SzántóGráf

A fókusz továbbra is a Hamászon és Naszrallah fenyegetése

Avi/ujkelet.live

A háború 90. napja: 14 óra csend után megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti izraeli közösségekben és Askelon városában, sérülésről nem érkezett jelentés.

Frontok: Az északi határon tett szerdai látogatása során az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy azt mondta, hogy a hadsereg ,,nagyon erős készültségi állapotban van északon”, de továbbra is a Hamász terrorszervezet elleni harcra összpontosít.

A kijelentések egy nappal azután hangzottak el, hogy Izrael állítólag meggyilkolta a Hamász politikai szárnyának vezetőjét, Száleh al-Arurit Libanonban. A Hezbollah terrorcsoport, amely október 8. óta naponta hajt végre támadásokat Észak-Izrael ellen, megfogadta, hogy reagálni fog.

,,Északon nagyon erős készültségben vagyunk a benyomásom szerint. Sokat járok ide, azt hiszem, a készültség a csúcson van” – mondta Halevi az Északi Parancsnokság főnökével, Ori Gordin vezérőrnaggyal és más vezető parancsnokokkal végzett helyzetértékelése során.

,,Minden területen nagyon jól felkészültünk, és jelenleg a Hamász elleni harcra koncentrálunk” – hangsúlyozta Halevi.

A vezérkari főnök szerint a háború a hozzá vezető nehéz körülmények ellenére ,,valamilyen lehetőséget biztosít a helyzet igen jelentős megváltoztatására” mind délen, mind északon.

,,Előre tekintünk, megváltoztatjuk a rutinvédelmet… mert ez az incidens bármilyen súlyos is és még sokat fogunk beszélni róla, nem ismétlődhet meg, ez biztos” – tette hozzá Halevi a Hamász október 7-i mészárlásaira utalva.

Vizsgálat: Az izraeli hadsereg vizsgálatot indított a Palesztin Vörös Félhold főhadiszállásának keddi bombázása miatt.

A Vörös Félhold információi szerint a gázai övezet déli részén fekvő Khan Juneszben végrehajtott csapásban öten meghaltak, hárman pedig megsebesültek. Az épület legalább 14 000 lakóhelyüket elhagyni kényszerült embernek nyújt menedéket.

Északi front: Az izraeli hadsereg este közölte, hogy csapást mért egy terrorsejtre a dél-libanoni Jarun faluban.

Dél-Libanon egy másik meg nem nevezett térségében pedig a Hezbollah megfigyelőeszközeit és más ,,katonai infrastruktúrát”, vettek célba, amelyet a terrorcsoport operatívjai irányítottak.

Számos lövedéket lőttek ki este Libanonból Észak-Izraelre, amelyek mindegyike nyílt területeken landolt Goren közösség közelében.

Naszrallah: Szerda este a Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah beszéddel készült, mely nem volt olyan drámai, mint amire számítottak. A beszéd két fő üzenete: A Hezbollah nem marad tétlen, válaszolni fog Aruri likvidálására. Ha Izrael jelentős választ ad a Hezbollah válaszára, az teljes körű háborúhoz vezethet.

Egyébként Naszrallahnák volt egy érdekes mondata a Hezbollah jelenlegi harcaival összefüggésben: „Eddig visszafogott volt a harcunk, ez azt jelenti, hogy árat fizetünk a harcosaink tekintetében”.

Október 8. óta legalább 147 Hezbollah-tag halt meg, csak tegnap kilenc, főként Dél-Libanonban, de néhányan Szíriában is.

NYT: Kasszím Szulejmáni kermani sírja közelében történt terrortámadást követően két olyan személy, aki közeli kapcsolatban áll a Forradalmi Gárdával, és ismeri az iráni döntéshozók közötti belső vitákat, azt nyilatkozta a The New York Times-nak, hogy Irán katonai és politikai vezetői gyorsan úgy döntöttek, hogy Izraelt teszik felelőssé a támadásért. Még ha egy terrorista szervezet vagy az ellenzék vállalja is a felelősséget a támadásért, Irán ragaszkodni fog Izrael részvételéhez. A történtekről itt írtunk.

The post A fókusz továbbra is a Hamászon és Naszrallah fenyegetése first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version