SzántóGráf

Eregessünk békegalambokat – legyen tűzszünet a hazai belpolitikában az év végéig – addig is hegyezhetjük a fullánkjainkat

 

Kaptam egy ötletet, a fene se tudja, hogy a kitalálója miért engem kért meg, tegyem közzé.

Ismerősöm arra gondolt, hogy december elsejétől próbálja minden párt egyesület mozgalom és civil szervezet legalább a hónap végéig jegelni a választási kampányt. Nem könnyű megállni azoknak akik hatalomra, befolyásra áhítóznak.

Koncentráljunk a közelgő ünnepre és a békesség, a megbocsájtás szellemében fogadjuk el, mindannyian magyarok vagyunk és mindannyian jóra, az ország jobbá tételére törekszünk. Vajon képesek vagyunk e megállni, hogy legalább harminc napig tűzszünetet hirdetünk, s ezt tűzön vízen át be is tartjuk.  Nem csípkelődünk.  Nem mocskolódunk egymással szembe, nem próbáljuk lejáratni ellenfeleinket, versenytársainkat és a közelgő szeretet ünnepe felé tartva felhagyunk az áskálódással.

Tudom, egyik napról a másikra nem egyszerű megváltozni, nehéz kibújni a bőrünkből és úrrá lenni emberi gyarlóságainkon. Tisztában vagyok,  nagy a tétje a legközelebbi választásnak, de most az év végéig hagyjunk fel az ellenségeskedéssel, a pártoskodással, egymás sértegetésével és rágalmazásával. Az ötletadó állítólag végig böngészte a múlt század eleji újságokat és összevetette a történelem alakulásával. Szerinte, ha akkoriban kap a világ egy röpke gondolkodási időt másként alakulhatott volna a sorsunk.

Közel-keleten most egy törékeny és rövid ideig tartó tűzszünet van, de a szomszédunkban máig naponta 3-4 ezer orosz és ukrán fiatal veszti életét egy teljesen értelmetlen területszerző háborúban. Ki az a bátor politikus, aki oda mer állni a gyermekét elvesztő édesanya elé elmagyarázni, hogy a fia néhány száz négyzetkilométer elbirtoklása miatt áldozta fel az életét.

Magyarország a béke szigete. Most.

Ki lesz az első politikus, ki lesz az első bátor ember, aki csatlakozik egy hónapig tartó politikai csatározások felfüggesztéséhez. Hogy majd január másodikától újult erővel, pihent aggyal essenek egymásnak a fullánkjaikat meresztgető politikusok versenytársaiknak, ellenfeleiknek és újabb szokás szerint elv –társaiknak is. Becsületrendet annak aki elsőként akár egyoldalúan is csatlakozik ehhez a felhíváshoz.

Exit mobile version