SzántóGráf

47 nap elteltével azonosították Sani Gabay holttestét

ujkelet.live

Miután 47 napon át eltűntként tartották számon, szerdán a rendőrség hivatalason közölte, hogy azonosították Sani Gabay holttestét. Temetésére holnap 15 órakor kerül sor lakhelyén, az északi Jokneamban.

Sani október 7-én a Re’im kibuc melletti Supernova fesztiválon dolgozott, és amikor a rakétázás elkezdődött, értesítette édesanyját, hogy elmenekült és elbújt egy óvóhelyen a barátaival Alumim kibuc közelében.

A terroristák gránátokat dobtak be az óvóhelyre. Sani túlélte a pokoljárást, és sikerült visszatérnie a parti területére, a terepen még orvosi kezelést kapott. Két barátja, akik az óvóhelyen maradtak, túlélték, de elvesztették egyik lábukat.

Gabay utoljára 8 óra 53 perckor volt látható egy rendőrségi parancsnoki posztnál, öve és egy fehér sál szolgált érszorítóként a sérülésén.

„Azt mondták neki, hogy fusson” – mondta bátyja, Aviel pár nappal ezelőtt –, ,,de nem tudjuk, mennyire tudott futni”.

Gabay november 29-én töltötte volna be a 26. életévét. Nemrég szerzett jogi diplomát, és az élet szerelmeseként ismerték, aki imádta kutyáját, az olyan bulikat, mint a Supernova és az utazgatásokat.

A terroristák megöltek több mint 360 embert a fesztivál és legalább 40 túszt ejtettek.

További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.

The post 47 nap elteltével azonosították Sani Gabay holttestét first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version