Avi/ujkelet.live

Vaskardok-61. nap: Több mint 14 óra csend után reggel 9-kor megszólaltak a szirénák a határ melletti Re’im kibucban, sérülés nem történt.

83: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette két katonája halálát. A 23 éves Jehonatán Malka főtörzsőrmester Beersevából a 7. páncélos dandár 82. zászlóaljában szolgált, és a Gázai övezetben zajló harcokban esett el.

Az 52 éves Jocháj Gur Hershberg alezredes a tartalékosoknál Havat Philipről 98. hadosztály egyik egységének parancsnoka volt, mely az eltűnt személyek lokakizálásáért felel, és autóbalesetben vesztette életét Dél-izraelben.

Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők reggel arról számolt be, hogy folytatódnak a „heves csaták” a Hamász-operatívjaival a Gázai övezetben, miközben a légierő több mint 250 célpontra mért csapást az elmúlt nap folyamán.

A 7. páncélosdandár tegnap légicsapást irányított két rakétavetőre, amelyeket Közép-Izraelt célzó rakétatámadások során használtak.

A légierő csapásai több Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terroristát likvidáltak, valamint a terrorcsoportokhoz tartozó infrastruktúrát semmisítettek meg.

A Kfir Dandár megölt egy Hamász-terrorsejtet, akik egy iskola közelében tartózkodtak Gáza északi részén. Később a katonák egy alagút bejáratot és fegyvereket találtak és semmisítettek meg a területen. Egy másik észak-gázai iskolában a katonák fegyvereket találtak.

Letartóztatások: Az izraeli hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat letartóztatott 21 orvost, mentősöt, mentősofőrt és az egészségügyi személyzet más tagjait Gázában, jelentette este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. A Gázai övezet északi részén található Sifa, Indonéz és Rantiszi kórházak és a Rafahban lévő Nadzsar kórház egészségügyi személyzetéről van szó. A gyanú szerint az ellenséget segítették a háborúban.

A Sifa Kórház igazgatóját még a tűzszünet előtt letartóztatták, a múlt héten pedig kiderült, hogy fogva tartását 45 nappal meghosszabbították, és azzal gyanúsítják, hogy segítette az ellenséget a háborúban, illetve szolgálatot nyújtott egy terrorszervezetnek. Azt követően tartóztatták le, hogy számos bizonyíték utalt arra, hogy a kórház az ő közvetlen irányítása alatt a Hamász főhadiszállásaként szolgált. A terrorszervezet számos erőforrást, köztük áramot vont el a kórház alatt épített alagútrendszereihez. Ezenkívül a Hamász fegyvereket tárolt a kórházban és környékén.

Kérés: Az amerikai kormány azt üzente Izraelnek, hogy növelni kell az övezetbe belépő üzemanyag mennyiségét ,,most”, jelentette a Kan közrádió reggel. Ezt az üzenetet, valamint az üzemanyag mennyiségének megduplázására vonatkozó követelést az elmúlt napon közvetítették magas rangú amerikai tisztviselők és izraeli kollégáik között.

Az amerikaiak azt követelik, hogy megduplázzák, sőt még jobban növeljék a Gázába belépő mennyiséget – napi 60 000 literről 120 000 literre. Egyelőre nincs kitűzve időpont a kibővített biztonsági kabinet ülésének összehívására, hogy megvitassák az övezetbe érkező humanitárius segélyek mennyiségének növelését.

Alagútban: Az izraeli hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat soha nem látott felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyeken a Hamász magas rangú parancsnokai láthatók a terrorcsoport alagútjaiban a Gázai övezet északi részén.

A képen a Hamász észak-gázai dandárjának magas rangú parancsnoksága látható egy alagútban rejtőzködve polgári épületek alatt az Indonéz Kórház közelében. A hadsereg szerint ötöt közülük légicsapásokkal likvidáltak.

Egy videón pedig a már likvidált Wael Radzsab, a Hamász észak-gázai dandárjának helyettes parancsnoka látható, amint egy alagútban sétál a háború előtt.

A felvételeket a katonák Gázai övezetben lefoglalt anyagai között találták és a Katonai Hírszerző Igazgatóság elemezte ki őket.

Északi front: Az Izraeli Védelmi Erők kedden sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy korábban a nap folyamán megölt egy libanoni katonát, a Hezbollah terrorszervezethez köthető célpont támadása során. Ez volt az első ilyen haláleset az ellenségeskedés októberi kezdete óta.

Az izraeli hadsereg szerint az izraeli erők „egy azonosított valós fenyegetés elhárításán dolgoztak” a Hezbollah határ menti kilövő- és megfigyelőállomása ellen.

„Az Izraeli Védelmi Erők jelentést kapott arról, hogy a libanoni hadsereg számos katonája megsérült a támadás során. A libanoni hadsereg nem volt célpontja a támadásnak” – áll a közleményben. ,,Az Izraeli Védelmi Erők sajnálja az esetet, és ki fogja vizsgálni.”

Védelem: Joáv Gallant védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a minisztériumán belül új igazgatóságot hoznak létre, amely az északi front biztonságának erősítésére fog összpontosítani.

Az Északi Látóhatár néven futó testület a polgári és biztonsági infrastruktúra megerősítésén és fejlesztésén fog dolgozni a libanoni határtól legfeljebb kilenc kilométeres körzetben található lakott területeken, lehetővé téve a lakóhelyüket elhagyni kényszerült lakosok hazatérését.

The post Vaskardok: Sorry, terroristák az alagútban és heves harcok first appeared on Új Kelet online.