



Kiszállt a Mókuskerékből Csala László, Laci bácsi a Déli Hírlap alapító főszerkesztője. Szombathelyen ma reggelre 93 esztendős korában visszaadta a lelkét a Teremtőnek....
Több éves hagyománynak megfelelve Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon. Városi hanuka...
Tapasztalatból tudom, a gyakorlatban is megéltem, hogy mire ezek a perek lezárulnak és az igazságszolgáltatás megtette a dolgát , addigra már el...
Elég különös módon, lefejezték a magyar sajtó zászlóshajóját. Különböző közlemények láttak napvilágot ebben a témában. Bár nem kellene, magam is véleményezem. Joggal, hiszen...
A NASA megtalálta a mennyországot, ahová minden emberi lélek kerül Megrázó állítások egyes NASA bennfentesektől. A NASA tudja, hol a mennyország, ráadásul itt...
Érdemes megfigyelni – Puskás Péter Ybl díjas tervező meghagyta az eredeti míves kapu felső részét. Dicséretes munka. Elmondása szerint az épület összes régi...
Röstellem, kora fiatalságom idején magam is vadásztam csúzlival. U szöges parittyával támadtuk a szemközti ház tetejére szálló galambokat. Mentségemre szól, egyetlen találattal...
Ez a tábla nem ma dőlt ki és nem először feküdt le. Vagy egy kocsi dűtötte le vagy erős fiúk edzettek rajta. A...
Miskolc is csatlatkozik azoknak a településeknek a sorához, ahol elektromos rollermegosztó szolgáltatás működik majd. A rendszerben 184 mikromobilitási pontot jelöltek ki, ezeken a...
Felsőzsolca tavaly ünnepelte várossá nyílvánításának 20-ik évfordulóját. A település minden eddiginél magasabb, -összességében több mint egymilliárd forintos- pályázati pénzzel gazdálkodhatott. Az önkormányzat...
Izrael nem nagy ország így nagyon büszkék, hogy immár csaknem 10 millióan vannak. A függetlenség kikiáltása óta szinte folyamatos harcban, háborúban állnak az...
Nincs mozgósítás hazánkban, nincs bejelentve hadiállapot, ezért az álhírektől és a magyar emberek félrevezetésétől a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is elzárkózik....
A pészach után sávuótig terjedő gyászidőszakot és omerszámlálást megszakítja a lag baomer ünnepe, azaz az omerszámlálás 33. napja. Ekkor azt ünnepeljük, hogy a...
A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai csütörtökön kezdték meg azon 70 év feletti lakosok látogatását, akik nem részesülnek házi segítségnyújtásban. A rendészek...
Nincsen rózsa tövis nélkül. A kínaiak is az édeset savanyún szeretik. Szóval arról lenne szó, hogy kaptam egy életműdíjat, a szakmai szövetség Aranytollát,...
(2017. május 30., Európa Rendezvényhajó) Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), amely ebből az alkalomból Nívódíjat és...

