ujkelet.live

Eylon Levy izraeli kormányszóvivő és a Sky News műsorvezetője, Kay Burley beszélgetése csütörtökön vírusos terjedt a közösségi médiában, miután Burley megkérdezte Levyt, hogy az Izrael és a Hamász közötti túszegyezmény feltételei nem jelentik-e azt, hogy az izraeli életek többet érnek, mint a palesztinok.

A Katar által közvetített megállapodás értelmében Izrael minden szabadon engedett izraeli után három palesztint enged el. A szóban forgó összes palesztin börtönben ülő fogoly, míg az összes izraeli ártatlan civil, akit a terrorcsoport túszul ejtett. Emlékeztető: 2011-ben Gilád Salit izraeli katonáért a Hamász 1027 terrorista szabadon engedését követelte – köztük a jelenlegi vezetőjét, Jechíje Szinwart – és Izrael eleget tett ennek.

,,Ma reggel beszéltem egy túsztárgyalóval” – mondta a műsorvezető Levynek az interjú során. „Összehasonlította azt az 50 túszt, akiknek a Hamász szabadon bocsátását ígérte, szemben azzal a 150 palesztin fogollyal, akikről Izrael azt mondta, hogy szabadon engedi. És összevetette a számokat és a tényt, hogy Izrael nem gondolja, hogy a palesztin életek érnek annyit, mint az izraeli életek?”

Levy láthatóan megdöbbenve „elképesztő vádként” jellemezte a kérdést, és kijelentette, hogy „ha megtehetnénk, hogy minden túszért egy foglyot engedünk el, nyilvánvalóan ezt tennénk”.

,,Borzalmas körülmények között dolgozunk. Nem a mi választásunk ezeknek a véres kezű foglyoknak az elengedése. Olyan emberekről beszélünk, akiket késeléses és lövöldözős támadásokért ítéltek el” – mondta Levy.

„Az arányosság kérdése nem érdekli a palesztin támogatókat, amikor több foglyukat tudják kiszabadítani. De komolyan, felháborító azt sugallni, hogy az a tény, hogy hajlandóak vagyunk szabadon engedni terrorcselekmények miatt elítélt foglyokat, számban többet saját ártatlan gyermekeinknél, valahogy azt sugallja, hogy nem törődünk a palesztin életekkel. Tényleg, ez gusztustalan vád.”

The post Az izraeli szóvivőt megdöbbentette a brit műsorvezető által felhozott “gusztustalan” vád first appeared on Új Kelet online.