SzántóGráf

Rakétázás Gázából és Libanonból, utolsó figyelmeztetés és a terroralagutak

Avi/ujkelet.live

Vaskardok-58. nap: Ma eddig nyolc rakétát lőttek ki Gázából Szderotra, a lövedékek többségét a Vaskupola rakétavédelmi rendszer elfogta, az önkormányzat szerint. Az egyik rakéta eltalált egy zsinagógát. Sérülés nem történt.

Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy a szárazföldi offenzíva kezdete óta a csapatok több mint 800 alagút bejáratot lokalizáltak a Gázai övezetben.

Közülük mintegy 500-at már megsemmisítettek, vagy nagy mennyiségű robbanóanyag élesítésével a járatokban, vagy a lezárásukkal. Számos alagút összekötőként szolgál a Hamász „stratégiai eszközei” között. A bejáratok mellett több kilométernyi alagutat is megsemmisítettek.

,,A bejáratok polgári területeken voltak, és sok közülük oktatási intézmények, óvodák, mecsetek és játszóterek közelében vagy belül helyezkedtek el” – mondta a hadsereg, megjegyezve, hogy néhány alagútban a Hamász terrorszervezet fegyvereit is megtalálták.

„Ezek a leletek újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a Hamász terrorszervezet milyen cinikusan használja a civil lakosságot élő pajzsként és terrortevékenységének fedezeteként” – hangsúlyozta a hadsereg.

Figyelmeztetés: Az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee alezredes vasárnap megfenyegette a Hamász Sedzsaija zászlóaljának parancsnokait.

,,Utolsó figyelmeztetés. Mindannyian célpontok vagytok. Két lehetőségetek van: megadjátok magatokat és leteszitek a fegyvert, vagy Wisszam Farhathoz hasonló sors vár rátok” – mondta Adraee a zászlóalj parancsnokára utalva, akit tegnap likvidáltak egy légicsapással.

Északi front: Számos katona könnyű repeszek okozta sérüléseket szenvedett, miután Libanonból páncéltörő rakétákat lőttek ki egy katonai járműre Beit Hillel közelében.

Továbbá számos rakéta lőttek ki Har Dov környékére is, bár néhány nem jutott át a határon. A hadsereg válaszul ágyúzta a területet ahonnan a támadásokat végrehajtották.

Júdea és Szamária: Az izraeli biztonsági erők éjszaka a Júdea és Szamária-szerte végzett terrorelhárító műveletek során letartóztattak 34 gyanúsítottat, közülük nyolc a Hamászhoz köthető. Október 7-e óta összesen 2100 gyanúsítottat tartóztattak le, 1100 közülük hamászos volt.

Hazai front: A Nemzeti Egység vezetője, Beni Gantz kritizálta Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, miután „ilyen élet”-nek nevezte Juval Doron Castleman megölését, aki civilként likvidálta a jeruzsálemi terrortámadás elkövetőit, majd az izraeli hadsereg katonája lelőtte és halálosan megsebesítette.

„Juval [Castleman], a hős esete nem ‘ilyen az élet’, hanem egy figyelmeztető jel, amelyből tanulni kell, amely életeket menthet a jövőben” – írta Gantz X-en, „átfogó vizsgálatra” szólítva a Castleman halálához hozzájáruló helyszíni és irányelvbeli kudarcok felmérésére.

Castelman egy nappal 38. születésnapja előtt halt bele sérüléseibe. Családja a történtekről azt mondta, hogy ,,ez egy kivégzés volt”, mivel Castelman hiába vette le a kabátját, hogy mutassa nincs rajta robbanóeszköz, hiába tette le a fegyvert, hiába emelte fel a kezeit és könyörgött, hogy ne lőjék le, az egyik katona lelőtte és súlyosan megsebesítette. A történtekről itt írtunk.

The post Rakétázás Gázából és Libanonból, utolsó figyelmeztetés és a terroralagutak first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version