Egy régi kép Mezőcsátról kb. 1958-ból a zsidó temetőben, a holokauszt emlékmű mellett, majdnem az egész akkori zsidó Hitközség minden tagja ott van. Balról jobbra: Ilonka néni aki a Grunberger családnál lakott; mellette Klein Imréné; a kislány az előtérben nem tudom ki; fölötte Glattstein Lacine, Manyi néni, Erzsike es Pali anyja; jobbról tőle hátul Veimanné Terike neni; és mellette ugy hiszem, a Rosenfeld Dolfi felesége; elől Schwartz Pistané Lili néni az András és Gyuri anyja; fölötte és mellette az asszonyt és a lányt nem ismerem meg; a felső sorban a lány mögött a kalapos férfi valószínűleg Klein Imre; mellette Brunner Jenő; elől az első sorban Glattstein Erzsike és talan Dolfi (vagyis Rosenfeld) Gyurka; Erzsikétől balra a feher kendos asszony az en edesanyam, Hajnalka, Schirmer Miklosne; Bándi és Erzsike között felől az én édesapám Schirmer Miklós; jobbra tőle Rosenfeld Dolfi és Rosenfeld Pali felől az utolsó kalapos férfi az valószínűleg Schwartz Pista a fekete ruhás asszonyt nem ismerem meg; a fekete oltonyos ferfi az valoszinuleg Veimann, a legjobb szélén a képnek pedig Schwartz Gyuri.
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének közleménye Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) Az AB szerint rendben van az új kéményseprő-ipari törvény módosítása de hiányos....
Sokáig laktam a miskolci Lottóházban az Arany János utcában. Pontosan 1987 májusáig.Az ablakunk erre a felvonulási területre nézett. Javában folyt előttünk az Arany...
Budapest, 2014. július 9. – A németországi turizmus 2014. január és április között közel egy millióval növelte a küldöldi vendégéjszakák számát az előző...
Lehet gúnyolodni, de saját példámat felemlegetve tanúsíthatom, manapság sem idegen gyakorlat, hogy egy felső vezető utasítására bármit meg lehet tenni a rendőrség ,...
Fontos szolgálati közlemény – mindent hoztam magammal amire semmi szükségem. Viszont egya képes látható elektromos kerékpárhoz való töltőt otthon hagytam. Most Siófokon kellene...
Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság...
Mint ismeretes még 2019 őszén a miskolci rendészet akkori vezetője bejelentést kapott, hogy az állomány tagjai hajléktalanokat bántalmaztak. A belső vizsgálat feltárta a...
A temetés 2024. szeptember 27-én (pénteken) 14 órakor lesz Szentpéteri kapui köztemetőben Miskolcon (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 105. Fotó: A kép jobb oldalán...
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
https://youtu.be/HjtCxmtTGGU Tudni kell, hogy ez a legnagyobb videomegosztó portálon keringő rendőrségi felvétel egy részlete. Helyszíni bizonyítási kisérlet a miskolci nagy posta előtt. Az...
Az utóbbi évtizedekből a taxisblokádra és a postabankos válságra emlékszem a legjobban. Az utóbbira különösen azért mert akkoriban volt szerencsém megismerni Sándorné Dombi...
Beszélgetés Prof. Kaptay György akadémikussal, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökével a MAB illemkódexéről (MKSZ): Január utolsó napjaiban került fel a MAB honlapjára az...
Az Agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban több súlyos csúsztatás terjed a sajtóban a program egy éves meghosszabbítására vonatkozó „Brüsszel által kínált lehetőség” figyelmen kívül hagyásáról...