SzántóGráf

Jó szomszédság kóstolóval – megjelent a Miskolci Naplóban –

Sokszor megesett, hogy kakaskukorékolásra ébredtünk a Miskolc belvárosának tartott Művésztelepen. Jó félévszázada a Derkovits utca páratlan oldalában még csupa Kádár-kockák sorjáztak nagy portállal, a végükben pedig akadtak még sertésólak is. Az udvaron pedig szabadon kapirgáltak a szárnyasok. A faluból betelepültek nem is tudták elképzelni, hogy csak kutyák és macskák lakják be a portát. S ha a szomszéd is vidékről származott, gond egy szál sem, hiszen számukra a röfögéssel, kotkodálással vegyített macskanyávogás csak gyógyír a nosztalgikus hazavágyódásukra.

Ám nem mindenki fogadta el, hogy a szomszéd portán kisebb-nagyobb állatkert létezik, annak minden zsivajával, s szélfútta szagával. Így aztán hová is forduljon a panaszos, mint a városi tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályához, illetve a kerületi hivatalok csoportjához. Dr. Csepregi Csaba a hetvenes évektől csaknem egy évtizedig vezette ezt az osztályt, és mint agrármérnök és közgazdász sajátos szemlélettel irányította az apparátust. Környezetbarát szemléletével máig is úgy tartja, egy városnak olyan kisugárzással kell rendelkeznie, amelynek, legyen megtartóereje. S ennek fontos előfeltétele a felelős állattartás, amely nem merülhet ki a szigorú rendeletek meghozatalából. Emlékezete szerint garmadában álltak az asztalán a szomszédi panaszok, be- és feljelentések. S bár élhettek volna a súlyos anyagi következményekkel járó szankciókkal, mégis hosszas mérlegelés után egyezségre bírták az állattartókat és a velük elégedetlenkedőket.

Abban az időben Miskolc alapvetően még a belvárosban is tágas, nagyudvaros, családi házas terület volt. Ennek ellenére a települést négy, egymástól jól elkülönülő állattartási övezetre osztották, s ezen belül a belvárosban csak a kutyák, macskák, papagájok maradhattak. A kettes övezetben, mint például a Martintelepen egyedi engedéllyel lovat is tarthattak. A sertés, a kecske és egyéb haszonállat egyszerű bejelentéssel megtűrteknek számítottak.

Az igazi állati szabadság a harmadik övezetben kezdődött. Kellő védőtávolsággal, közegészségügyi hozzájárulással már tenyészállat farmokat is üzemeltethettek. A negyedikben, az úgynevezett külterületi részeken vagy a zárkertekben, mint a Martintelep vasút felőli oldalában nagytestű tenyészállatokat nevelő telepek is lehettek. Ezen kívül még számos jól szeparált városrész valóságos paradicsomi helynek számított az állatok tartására.  Például a Pingyom, a szép emlékű Lyúkóvölgy a Komlós, a Kiskerek, a Kártyás és a Tehéntánc dűlő, vagy a Komlós-tető és a Bedegvögy.

Csaba emlékeiben él, hogy a Hazafias Népfront rendre megszervezte azokat a lakossági fórumokat a rendőrségi körzeti megbízottakkal, a mezőrökkel, ahol se vége, se hossza nem volt az állattartással kapcsolatos panaszoknak, sérelmeknek. Ezek persze voltak, vannak és még lesznek is.

A szemlélet máig sem változott – szeretjük a hajnali disznótort követő friss hurkát, a hagymás vért, a melegen fejt tejet, és az otthon nevelődött baromfiból a rántott csirkét, de nehezen viseljük el a szomszédból átszűrődő állati szagokat, s az együtt járó zajhatásokat. Az ilyen perlekedések ellen egyetlen hatékony gyógymód, ha a panaszosokat elsők között lepjük meg egy még gőzölgő, nagytál, illatos kóstolóval.

Ennyit csak megér a jó szomszédság.

 

Exit mobile version