SzántóGráf

Páncéltörő rakétákat lőtt ki a Hezhollah egy görög ortodox templomra és katonákra – 10 sérült

Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők kedden közölte, hogy a Hezbollah terrorszervezet megtámadta a Szent Mária görög-ortodox templomot az észak-izraeli Iqritben.

A Libanonból kilőtt páncéltörő rakéta közvetlenül a templomba csapódott és közepesen súlyosan megsebesített egy civilt.

,,Ez a támadás nemcsak az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1701-es határozatának egyértelmű megsértését jelenti, hanem a szabad vallásgyakorlásét is” – hangsúlyozta a hadsereg nyilatkozata.

A hadsereg szerint kilenc katona megsebesült, köztük egy súlyosan egy irányított páncéltörő rakétatámadásban, amikor evakuálni mentek az első támadás sebesültjét, a 80 éves őrt. A hadsereg válaszul a Hezbollah infrastruktúráját támadta Libanonban valamint egy épületet, ahova a templom elleni támadást végrehajtó terrorista bemenekült.

A Hezbollah azt állította, hogy az izraeli hadsereg egyik posztját vette célba Somera közelében. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a terrorszervezet reggel óta kilenc incidensért vállalta a felelősséget.

Aggodalmak: A Libanonban állomásozó ENSZ-tisztviselők azt nyilatkozták tegnap a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy pesszimisták a dél-libanoni helyzet diplomáciai rendezésének sikerét illetően – egy ütközőzóna létrehozását a határon, amely távol tartja a Hezbollahot a területtől.

A források kifejtették, hogy a Hezbollah nem tud beleegyezni egy ilyen intézkedésbe olyan eredmény elérése nélkül, mint például egy izraeli engedmény a határ vitatott területeit illetően. Ugyanezek a Libanonban állomásozó tisztviselők hozzátették, hogy félő, hogy a jelenlegi eszkaláció a határ mindkét oldalán csak tovább fog terjedni.

Jelenleg a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-békefenntaró (UNIFIL) erők még mindig a terepen vannak.

Többfrontos: Joáv Gallant védelmi miniszter kedden közölte, hogy Izraelt hét különálló arénából támadják a Gázai övezetben zajló háború közepette, és a hadsereg eddig hatban reagált.

,,Többfrontos háborúban vagyunk, hét különböző színtérről támadnak minket: Gázából, Libanonból, Szíriából, Júdea és Szamáriából, Irakból, Jemenből és Iránból” – mondta Gallant a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottság ülésén.

,,Ebből hat területen már reagáltunk és intézkedtünk, és a lehető legvilágosabban kijelentem, hogy bárki, aki ellenünk cselekszik, potenciális célpont, senki sem élvez mentességet”.

The post Páncéltörő rakétákat lőtt ki a Hezhollah egy görög ortodox templomra és katonákra – 10 sérült first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version