SzántóGráf

Vaskardok: Fegyverek a gyerekágyban és alagutak

Avi/ujkelet.live

Vaskardok-48.nap: A katari külügyminisztérium szóvivője csütörtök délután bejelentette, a tűzszünet Izrael és a Hamász terrorszervezet között péntek reggel 7 órakor kezdődik. A Hamász 16 órakor kezdi meg 13 túsz – gyerekek és nők – elengedését. Izrael megkapta a listát a nevekkel, majd az ellenőrzése után értesítette a családokat.

Déli front: A Dzsabalija külterületén bevetett 401-es dandár harcosai négy „jelentős” alagutat lokalizáltak, melyek mélyen a föld alatt a vannak. Az alagutak elektromos hálózathoz vannak csatlakoztatva és a Hamász használta őket. Egyiket a terrorcsoport egyik vezető tagjánál végzett házkutatás során találták meg.

Egy másik terrorista otthonában fegyvereket találtak gyerekeinek ágyai alatt és szekrényekben elrejtve, valamint számos dokumentumot és harcterveket, amelyeket átadtak a titkosszolgálatoknak vizsgálatra.

A csapatok találtak rakéták kilövésére használt posztokat is, valamint olyan típusú nagy hatótávolságú rakétákat, amelyekkel Izrael középső részét célozták.

Még mindig ugyanott: A Nahal-dandár csapatai hat Hamász-alagút bejáratot lokalizáltak, az egyik egy mecsetben volt, és rakétavetőket találtak otthonok mellett a Dzsabalijában végzett hadműveleteik során.

Az erők harcot vívtak a Hamász terroristáival Dzsabalija külvárosában.

Északi front: A rakétázásra válaszul Izraeli vadászgépek és harci helikopterek csapást mértek a nap folyamán a Hezbollah terrorszervezet telephelyeire Dél-Libanonban, beleértve rakétavetőket és egyéb infrastruktúrát.

Továbbá egy drón és egy helikopter valamint tankok támadtak egy Hezbollah terrorsejtre, amely páncéltörő rakétát lőtt ki Biranitra.

Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökre virradóra a Júdea és Szamária-szerte végzett razziákon letartóztatott mintegy 40 gyanúsítottat, három közülük a Hamász terrorszervezethez köthető. Az izraeli biztonsági erők a háború október 7-i kezdete óta mintegy 1950 keresett palesztint tartóztattak le Júdea és Szamária-szerte, közülük 1100 a Hamászhoz köthető.

Támadás: A Hamász terrorcsoport azt állította csütörtökön, hogy rakétát lőtt ki a szamáriai Dzseninből (Palesztin Hatóság területe) egy izraeli telepre.

A Hamász közzétett egy videót a közösségi médiában a sikertelennek bizonyult rakétakilövésről.

Diplomácia: David Cameron brit külügyminiszter a gázai határhoz közeli Be’eri kibucba látogatva azt mondta, hogy első kézből akarta látni a Hamász által véghezvitt pusztítást.

,,Személyesen is el akartam jönni, hogy lássam az önök által október 7-én elszenvedett támadások borzalmas természetét – és ezek abszolút borzalmasak” – mondta Eli Cohen külügyminiszter mellett.

„Úgy értem, a terrorizmus, szülőket a gyerekeik szeme láttára lőttek le, a gyerekeket a szüleik előtt” – mondta. ,,Olyan dolgokat hallottam és láttam, amelyeket nyilvánvalóan soha nem fogok elfelejteni”.

Cameron megismételte, hogy a tervezett „humanitárius szünet fontos, mert ez egy lehetőség a túszok kiszabadítására és a segélyek bejutására”. Elmondása szerint azt tervezi, hogy látogatása során találkozik tisztviselőkkel, valamint a túszok családtagjaival.

Otthoni front: A Hamász egyik terroristájának holttestét találták meg a szderoti rendőrőrs romjai között csaknem 7 héttel a terrorcsoport Dél-Izrael elleni támadása után.

A rendőrőrsön heves csaták zajlottak az október 7-i invázió során és azt követően, mivel a terroristák behatoltak az épületbe, Izrael pedig ledózerolta az épületet.

A önkormányzat tájékoztatása szerint a holttestet a tűzharc során megsérült szennyvízhálózat helyreállítására irányuló munkálatok alatt találták meg. A helyszínre rendőröket és robbanóanyag-szakértőket hívtak, akik hatástalanították a terroristánál talált fegyvereket, mielőtt holttestét elszállították a helyszínről.

The post Vaskardok: Fegyverek a gyerekágyban és alagutak first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version