Avi/ujkelet.live

Vaskardok-47. nap: David Barnea, a Moszad igazgatója szerdán Dohába érkezett, hogy találkozzon Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnökkel és más tisztségviselőkkel, hogy megvitassák az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti ideiglenes tűzszünettel egybekötött fogolycsere megállapodás utolsó részleteit, jelentette a Walla hírportál.

Mindeközben az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezést, amely a Hamásszal kötött megállapodás keretében biztonsági foglyok szabadon bocsátásának megakadályozását kérte.

  • Az izraeli igazságügyi minisztérium reggel nyilvánosságra hozta a palesztin foglyok listáját várhatóan szabadon engednek. A listán 300 név szerepel, bár az első szakaszban csak 150-et fognak elengedni. Egyikük sem gyilkosság miatt ül.
  • Néhányat gyilkossági kísérletért és súlyos testi sértésért ítéltek el. Másokat kisebb bűncselekményekért, például betiltott szervezettel való érintkezésért, robbanóeszköz élesítéséért, kődobálásért és gyújtogatásért ítéltek el.
  • A foglyok a Hamászhoz, a Fatahhoz, a Palesztin Iszlám Dzsihádhoz és a Népront Palesztina Felszabadításért terrorszervezetekhez tartoznak. Vannak azonban, akik maguktól cselekedtek, és sokukat letartóztatták, de nem állították bíróság elé. Vannak köztük kelet-jeruzsálemi lakosok és izraeli személyi igazolvánnyal rendelkeznek.
  • A listán 14 nő szerepel.
  • 123 18 év alatti kiskorú. Közülük öten 14 évesek.
  • Az egyik palesztin női fogoly, akit szabadon engednek, Marah Bakeer, akit 2015 októberében tartóztattak le, amikor 16 éves volt, miután megkéselt egy határrendészet. Nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték.
  • Egy másik, Nafoz Hamad, akit 12 évre ítéltek gyilkossági kísérletért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért, mert 2021 decemberében – 14 éves volt – megkéselte zsidó szomszédját Jeruzsálem Simon Hatzadik negyedében.

A deal menete: Mindeközben Izrael várhatóan este megkapja a túszok listáját, akiket csütörtökön szabadon enged a Hamász.

  • Izrael minden este elkészíti a palesztin foglyok listáját, akiket másnap szabadon enged. Izrael és a Hamász a listájukat átadják a Vöröskeresztnek, és csütörtöktől legalább négy napon át minden reggel 10 órától megkezdődik a túszok Rafah-határátkelőhöz szállításának folyamata.
  • Miután a Vöröskereszt leszállítja a túszokat a Rafah átkelőhöz, és az izraeli tisztviselők azonosítják őket, a palesztin foglyok első csoportját kiengedik az izraeli börtönökből.

,,Nem bízunk a Hamászban, és nem akarunk hamis reményeket és csalódásokat kelteni. Amint nálunk vannak a túszok, tájékoztatjuk a családjaikat” – mondta egy vezető izraeli tisztviselő.

A tisztviselők azt mondták, hogy szerintük a Hamász készen áll a megállapodás 2. szakaszának végrehajtására és további túszok szabadon bocsátására, hogy kiterjessze a tüzszünetet. A megállapodás lehetővé teszi a szünet további öt nappal való meghosszabbítását – minden további 10 szabadon engedett túsz után egy nap jár.

,,Tudjuk, hogy a Hamász legalább 70-80 nőt és gyereket tart fogva, és mindegyiküket hazahozhatjuk” – mondták a tisztviselők.

  • Izraeli becslések szerint 40 19 év alatti gyermeket és 13 anyát tartanak túszként.
  • Izraeli tisztviselők azt mondták, hogy szerintük nincs a Hamász birtokában az összes gyerek, de hangsúlyozták, készek ösztönzőket adni a Hamásznak, hogy mindegyiküket megtalálják.
  • Ezen kívül több tucat nőt tartanak túszként – többségük civil. Izraeli tisztviselők szerint a Hamász kezdetben minden 54 év alatti nőt katonaként tartott számon.

70: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy a 21 éves Eitan Dov Rosenzweig törzsőrmester Alot Svutból, aki a Givati-dandár Saked zászlóaljából szolgált, szerdán elesett a Gázai övezet északi részén zajló harcokban. Halálával 70-re emelkedett a szárazföldi offenzívában megölt izraeli katonák száma.

Déli front: Az Ejtőernyős-dandár csapatai Gázaváros Tel al-Hawa negyedében voltak bevetve és elfoglalták a Hamász egyik előőrsét és a terrorcsoport hírszerző részlegének irodáit.

A csapatok a rajtaütések során „hírszerzési anyagokat, technikai eszközöket és jelentős információkat foglaltak le a Hamász földalatti infrastruktúrájáról”.

A Hamász hírszerző részlegének irodáit később megsemmisítették.

A Hamász előőrsén végrehajtott razzia során a csapatok több terroristát megöltek, és dróngyártó műhelyt, aknavetőket és egyéb fegyvereket találtak.

Északi front: Izraeli vadászgépek újabb csapásokat mértek a Hezbollah terrorszervezet dél-libanoni telephelyei ellen, válaszul a rakétázásokra.

Továbbá harckocsik és repülőgépek célba vettek egy Hezbollah-sejtet, amely Hanita közelében tüzelt Izraelre, és egy olyan létesítményt, amelyből Mattat térségére lőttek.

Valamint a Libanonból kilőtt számos rakétára válaszul a tüzérség a támadások helyszíneit támadta.

The post A Moszad vezetője Katarban a fogolycsere utolsó részleteit tárgyalja first appeared on Új Kelet online.