SzántóGráf

Vaskardok: 10 000, ICC és feszültség a Vörös-tengeren

Avi/ujkelet,live

Vaskardok-58. nap: Délután is folytatódtak a gázai rakétatámadások a határ melletti többnyire kiürített izraeli közösségek valamint Askelon ellen, sérülés nem történt.

Déli front: A katonai rádió riportere szerint közzétetelre engedélyezték, hogy az Izraeli Védelmi Erők megkezdte a szárazföldi hadműveleteket a Gázai övezet déli részén, Khan Junesztől északra. Páncélos erők vannak jelen a területen, és már megkezdték q Hamász-célpontok támadását.

10000: Az izraeli hadsereg közölte, hogy mintegy 10 000 olyan légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben, amelyeket a szárazföldi erők irányítottak.

„A harcok kezdetétől napjainkig mintegy 10 000 légicsapást hajtottak végre a szárazföldi erők irányításával, rövid időn belül. Az erők ‘lezárták a folyamatot’, elhárítva a terrorsejtek, terrorinfrastruktúra, hadműveleti lakások, alagút bejáratok, fegyverraktárak és egyebek veszélyét” – áll a hadsereg közleményében.

Északi front: Vadászgépek vasárnap csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet számos dél-libanoni posztjára válaszul a határt célzó támadásokra, köztük egy páncéltörő irányított rakétatámadásra, amelyben több katona megsebesült.

Továbbá rakétákat is lőttek ki Libanonból Izrael északi részére, aktiválva a szirénákat Zar’it közösségben. A hadsereg ágyúzással támadta a lövések forrását

Sérülések: A cfáti Ziv Orvosi Központ szerint 12 személy érkezett hozzájuk, akik megsebesültek a Hezbollah irányított páncéltörő rakétatámadása következtében korábban a nap folyamán Beit Hillelben.

A kórház közlése szerint 11 férfi és egy nő, 20 és 65 év közöttiek, mind könnyű sérüléseket szenvedett.

A hadsereg korábban a támadás kapcsán négy katona sérüléséről számolt be.

Feszültség a Vörös-tengeren: A jemeni húti lázadók vasárnap megtámadtak a Panama lobogója alatt közlekedő Number 9. brit konténerhajót. A hajó súlyosan megsérült, lehetséges, hogy elsüllyed. Több ezer konténer van a hajón. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató egy biztonsági forrást idézett, mondván, a hútik tévesen azt hitték, hogy egy izraeli hajó, holott a hajónak semmilyen izraeli kötődése nincs.

Órákkal korábban a hútik megtámadtak egy hajót, a UNITY EXPLORER-t, amely közvetetten egy izraeli üzletember tulajdonában van. A hajó apró sérülést szerzett, és továbbhajózott.

A közösségi médiában közzétett közleményükben a hútik azt mondták, hogy „műveletet hajtottak végre két izraeli hajó ellen a Bab al-Mandab-szorosban”, amely a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel összekötő stratégiai vízi út, és az elsőt egy „rakétával célozták meg és a másodikat pedig drónnal.”

A Pentagon korábban közölte, hogy az amerikai haditengerészet egy hajóját és számos kereskedelmi hajót támadás ért.

ICC: A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, Karim Khan megfogadta, hogy fokozza az erőfeszítéseket a háborús bűnök kivizsgálására, miközben lezárta Izraelben és Júdea és Szamáriában tett látogatását.

Hangsúlyozta, hogy látogatása „nem nyomozati jellegű”, de azt mondta, hogy beszélt áldozatokkal a konfliktus mindkét oldalán. „Irodám tovább fokozza erőfeszítéseit a helyzettel kapcsolatos nyomozások előmozdítása érdekében.”

„A jelenlegi konfliktus során elkövetett bűncselekményekre vonatkozó hiteles vádakat kellő időben, független ellenőrzésnek és vizsgálatnak kell alávetni”.

A csapat azonban nem tudott bemenni Gázába, és nem tudtak nyomozni Izraelben. A Nemzetközi Büntetőbíróság csak azokban az államokban rendelkezik joghatósággal, amelyek részes felei a Római Statútumnak, amelynek Izrael nem tagja.

Khan azt mondta, „kiszámított kegyetlenségnek” volt tanúja a Hamász által megtámadt helyszíneken. Ezek a támadások „a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények némelyikét képviselik, amelyek sokkolják az emberiség lelkiismeretét, olyan bűncselekmények, amelyek kezelésére az ICC-t létrehozták”.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy „az a mód, ahogyan Izrael reagál ezekre a támadásokra, világos jogi paraméterek függvénye, amelyek szabályozzák a fegyveres konfliktust”.

Hívás: Binjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap telefonon beszélt Juval Doron Castleman apjával, akinek a meggyilkolásával kapcsolatban azt mondta tegnap, ,,ilyen az élet”, ám most „hősként” írta le, aki több életet megmentett a két terrorista likvidálásával Jeruzsálemben, mielőtt egy katona lelőtte.

The post Vaskardok: 10 000, ICC és feszültség a Vörös-tengeren first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version