ujkelet.live

A Hamász terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője, Száleh al-Aruri tegnap este közvetlen izraeli dróncsapás következtében vesztette életét, jelentette szerdán a Nida Al Watan libanoni újság. Aruri épp egy találkozóról távozva készült beszállni autójába Bejrút külvárosában, Dahijehben, amikor rakéta találta el. Irodájára szintén rakétákat lőttek ki.

Aruri mellett hat másik Hamász-tag is meghalt a bejrúti csapásban, köztük az asszisztense, Azzam al-Aqra valamint a Hamász libanoni kirendeltségét irányító Szamir Fandi.

Izrael hivatalosan nem vállalta a felelősséget a támadásért, bár korábban jelezte, hogy a Hamász vezetőit le fogja vadászni Gázában és szerte a világon.

Helyzetértékelés: Az éjszakai izraeli konzultációk után a ma reggeli értékelés az, hogy mivel azok, akik tegnap Bejrútban meghaltak voltak napi szinten felelősek a Hamász Libanonból indított rakétázásáért, eltart egy ideig, amíg „a Hamász megszervezi a választ”, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Izraelben úgy becsülik, hogy Libanon irányából ,,minden formában és lehetőség szerint” lesz válasz a Hamásztól a tegnapi merényletre, legalábbis meg fogják próbálni.

A likvidálás helyszíne reggel:

A Hezbollah terrorszervezet esetében Izrael úgy véli, hogy annak ellenére, hogy az Aruri elleni támadás Dahije szívében történt, valószínűleg valamiféle középutat fog keresni, amely rakétázással jár, de nem vezet háborúhoz vagy széles körű incidenshez.

Általános és kereskedelmi sztrájk Hebronban, Dzseninben és Kelet-jeruzsálemben Aruri megölése miatt

A New York Times reggeli riportja rámutatott, hogy míg izraeli tisztviselők nem kommentálták a merényletet, amerikai és libanoni tisztviselők Izraelnek tulajdonították a támadást. Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta, hogy valószínűleg ez az első merénylet az ilyen merényletek sorozatában, azok ellen, akik az október 7-i támadáshoz köthetőek a Hamászban.

,,Senki sincs biztonságban, ha részt vett a támadások tervezésében, pénzgyűjtésében vagy végrehajtásában” – mondta a tiszviselő. ,,Ez csak a kezdet, és évekig fog tartani.”

Egy másik amerikai tisztviselő megerősítette az Axios publikációját, amely szerint Izrael nem figyelmeztette előre az Egyesült Államokat a merénylet előtt, de a művelet során tájékoztatta a magas rangú amerikai tisztségviselőket.

The post Új részletek Aruri likvidálásáról és helyzetértékelés first appeared on Új Kelet online.