Avi/ujkelet.live

Vaskardok-46. nap: A Walla hírportál egy közvetlen ismeretekkel rendelkező forrást idézett, mondván, Katar már ma bejelentheti az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti fogolycsere megállapodást. A forrás azt mondta, reméli, hogy semmi sem történik a terepen Gázában, ami ártana a megállapodásnak.

Állítólag legalább 50 túszt elengednek, míg további tucatnyit szabadon engedhetnek a tűzszünet meghosszabbításáért cserébe az első néhány napon túl.

Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők 162. hadosztálya befejezte az észak-gázai Dzsabalija bekerítését, és készen áll a harcok elmélyítésére. A 215. tüzérezred és a légierő súlyos csapásokat hajtott végre Dzsabalijában, hogy „előkészítse a terepet a csatára”.

Dzsabalija külvárosában csapást mértek három alagút bejáratára, amelyekben a Hamász operatívjai tartózkodtak, közölte az izraeli hadsereg.

A hadsereg tájékoztatása szerint a 401. páncélosdandár és a Nahal-gyalogdandár csapatai légi támogatással harcoltak a Hamász ellen Dzsabalija külterületén. Az erők rakétavetőket találtak és semmisítettek meg a területen.

Az 551. tartalékos dandár csapatai és más különleges erők Dzsabalija északi részén azon dolgoztak, hogy útvonalat nyissanak a hadosztály számára a manőverezéshez. A csapatok megöltek több Hamász fegyverest, fegyvereket foglaltak le és alagutakat romboltak le.

Menet: Az izraeli hadsereg igyekszik meggyőződni arról, hogy a Gázai övezet északi részéből délre vezető humanitárius folyosót használó tömegben nincsenek izraeli túszok.

,,Van itt gyerek, aki beszél héberül? Van itt gyerek, aki tud héberül? Gyerekek, aki tud héberül, fusson ide hozzám, nem kell féln” – mondja az egyik harcos a helyszínen megafont használva.

Északi front: Az izraeli hadsereg délelőtt csapást mért a Hezbollah terrorszervezet három páncéltörő rakétaosztagára Dél-Libanonban, és a támadásokra válaszul vadászgépek a terrorcsoporthoz tartozó telepeket támadtak.

Korábban több aknavetőgránátot lőttek ki Libanonból a határon lévő egyik izraeli katonai posztra, sérülés nem történt. A tüzérség célba vette a területet, ahonnan a támadást végrehajtották.

Tisztázás: Izrael washingtoni nagykövetsége üzenetet küldött a helyi újságíróknak, kijelentve, hogy Gila Gamliel hírszerzési miniszter (Likud) cikke az ő személyes véleményét tükrözi.

Az angol nyelven írt cikk a Jerusalem Post hétfői véleményrovatában jelent meg, és felszólította a nyugati országokat, hogy fogadják be a Gázai övezet lakóit. A nagykövetség tisztázta, hogy Gamliel nem tagja a hadikabinetnek, és nem ,,része az ezzel kapcsolatos tanácskozásnak vagy döntéshozatali folyamatnak”.

Forgatókönyv: A közelmúltban nemzetközi tisztviselők, köztük az Egyesült Államok, az Öböl-menti országokhoz fordultak, és arra kérték őket, hogy nyújtsanak pénzügyi segítséget a Gázai övezet újjáépítéséhez, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató reggel.

Az országok válasza a következő volt: ,,Készek vagyunk segíteni, és jelentős összegeket utalni, még a Palesztin Hatóság megsegítésére is, de megvannak a feltételeink”.

  • Mindenekelőtt, hogy Izrael beleegyezzen egy ütemtervbe, egyfajta politikai tervbe a palesztin kérdéssel kapcsolatban.
  • Továbbá jelentős változtatásokat követelnek a Palesztin Hatóságban, beleértve magában a vezetésben is, és lépéseket, melyeket meg kell tennie. Miért fontos: Ugyanezt a hangot ütötte meg Joe Biden amerikai elnök is a héten, amikor egy ,,újjáélesztett Palesztin Hatóságról” beszélt. Az Egyesült Államok szintén változtatásokat követel a Palesztin Hatóság struktúrájában, polgári reformokat, és lépéseket a stabilabbá válása érdekében.

Nukba: A fekete szombati mészárlást végrehajtó és Izrael által elfogott Nukba-terroristák egy része biztonsági fogoly volt, akik az izraeli börtönből szabadulva hazatértek gázai otthonaikba. Ezt követően visszatértek a terrorizmushoz, és részt vettek a dél-izraeli mészárlásban, állítja a Kan közrádió reggeli riportja.

Foglyok: Eddig 240 fogoly családja kapott hivatalos értesítést, hogy szeretteiket Gázába hurcolták. A foglyok között van öt magyar-izraeli állampolgár.

  • A Hamász elengedett két túszként tartott amerikait, az 59 éves Judith Raanant és 17 éves lányát, Nathalie Raanant, illetve két izraelit, a 85 éves Jocheved Lifshitzet és a 79 éves Nurit Coopert.
  • Az Izraeli Védelmi Erők csapatai a szárazföldi művelet során kiszabadították a Hamász terrorszervezet fogságából Ori Megidis közlegényt.
  • Az izraeli erők megtalálták a 64 éves Jehudit Weiss valamint Noa Marciano szakaszvezető holttestét a Sifa Kórház mellett.

A Népjóléti Minisztérium adatai szerint a Hamász mészárlása Izraelben 20 gyermeket hagyott árván. 96 gyerek vesztette el az egyik szülőjét. Emellett további 18, 18-25 év közötti fiatal vesztette el mindkét szülőjét a támadásban.

Adatok: Az október 7-i mészárlás áldozatainak száma 1200 körüli. Eddig 859 civil holttestét azonosították.

A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium legalább 12300 halottról számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.

The post Dzsabalija körbevéve és a “háború után” forgatókönyve first appeared on Új Kelet online.