lévő földterületre épültek, valamint az északi régióban élő drúzok ellen kiszabott illegális építkezési bírságok törlését.

Egyesek azt mondanák, hogy ez nem a megfelelő idő egy ilyen kérés megtételére, de úgy vélem, hogy a partnerség nevében erre szükség van, ma még inkább” – írta Tarif, és úgy tűnik levelében már előretekint, a háború utáni lehetséges választásokra.

The post Rámalláh tagadja az október hetedikei Hamász terrortámadást first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version