Avi/ujkelet.live

A Sabak belbiztonsági szolgálat vasárnap este közzétett egy részletet a Hamász-kormány volt kommunikációs miniszterének kihallhatásából.

„Ez egy őrült csoport, amelyet [Jechíje] Szinwar vezet. Elpusztították a Gázai övezetet. 200 évre visszavetették” – mondta Juszef el-Manaszi a Sabak által készített héber fordítás szerint.

„A Gázai övezetben élők azt mondják, hogy Szinwar és csoportja elpusztított minket. Meg kell szabadulnunk tőlük. A Hamász eredményei az épületek, infrastruktúra, utcák és közintézmények több mint 60%-ának lerombolása… Nem láttam senkit a Gázai övezetben, aki támogatná Szinwart, senki sem szereti Szinwart. Vannak, akik éjjel-nappal imádkoznak, hogy Isten szabadítson meg minket tőle”.

El-Manaszi szerint Gáza de-facto ura, avagy Szinwar „megalomániás”, és „úgy érzi, mindenki felett áll. Csak a saját feje után megy és aszerint cselekszik. Anélkül hoz döntéseket, hogy bárkivel konzultálna.”

A Hamász finanszírozásával kapcsolatban a következőt mondta: ,,Van pénz projektekre, és van finanszírozás, amely Iránból érkezik a Hamász katonai ágához. Ez a pénz pusztításra szolgál.”

A Hamász volt minisztere szerint az október 7-i merényletek „ellentétesek az iszlámmal”.

„Ez eretnekség, őrület. Amit tettek, az elfogadhatatlan a logika, a vallás vagy az értelem szerint. Akik ezért felelősek, az Szinwar és csoportja” – hangsúlyozta.

,,Azt tanácsolom a gázaiknak, hogy szálljanak szembe Szinwar bandájával. Hagyjatok minket élni, gondoskodni az emberekről. Felépítjük Gázát, időbe fog telni, a seb nagy.”

El-Manaszi szakmáját tekintve építőmérnök, sok éven át Szaúd-Arábiában és Egyiptomban élt. 2007-ig olyan ismert gázai középületek építésében és felújításában vett részt, mint a Sifa Kórház és a Nadzsar Kórház. A Hamász-puccs előtt, 2007-ben kommunikációs miniszternek nevezték ki a Hamász-Fatah egységkormányban. Több tisztséget is betöltött, 2012-ben távozott a Hamász-kormányból.

The post ,,Vannak Gázában, akik éjjel-nappal imádkoznak, hogy Isten szabadítson meg minket Szinwartól” first appeared on Új Kelet online.